‘forint’ címkével ellátott bejegyzések

Bezuhant a forint

március 7. 19:50  •  hg

Megzuhant szerda délután a forint árfolyama: míg délelőtt egy euróért még kevesebb mint 295 forintot kellett adni, addig délután négy óra körül már a 298,1 forintos szintet is átlépte az árfolyam.

Euróban változatlan, forintban emelkedő bérleti költségek itthon

november 25. 15:58  • 

New York maradt a világ legdrágább kiskereskedelmi célpontja, mert a kereskedők elősorban a divat fővárosaira fókuszálnak. Noha az eurozóna válsága továbbra is jelentős hatással van a fogyasztói bizalomra, 2011 harmadik negyedévében a bérleti díjak lényegében nem változtak az a CBRE legfrissebb jelentése szerint. Összességében 2011 harmadik negyedévében a bérleti díjak kissé csökkentek negyedéves viszonylatban (-0,6 [...]

Országvédelem: londoni elemzők szerint hosszú távon akár kedvező is lehet az akció

szeptember 14. 8:04  • 

Hosszú távon akár kedvező hatásokkal is járhat a kormányfő által a devizahitelek egyösszegű teljes törlesztésének lehetővé tételéről bejelentett terv, bár kötelező forintalapú refinanszírozás híján valószínűleg kevesen tudnak majd élni a lehetőséggel – vélekedtek keddi értékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének szakértői szerint, ha az elképzelést “jól megtervezett” módon [...]

Sosem látott bedőlési hullám jöhet

szeptember 8. 11:05  • 

A Banki Hitel Károsultjainak Egyesületének statisztikái alapján a hozzájuk forduló (eddig fizetőképes) ügyfelek hét százaléka jelzi, hogy a következő hónaptól kezdve nem fogja tudni fizetni a hitelét. Amikor 2010 augusztusában a svájci frank árfolyama 204-ről 220 forintra növekedett, tíz százalékal ugrott meg a bedőlések aránya. (6,58 százalékról, 16 százalékra) A svájci frank negyven forintos emelkedése [...]

MNV: kétmilliárd forint ingatlan-helyreállításra

július 20. 10:00  • 

Kétmilliárd forint keretösszegű közbeszerzési eljárásokat írt ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) állami tulajdonú ingatlanok, és műemlékek helyreállítására – írja az MTI. A közbeszerzési értesítőben két pályázati felhívás jelent meg. Az egyik, félmilliárd forint értékű keretszerződés a Budai várban lévő műemléki ingatlanok építési, veszélyelhárítási és felújítási munkáira, míg a másik, másfél milliárd forint értékű [...]

Devizahitelesek: holnap derül ki minden a mentőcsomagról

május 23. 17:21  •  hg

A magyar kormány devizahiteleseket segítő terve csak átmeneti megoldást jelent a problémára, mindemellett hosszú távon gyengíti a forint árfolyamát – hangsúlyozták külföldi elemzők. A Bankszövetség szerint holnap derül ki, mi lesz a bajba jutott adósokkal. A korábban kiszivárgott sajtóhírek szerint a Nemzetgazdasági minisztérium és a Magyar Bankszövetség közti tárgyalások alapján a kormány 180 forinton rögzítené [...]

Kire volt a legtöbb panasz? Itt a friss banki feketelista

május 3. 13:36  •  hg

1716 fogyasztói beadvány érkezett az első negyedévben a pénzügyi felügyelethez, ez az előző negyedévinél 13,9 százalékkal, az előző év azonos időszakában regisztráltnál pedig jelentősen, 46,9 százalékkal kevesebb. Az első negyedévben az összes fogyasztói beadvány 62,1 százaléka a pénzpiaccal, 30 százaléka a biztosítókkal kapcsolatban érkezett, 2,1 százalék pedig a pénztári szektorra vonatkozott. A tavalyi év hasonló [...]

Itt a rossz hír: marad a drága frank, jöhet újra a 280-as forint

április 27. 13:30  •  hg

Kétsebességes maradhat Európa, az Európai Központi Bank tovább emel, amit a svájci jegybank júniusban követhet, Magyarország megítélése pedig jelentősen javul, bár újra jöhet a 280 forintos euró – vélik áprilisi előrejelzésükben a Commerzbank elemzői. Számos kockázat – a japán katasztrófa, az arab világ lázadásai, az eurózónás adósságválság – övezi jelenleg a világgazdasági növekedést, de ennek [...]

Az NGM cáfolja a megállapodást a devizahitelesek megmentéséről

április 27. 13:12  •  hg

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) cáfolja, hogy megszületett volna a megállapodás a tárca és a Magyar Bankszövetség között a devizahitelesek megmentéséről – derül ki abból a rövid közleményből, amelyet a nemzetgazdasági tárca juttatott el az MTI-hez, kedden. A NGM közleménye leszögezi: ” Az mfor.hu-n kedden megjelent, “Megszületett a megállapodás: így mentik meg a devizahiteleseket” című cikkben [...]

Nem érdemes átváltani a hiteleket

április 19. 15:42  •  hg

Az euró svájci frankhoz és dollárhoz viszonyított erősödésére, valamint a magyar részvények drágulására számítanak a Raiffeisen elemzői. A szakértők főleg a Mol és az OTP papírjaiban látnak fantáziát. Kovács Mátyás , a hitelintézet devizaelemzője a bank befektetői konferenciáján elmondta, hogy az inflációs félelmek miatt az Európai Központi Bank kamatemelési ciklusba kezdett, melynek során várhatóan háromhavonta [...]