Az eszközkezelő 3-4 hónap alatt tudja megvásárolni a felajánlott a lakásokat

november 10.

Hozzávetőleg három-négy hónapig tarthat majd az az eljárás, amíg a nehéz helyzetbe került hiteladós a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) segítségét igénybe véve, a bank által indított végrehajtás bejelentését követően megszabadulhat az adósságától, és tulajdonosból bérlővé válhat – derült ki a számvevőszéki és költségvetési bizottság szerdai ülésén.

A bizottság a “hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvényjavaslat” általános vitára való alkalmasságáról tárgyalt, és döntött róla a jelenlévő kormánypárti képviselők egyhangú szavazatával.

A testület ülésén Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára kiemelte: az előterjesztés a NET működésének eljárási, pénzügyi szabályait, a NET-nek felajánlott ingatlanokra vonatkozó és a felajánlás jogszerűségéhez szükséges szabályokat fekteti le, és azt is, hogy az adós miként vásárolhatja vissza anyagi helyzetének rendeződése után az ingatlant.

Emlékeztetett, hogy a NET-et augusztus 30-án – az otthonvédelmi program keretében – alapította meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, 100 millió forintos jegyezett tőkével és 1,9 milliárd forintos tőketartalékkal.

Közölte: a NET célja a szociálisan leginkább rászorult, jelzáloghitellel rendelkező, a hitel miatt lakhatási problémákkal küzdő természetes személyek megsegítése azért, hogy lakhatásuk továbbra is biztosítva legyen.

A törvényjavaslat azt az alapelvet követi, hogy az állam, a pénzügyi szektor és az adós is részt vállaljon a nem fizetésből adódó anyagi következményekért – emelte ki. Jelezte, a bankrendszer felelőssége úgy érhető tetten, hogy az eszközkezelő által megvásárolt ingatlanok vételárán felüli tartozásról a bankrendszernek, az adott banknak le kell mondania, azt el kell engednie.

Az eszközkezelő már eleve csökkentett áron veszi meg az érintett ingatlanokat – húzta alá Nátrán.

Az adós azzal vesz részt a tehervállalásban, hogy elveszíti az ingatlan tulajdonjogát, a lakásban bérlőként lakhat tovább, az állam pedig úgy veszi ki a részét a teherviselésből, hogy az ingatlanok megvásárlásához szükséges forrásokat biztosítja – tette hozzá.

Képviselői kérdésekre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a törvényjavaslat azoknak az adósoknak segít majd, akiknek lakhatása veszélybe került, vagyis azok élhetnek a lehetőséggel, akik ingatlanjára a bank végrehajtást kezdeményezett. Hangsúlyozta, erről a pénzintézetnek értesítést kell küldenie az érintett adósnak, akinek az értesítést követően, ha a NET segítségével élni kíván, 30 napja lesz arra, hogy szándéknyilatkozatot nyújtson be a banknak, kezdeményezve a NET-nek történő lakásfelajánlást.

Nátrán kiemelte, hogy ezt követően a banknak 8 napon belül kell majd megvizsgálnia, hogy a felajánlás megfelel-e a törvényeknek, majd 15 napon belül kezdeményeznie kell a végrehajtási eljárás szünetelését. E szerint azt követően, hogy az ügyfél tudomást szerez a végrehajtási eljárásról, azt legkésőbb 53 napon belül szüneteltetik – húzta alá.

A banknak a végrehajtás felfüggesztése után 30 napon belül kell az NET-hez a szükséges igazolásokat benyújtania, amelynek a felajánlást követően 15 napon belül értesítenie kell valamennyi hitelezőt, és 15 napon belül tervet kell készíteni a vételárról – tette még hozzá. Jelezte: a határidőket figyelembe véve összességében 3-4 hónapot vesz majd igénybe az a folyamat, hogy a végrehajtás bejelentését követően az adós státusza végleg bérlővé váljon, de a végrehajtás szüneteltetése már heteken belül megtörténhet.

A NET a megvásárolt ingatlanok tulajdonjogát térítésmentesen felajánlhatja majd az önkormányzatoknak, amelyek a bérlőnek biztosított visszavásárlási határidőn belül nem értékesíthetik a lakást – közölte még.

