Mindenki döntse el maga, a Főváros, vagy az építő Porto Investment a ludas abban, hogy még mindig nem tudták a budapestiek birtokukba venni a CET-et. A két fél egymásra mutogat, mindegyikük a másikat hibáztatja, miközben az átadás-átvétel helyett cirkuszba illő, gyerekes produkcióval szórakoztatták a média helyszínen lévő képviselőit. Alább a két fél közleménye olvasható.
A Fővárosi Önkormányzat hibájából meghiúsult a CET visszaadása
Közlemény kiadója: Porto Investment Hungary Kft.
2011. október 28.
A Fővárosi Önkormányzat képviselői megtagadták, hogy a Porto Investment Hungary Kft részére bemutassák tulajdonosi meghatalmazásukat, amely feljogosít a CET épületegyüttes visszavételére, ezért ez meghiúsult a mai napon.
Ahogy a Porto Investment korábban jelezte, bízott abban, hogy a pénteki visszaadást semmilyen jogszabály vagy szerződésellenes körülmény nem hátráltatja majd. Ennek az is része, hogy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat részéről megfelelő módon meghatalmazott személy vegye át az objektumot. Ahogy erről a ma reggel CET-nél megjelent újságírók és kamerák is tanúskodhatnak, Márton Imre, a Porto Investment vezető tisztségviselője többszöri kérése ellenére a Fővárosi Önkormányzat képviselői megtagadták a meghatalmazás átadását. A helyszínen tartózkodók láthatták, hogy a Fővárosi Önkormányzat sajtósának az egyik jelenlévő hivatalnok egy meghatalmazást megmutat, de Porto Investment részére azt átadni vagy bemutatni nem voltak hajlandók. Ez a magatartás sajnálatosan tovább hátráltatja a projekt befejezését is.
A Porto Investment felhatalmazás nélkül az épületegyüttest nem adhatja át, hiszen ezzel súlyos szerződésszegést követne el. Az önkormányzat jelenlévő munkatársai ennek ellenére ragaszkodtak a visszaadás lefolytatásához, erre buzdították Porto jelenlévő képviselőjét, amely viselkedés a beruházót mélyen megdöbbentette és azt vissza is utasította.
A mai események pontosan tükrözik az elmúlt hónapok szélmalomharcát, amelyet egy, a városnak világszínvonalú értéket alkotni kívánó csoport kényszerül megvívni Budapest új városvezetésével. A fejlesztő ugyanakkor most sem adja fel, arra törekszik, hogy olyan megállapodásra jusson a Fővárosi Önkormányzattal, hogy a CET mielőbb megnyílhasson a Budapestiek örömére, de ezt csak törvényes eszközökkel hajlandó megtenni.
Ahogy a Porto Investment korábban jelezte, ehhez elsősorban Tarlós István főpolgármester a CET projekt beruházói felé közelmúltban tett konstruktív együttműködési ígéretének betartására lenne szükség, melyet a főváros tisztségviselői a maihoz hasonló módon rendre meggátolnak.
Közlemény: tovább folytatódik a CET kálváriája
A Porto Investment Hungary Kft. október 28-ra meghívta a Fővárosi Önkormányzat képviselőit a CET Közraktárakhoz annak érdekében, hogy azt az önkormányzat birtokába visszaadja. A birtokba adásra azért volt szükség, mert a Porto augusztus 30-án az önkormányzattal fennálló szerződését felmondta, és az építkezés befejezésével felhagyott.
Az önkormányzat képviselői a meghívásnak eleget tettek, a helyszínen megjelentek, de a Porto a birtokba adást megtagadta, mondván, hogy az önkormányzat képviselői nem mutattak be a részére meghatalmazást. Az objektumba való belépést az azt építő és ténylegesen birtokló építőipari vállalkozás, a WHB Kft. mind az önkormányzat, mind pedig a Porto képviselői számára megakadályozta.
Kiderült, hogy a Porto a létesítménynek nem birtokosa és ezért nem is lett volna képes arra, hogy azt az önkormányzatnak visszaadja. Az önkormányzat kénytelen megállapítani, hogy a Porto szeszélyes és törvénytelen viselkedése további súlyos hátrányokat, tetemes károkat okoz a budapestieknek. Az önkormányzat mindent el fog követni azért, hogy a CET kálváriája mihamarabb véget érjen, és a CET végre a budapestieké legyen.
Budapest, 2011. október 28.
Főpolgármesteri Hivatal
Kommunikációs Igazgatóság
Címkék: birtokába, CET, építőipar, felmondás, Főpolgármesteri Hivatal, Porto Investment Hungary Kft., szerződés

Ez a CET úgy néz ki, mintha lehányta volna valaki a Közraktár épületeket! Ilyen rondaságot rég nem láttam, ráadásul koppintás az egész. Egy hasonló “épület” már megépült valahol “nyugaton” (láttam egy folyóiratban!)….gondolom az építész-tervezőnek sikerült kis változtatásokkal még egyszer eladni ezt a rém- konstrukciót. Szegény építész meg nem számolt a magyar “kivitelezők” zseniális hozzá-nem-értésével, és azóta is fogja a fejét, ha látja a végeredményt! Az egész hasonlít a “kormányzati-negyed” terveire, (hála Istennek, nem megvalósított), amelyhez hasonlót már évekkel ezelőtt Berlinben megépítettek… Érdekes…
Telitalálat!
Ronda kinézete van a két roskatag közraktár közé. Ha már azok műemlékek (nem nagyon szépek), hát akkor semmiképp se kellett volna ez a borzadály tetézze a problémájukat. Most még rondább, mint előtte… Nem baj még egy harmadik bőrt is lehúztak ettől a projektről, nevezetesen egy metrószellőző vagy kijárat is ilyen pikkelysömört kapott Újbudán. Igaz ott meg egy betonbunkert építettek mellé, hogy lágyítsa kicsit a siralomház látványt…
Szegény építészeink, akik maradandót alkottak, forognak a sírjukban, az élők meg ezek szerint labdába se rúghatnak a kóklerekkel szemben…. Szomorú.
Ez a legnagyobb gond? Ezzel ismét el kívánják terelni az emberek figyelmét az igazi katasztrofális gazdasági helyzetről! Ezt az építményt úgysem fogják lebontani, akkor miért kell “gumicsontként” újra bedobni a köztudatba. Mutasson valaki olyan, nem éppen szívderítő építményt, amit a felépítése után lebontottak. Ilyen nincs!
Szerintem nagyon jó, hogy a régi ronda épületeket lebontották és felújították. Már tényleg csak az a baj, hogy a drága Főpolgármesterünk keresztbe tesz a megnyitásnak. Végül is eddig sem tett Budapest érdekében semmi hasznosat, csak feleslegesen dobálta ki a pénzünket utcanévtáblákra. Most tehetne végre valamit, hogy az emberek birtokba vehessék ezt a remek létesítményt. Remélem felébred Csipkerózsika álmából és tesz valami hasznosat is, ha már Főpolgármester lett!
Én azt sem értem, minek-kinek építették. Hozták volna rendbe a régi közraktár épületeket és kész. Az erre fordított – gondolom – jó sok pénzből, meg végre fejeznék már be a 4-es metrót, vagy legalább egy részét, hogy eltűnjenek már a gödrök és lehessen normálisan és főleg gyorsan közlekedni a városban. Jönnek mindenféle – szerintem egyelőre tök felesleges új múzeummal, sétáló üveg híddal, stb., ahelyett hogy egy már elkezdett projektet korrektül befejeznének.