‘lakás’ címkével ellátott bejegyzések

Alekoszt kirakhatják a nyereménylakásból

március 26. 10:10  •  hg

Amennyiben az RTL Klub jogi úton visszaveszi a Való Világ negyedik szériája győztesének nyereménylakását, a második helyezett Jerzy tartana rá igényt.

Megélénkült a befektetési célú lakáspiac

január 27. 11:03  • 

A végtörlesztés miatt csökkenő lakásárak és a bizonytalan gazdasági környezet sok befektetési célú vásárlót vonzott a lakáspiacra, az arányuk decemberben már elérte a 24 százalékot, januárban pedig eddig az összes vevő 31 százaléka vásárolt lakást befektetési céllal – közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel. A teljes forgalom decemberben 9 ezer lakás adásvétele [...]

Bevételcsökkentő lehetőség lakóingatlanok bérbeadásakor

január 19. 11:04  • 

Lakás bérbeadása esetén a bérbeadó magánszemély január 1-jétől a bérbeadásból származó bevételéből levonhatja az általa más településen  bérbevett lakás ugyanazon évben igazoltan megfizetett bérleti díját a személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja. tv.) szerint – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztató szerint ennek feltétele az, hogy a [...]

Hatszoros túljelentkezés szociális bérlakásra Zalaegerszegen

január 12. 11:57  • 

Az öt meghirdetett szociális bérlakásra harminc pályázat érkezett a zalaegerszegi önkormányzathoz; a kijelölt bérlők a napokban költözhetnek be az üresen álló lakásokba – mondta el Csanádi Gyula, a népjóléti osztály lakásgazdálkodási szakreferense. Az elmúlt évben hat alkalommal hirdettek pályázatot Zalaegerszegen, így összesen 39 előzetesen regisztrált igénylő juthatott szociális bérlakáshoz, költségelven pedig öt lakást adtak bérbe. [...]

Több ezer visszaélés a szociális lakások körül Kínában

január 2. 9:02  • 

Több ezer párthivatalnok maga vette meg vagy illegálisan eladásra kínálta a szociális lakásokat, miközben több mint 14 milliárd forintnyi vesztegetésre is fény derült az ingatlanok ügyében. Több mint 2 300 kínai párthivatalnok követett el visszaélést a szociális lakásokkal kapcsolatban 2011-ben – jelentette be a felügyeleti minisztérium és a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának fegyelmi ellenőrző [...]

Kedvező lakáspiaci adatok Amerikából – oszlik a recessziós félelem?

december 29. 8:01  • 

Jó makroadat érkezett Amerikából. Az újlakás-építések száma 9,3 százalékkal emelkedett novemberben. Az évesített lakásépítések száma 685 ezerre ugrott fel az előző havi 628 ezerről, így beállítva 2010. áprilisi rekordértékét – számolt be az OrientPress Hírügynökség. A társasházak építései 32,2 százalékkal emelkedtek, így 230 ezren álltak, 2008 szeptembere óta nem látott magasságokban. A családi házak megkezdett építései [...]

Otthonteremtési program: január elsején lép hatályba a szociálpolitikai kedvezmény

december 8. 11:00  • 

Január elsején lép hatályba a kormány rendelete a lakásépítési  támogatásról, s ezzel újra indul a szociálpolitikai kedvezmény a gyermekes, illetve gyermeket vállaló  családok számára. A Magyar Közlöny 145. számában megjelent lakásépítési támogatásról szóló kormányrendelet szerint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a 2010. január elseje után építési-, illetve használatbavételi engedélyt kapott lakás bekerülési költségére vagy vételárára [...]

Hoppá! Ha kisebb lakásba költözik az adós, akkor is adót kell fizetnie

november 18. 7:56  • 

Hiába költözik valaki olcsóbb lakásba, hogy szabaduljon az adósságától, a két lakás árának különbségére illetéket kell fizetnie akkor is, ha a különbség negatív; azok sem mentesülnek majd ettől a tehertől, akik a Nemzeti Eszközkezelőtől vásárolják vissza a lakásukat – írja az azenpenzem.hu pénzügyi portál nyomán az MTI. A válság és a végtörlesztés miatt most sokan [...]

Rossz stratégia a struccpolitika a végrehajtó ellen

október 27. 14:02  • 

Sokan úgy vélik, nincs lehetőségük szabadulni a hitelektől és tartozásoktól. A csekkeket félredobják, a hivatalos leveleket nem veszik át, a hitelező megkereséseire pedig nem válaszolnak. Pedig ha megoldásra törekednének és együttműködnének a hitelezővel, elkerülhetnék a végrehajtást vagy a kilakoltatást. Kis odafigyeléssel pedig el sem jutnának a végrehajtási szakaszba, hiszen a végrehajtási ügyek nagy része csupán [...]

Egyre jobban féltjük a lakásunkat, ebben majdnem utolértük Európát

október 24. 8:58  • 

Az elmúlt évek természeti katasztrófái is hozzájárultak, hogy a hazai lakosság nagy része rendkívül fontosnak tartja a lakásbiztosítást, és ma már a magyar ingatlanok biztosítottsága nem marad el jelentősen a nyugat-európai átlagtól. Akik nem kötnek biztosítást, azok ezt leginkább a biztosítások költségével indokolják, pedig egy átlagos 100 négyzetméteres ház havi biztosítási díja körülbelül egy pizza [...]