Címkék: , , , , ,

Hozzászólások

  1. Ha jól értelmezem az eddigi javaslatokat?!
    Lakás vételár 15 millió, mostani tartozás 22 millió, piaci érték 12 millió. Állam megvásárlás kb. 6 millió, vevő általi visszavásárlás 6 millió + addigi ezen összeg kamata, kb. 6.5 millió. Gyakorlatilag a mostani tőke tartozásnál jóval kevesebb. Ez a nagyvonalúság az államnak nem okoz veszteséget, mert nyomott áron veszi meg és tovább adja, ha rövid időn belül sikerül, akkor veszteség nélkül. A bankokat nem szoktuk sajnálni, de ez azért jóval nagyobb veszteséget okoz nekik, mint amire kalkuláltak, a pénzügyi stabilitás a gazdaság alapja (lásd Postabank, Takarékszövetkezet…) persze a talpon maradt bankok majd beépítik a rendesen fizető ügyfelek költségeibe. Akik most így talán túl jól járnak, a mostani és jövőben tulajdonosok, akik az állam által nyomott áron megnövelve annak kamataival vásárolhatják vissza ingatlanaikat, természetesen, akinek nincs erre módja annak tragédia. Ha ez így van, nem jogtalan haszonszerzés lett belőle?

    ocsipapi @ 2011. november 12.
  2. Érdeklődni szeretnék, hogy hogyan lehet magán személynek kezdeményezni, hogy szeretném ha megvásárolná a NET az ingatlant. Hogyan lehet velük felvenni a kapcsolatot. Az ingatlan sajnos vh. alatt van, 4 kisgyermekem van, magas a törlesztés, és kb. még 5 millió Ft teher van rajta, a 20 millió Ft-os vételáron felül.

    nyanyimami @ 2011. november 12.
  3. Ezek szerint veszek magamnak egy 6 szobás lakást, akármekkora hitellel, mert a végén csak a lakás piaci értékét kell visszafizetnem?
    Ez egy törvényesített csalás lenne. Az állam nem kötelezheti a hitelezőket, hogy mondjanak le a vételáron felüli hitelről!

    horog marinella @ 2011. november 12.
  4. Marinellának üzenem, hogy az lenne törvénytelen, ha családokat raknának utcára azért, mert a bankok jól akarnak járni, fáj netán hogy van segitsége azoknak, akik felvettek anno hitelt 35 ezerért havonta, és most meg 120 ezret fizethetnek a bankok kénye-kedve szerint?
    A hitelezők azok, akik csalnak és törvénytelenül követelnek annyi pénzt az adóson, amit már tudja nagyon jól, hogy nem tud kifizetni! Akinek nincs hitele, ebbe ne szóljon bele! Aki nem éli át azt, amit több százezer ember, az ne kommentáljon itt semmit!

    Kedves Éva!
    Sajnos nem törvénytelen. Embertelennek viszont embertelen. Egyébként szó nincs a bankok kényéről és kedvéről. Nincs mese, a tartozást ki kell fizetni!
    Téved, itt bárki hozzászólhat, akár van hitele, akár nincs.
    Üdvözlettel:
    -szerk-

  5. Szeretném tudni, ha már létezik az eszközkezelő, akkor a bankok és a behajtó cégek miért nem tudnak róla? Én fel akartam ajánlani megvételre az eszközkezelőnek, de a behajtó cég erről nem tud, hogy létezik-e már. Az állam bünteti az uzsora kamatra adott hiteleket, de törvényesen lehet?

    Kedves Kati!
    A NET felállítása folyamatban van. Igen, az állam bünteti az uzsorakamatot, és nem, törvényesen sem lehet.
    Üdvözlettel:
    -szerk-

  6. Mindenki őrüljön akinek nincs hitele, mert nincs kiszolgáltatva a bankoknak, és mindenki másnak. Sajnos nekem van, amikor vállaltam, akkor azt mondták a vezetőink minden szép és jó irányban haladunk. Nem tették hozzá, csak ők, és nem mindenki. Volt munkám, bírtam fizetni a részletet. Utána egyre több helyen kellett dolgoznom ugyanannyiért. Kimentem külföldre, hogy fizetni tudjam a bankokat. Mostanra széthajtottam magam, leszázalékoltak (daganat, infarktus). Segítséget sehonnan nem kaptam, a bank szóba se állt velem, amíg kezelni lehetett volna a tartozást, hanem amint lehetett végrehajtásra adott. Hol itt a szociális háló, ha valaki lebetegszik, menjen 3 gyerekkel az utcára? Mert jelenleg itt tartunk. Remélem a NET tud nekem segíteni, mert nincs más lehetőségem. Akinek nem tetszik, próbálja ki milyen érzés elveszíteni egy élet munkáját.

