Erdélyi építészeti öröksége: vannak pozitív példák is

november 3.

Az erdélyi és a kolozsvári épített örökség népszerűsítése, valamint védelmének tudatosítása a fő célja annak a kétnapos kolozsvári rendezvénynek, amely az erdélyi műemlékeket állítja a középpontba.

Erdélyi népi építészet Kós Károly metszetein - székely nemesi kúria, Kis-Borosnyó, Háromszék vármegye, 18. század (Forrás: egykor.hu)

A csütörtökön kezdődő programsorozatot az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete szervezi a Romániai Építészkamara erdélyi fiókjával együtt – írta szerdán a Szabadság című helyi napilap.

A programban kiállítások, előadások és kerekasztal-beszélgetések szerepelnek. Szabó Bálint, a restaurátorok egyesületének elnöke elmondta, hogy a szakemberek egyebek között a fedélszerkezetek és a faépítészet örökségértékeinek tudatosításáról értekeznek, de kiállítás is megtekinthető az eltűnőben lévő erdélyi műemlékekről.

A rendezvényen szó lesz az elmúlt húsz évben elvégzett restaurálási munkálatokról, és bemutatják a legkiemelkedőbb esettanulmányokat. Szervezett városnézést is tartanak Kolozsvár történelmi belvárosában.

Leonard Horvath, a Kolozs Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője szerint Kolozsvár és Erdély olyan épített örökséggel rendelkezik, amelyet őrizni és népszerűsíteni kell.    A szervezők remélik, a rendezvény hozzájárul ennek az örökségnek a megóvásához azáltal, hogy tudatosítja a lakosság körében a műemlékvédelem fontosságát, de új kutatásokra is ösztönzi majd a romániai szakembereket.

A rendszerváltás után sikeres restaurálási kezdeményezések ellenére a műemlékvédelemre nem figyeltek oda kellő mértékben a hatóságok, így például Kolozsvár fejlesztése kaotikus volt, a nagyszabású ingatlanfejlesztéseknek számos műemlék esett áldozatul.

A szakemberek szerint azonban vannak pozitív példák is, így például a bonchidai Bánffy-kastély a megfelelő szakértői munkának köszönhetően fokozatosan visszanyeri egykori pompáját – számolt be az MTI.

Címkék: , , , , , ,

Szólj hozzá!