    Mihály @ 2011. november 12.
  7. Évához csatlakozva!

    Ezzel mit lehet kezdeni, ki jár jól, kik viselik a terhet?!
    Konkrét példa: Ingatlanpiacon hirdetett lakás, 18 millió, közvetítővel, direktben sikerül, 16,5- ért, ingatlanbecsüs, bank felé 15,3 milliót állapít meg értékként, ezzel a havi törlesztés 25 évre “csak” 7 ezerrel nő, 25 év múlva kb. háromszoros “hitellel” visszafizetés!

  8. Mihályhoz csatlakozva, egy cipőbe járva, csak mi szerencsére 8-an élünk egy háztartásban! Nem vagyok megbizonyosodva, hogy a bank aki nekünk kiküldte a közjegyzői okiratot, az lejelentette volna a NET-nek! Én viszont elküldtem e-mail-ben a megadott “hitelsegitseg@ngm.gov.hu”-ra már 3 hete, de semmi választ ezidáig nem kaptam! Csatolva küldtem levelemet Orbán Viktornak, és Szijjártó Péternek is, sajnos 3 hete onnan sem kaptam semmi választ! Én 20 milliót vettem fel 240 hónapra és 36 hónap alatt már a bank 12 milliót fizettetett ki velem. 36 hónap alatt havi 160 ezer helyett 360 ezerrel, és még 35 milliót követel a bank.Így ez 480 hónapig fog tartani és 120 millió lesz a vége!

  9. Tisztelt szerkesztőség kérem, hogy írja meg mikor lép életbe, mik a feltételei, hol és hogyan kezdeményezhető a fent említett dolog.

    Tisztelt józsef72!
    Ahogy elfogadja az Országgyűlés a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényt, és hatályossá válik, akkor lép életbe. Azok a részletek, amelyek nincsenek benne a törvényjavaslatban, vagy nem lesznek benne a jogszabályban, azok is csak ez után fognak kiderülni.
    Üdvözlettel:
    -szerk-

    józsef72 @ 2011. november 18.
  10. Családi házban lakunk, viszont több a tulajdonos, 14 millió Ft.-ot hiteleztünk rá, most van rajta 31 millió. Piaci értéke akkor, amikor jelzálogot vettünk fel 20 millió Ft. volt. Szociálisan rászoruló vagyok, két gyermekünk van a havi jövedelmünk nem éri el a 25 ezer Ft./ főt. Viszont a párom a főadós, én az adóstárs. Viszont vannak zálogkötelezettek és magában az ingatlanban többen élünk. Ez hátrány-e, hogy a NET megvásárolja az ingatlant. Vagy mi megfelelünk-e a feltételeknek? Válaszukat várom, Köszönöm. SOS

    Kedves Ágota!
    Ha házastársak, akkor (jogilag egyáltalán nem releváns véleményem szerint) Önök számíthatnak a NET segítségére.
    -szerk-

    Molnár Ágota @ 2011. december 06.
  11. Jelzálog hitelemet februárban felmondták, mivel a megemelkedett részleteket nem tudtuk fizetni. A banktól kértünk segítséget, de az sem volt megoldás, mivel csak 1-2 ezer forinttal lett volna kevesebb a törlesztés, ezért hiteliroda segítségét kértük, amit a bank nem fogadott el. Most végrehajtás alatt van a házunk. Kérdésem: nyugdíjasként kaphatok-e segítséget az eszközkezelőtől, vagy egyáltalán mit tudnék tenni?

    Kedves Marika!
    Az, hogy Ön nyugdíjas, feltehetően irreleváns a Nemzeti Eszközkezelő számára. Ha Ön legalább két gyermeket nevel, akkor van esélye segítségre. Család, rokonság nem tud segíteni?
    Üdvözlettel:
    -szerk-

  12. Tisztelt szerkesztoseg, szeretnem tudni mikent indulhatok el az eszkozkezelon keresztul felvasaroltatni a lakasomat mert mostanaig tudtam fizetni a hitelemet de mar februartol nem.Hova lehet fordulni vagy telefonon erdeklodni az en helyzetem miatt tobb informaciot megtudni, szeretnek valaszt is kapni a kérdésemre.
    Maradok tisztelettel Iuhos Eva

    Kedves Éva!
    A hitelt nyújtó pénzintézethez kell fordulnia, mert a bankok választják ki az Eszközkezelőnek átadandó ingatlanokat. Pontos információt az Eszközkezelő kék számán kérhet, amelyen munkanapokon 8.00 és 18.00 óra között válaszolnak a kérdésekre. Hívja a helyi tarifával hívható 06-40-100-444 -es kék számot!
    Tisztelettel:
    -szerk-

  13. Tisztel Szerkesztőség és Kedves Adós Társak!

    A fenti kommentárokat olvasva én személyszerint nem tudok a bankokkal együtt érezni! Saját bőrömön tapasztaltam, hogy minden erőfeszítésem és prőbálkozásom ellenére a bank meghiúsíotta,hgy az adósságom visszatudjam fizetni! Háromszor talpaltam végig X bankoknál, hogy a kiváltó hitelt megkapjam, háromszor készült el a kölcsönszerződés és bank akinek tartozom háromszor változtatta meg a visszafizetendő összeget!!!!! Vagyis a már előzőleg egyeztett és lefixált összeget háromszor változtatta meg és háromszor utasította el a más bankoknál elkészített és kész kölcsönszerződéseket!!! Majd ezekután ez az “én bankom” a házam eladását is meghiusította. Majd mikor megkérdeztem a kedves Bakomat, hogy miért nem járul hozzá a házam eladásához, akkor kérdésemre, azt a választ kaptam, hogy nem biztosítottam a bankot róla, hogy elég megbízhatóek-e a vevőim!? Az adásvételi szerződés nem volt elég!!!!!! Magyarul! Mindent elkövetett,az “én bankom”, hogy az ingatlanom árverésre kerüljön!!! Ebben az esetben Ti kedves adós társak és Te kedves Szerkesztőség mi tennél?

    Sebők Mária @ 2012. február 01.
  14. Tisztelt Szerkesztőség!
    A mi kérdésünk az lenne hogy hol lehet ebben a programban részt venni,mert ha bemegyünk a bankba akkor ők nem tudnak semmiről,ők még nem kaptak semmi tájékoztatást! Merre induljunk el hogy le ne késünk erről a programról? Ha tudna segíteni megköszönnénk!

    Kedves Zsolt!
    Az gondolom, hogy a bankok nagyon is tájékozottak, ám némiképp érthető okokból, de nem kívánják a Nemzeti Eszközkezelő ügyfélszolgálatát is ellátni, ezért nem nyújtanak felvilágosítást. Hívja fel az eszközkezelőt – itt az oldalunkon is megtalálja a telefonszámukat – és érdeklődjön ott!
    Üdvözlettel:
    -szerk-

  15. Tisztelt Szerkesztő !
    Mi 5,8 milliót vettünk fel / 3,5 éve / +1,2 milló szocpol , 25 évre .Akkor még 150 ft volt a svájci frank . Törlesztő kb. 35 .000 ft volt .
    Most 74 000 ft a törlesztő . Egyszer már kénytelenek voltunk egy évre felfüggeszteni , akkor ” jelképes összeget ” kb . 16 000 ft fizettünk .Így az alaptőke tartozás növekedett , ami úgy kb. havi +5000 ft -ot jelent most . Két tartósbeteg gyermekünk van . Még fizettjük a törlesztőt , de családi segítséggel . Már kilátástalannak látjuk a helyzetet . Errefelé nem is lehet nagyon házat értékesíteni . Már mennénk egy kisebb házba, csak szabadulnánk a hiteltől . Mi számíthatunk -e NET- re ??? Kihez forduljunk ? Bankunkhoz? Így is nagyon nehezen lehet náluk információhoz jutni , az elhúzodó időkről nem is beszélve . Minden ügyintézés körülményes, plusszpénz, és sok-sok idő ! Tisztelettel Zsuzsa !

    Zsuzsa! @ 2012. február 22.
  16. Tisztelt szerkesztő!

    Érdeklődnék, hogy erre,a lakás programra hol lehet jelentkezni?
    Várom válaszát!
    Tisztelettel: Sütő Judit

    Sütő Judit @ 2012. február 29.
  17. Tisztelt szerkesztö! Jelzálod hitel van a lakáson,nem birom már fizetni.Én fel ajánlhatom a lakást ugy hogy ne maradjon hitelem? Hogy lépgetek kapcsolatba aki ebbe segiteni tudna? Üdv.

Szólj hozzá!