2011. november
Kína örömmel fektet be infrastruktúrába… Nagy Britanniában
november 30. 15:56 •Kína nyugati infrastrukturális projektekbe fektetne be, a kínai kereskedelmi minisztérium 2012-ben delegációt is küld Európába. “A kereskedelem ösztönzésére és új befektetési lehetőségek keresésére jövőre kínai delegáció utazik Európába” – mondta a kínai kereskedelmi miniszter egy hétfői konferencián. “Egyes európai országok adósságválsággal küzdenek, eszközeiket készpénzre váltanák, s külföldi befektetőktől remélik, hogy azok felvásárolják a vállalkozásaikat. Mi [...]
Energiaközösségeknek indult verseny
november 30. 14:56 •„EnergiaKözösségek” címmel nemzetközi megtakarítási program és verseny első évadja indul több háztartásból álló közösségek számára a GreenDependent Intézet szervezésében. A kampány két legfontosabb célja, hogy a versenyző közösségek megtanulják, miként érhetnek el jelentős energiamegtakarítást beruházás nélkül, illetve hogy jó példaként elöl járva maguk is utat mutassanak a társközösségek számára. A program szervezői és támogatói szerint [...]
Megújult a Papi-féle szélmalom
november 30. 13:00 •Két hónap munkájának köszönhetően megújult az Erzsébeti úton levő Papi-féle szélmalom a körülötte található kiszolgáló épületekkel együtt. A jövőben az építményben az eredeti állapotban megmaradt malom belsőt lehet megtekinteni. A Papi-féle szélmalom Hódmezővásárhely főterétől tizenkét kilométerre található. A patinás műemlék 1856-ban épült. A Papi család egészen az 1940-es évekig működtette a malmot. A kis dombra [...]
VM: a magyar földet védi a plázastop
november 30. 12:03 •Az Országgyűlés döntött arról, hogy január 1-től nem épülhetnek 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek, bevásárlóközpontok az ország területén.A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) álláspontja szerint a jogszabály ösztönzően hat a kisebb kereskedelmi vállalkozásokra, a családi gazdaságokra, a helyi piacok és a helyi termelés megerősödésére és ezáltal a vidék népességmegtartó képességére valamint a foglalkoztatottság bővülésére. Magyarországon jelenleg egy [...]
Szombathelyből nem lesz Esztergom
november 30. 11:02 •Szombathelyen nem fenyegeti veszély a közszolgáltatásokat és azok finanszírozását – jelentette ki Marton Zsolt, a város alpolgármestere az MTI érdeklődésére. Az alpolgármester szavaival Németh Gábornak, a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt. (Szova) vezérigazgatójának a megyei napilapban megjelent kijelentésére reagált, amely szerint “ha a városvezetők nem veszik komolyan a jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzetet, és nem [...]
A föld alatt terjeszkedik Washington
november 30. 10:03 •Az épületek magasságának korlátozása és biztonsági megfontolások miatt az amerikai főváros a föld alatt terjeszkedik, az elnök pedig a “vakondok szintjén tartózkodva” hozza meg legfontosabb döntéseit – írta hétfőn a The Washington Post. A szerző, Christian Davenport azt gyanítja, hogy a Fehér Ház környékén zajló földmunkák nem csupán közművek felújítását célozzák, hanem újabb bunker épül [...]
Nem biztos, hogy rossz döntés volt lakást venni devizahitelből
november 30. 8:56 •A devizaárfolyamok a történelmi csúcsokat közelítik, az országot leminősítették, várható az alapkamat emelése. Mindezek természetesen a lakáshiteles családokat is nagyon érzékenyen érintik. A jelenlegi helyzetből nézve gondolhatjuk, hogy rossz döntés volt a devizahitelből finanszírozott lakásvásárlás. Utólag könnyű okosnak lenni – tartja a mondás, és a válság előtti lakáspiaci viszonyokat vizsgálva ez igazolódni is látszik, mivel [...]
A mérnököknél betelt a pohár
november 30. 8:03 •A Magyar Mérnöki Kamara Választmánya közleményben követeli a kormánytól, hogy a közszféra, gyakran több évig ki nem fizetett tartozásait a legrövidebb időn belül rendezze. A mérnöktársadalom, hazai műszaki szakemberek alkotómunkája, a mérnöki tervezés és szakértői tevékenység rendkívül gyorsan, folyamatosan és jelentősen leértékelődött. Napjainkra már a mérnökcégek működése is veszélybe került, az alkalmazott mérnököket az elbocsátás, [...]
Újabb megbízás a DTZ-nek
november 29. 16:04 •A DTZ lett az Europolis Park BUDAPEST M1 logisztikai park kizárólagos bérbeadó ügynöksége a CA Immo megbízásából. Az Europolis Park a főváros nyugati vonzáskörzetének egyik legnagyobb logisztikai és disztribúciós központja, összesen 69 000 m² raktár- és irodaterülettel, amelyből jelenleg már csak 14 000 m² adható bérbe. A park könnyen elérhető, Budapest központjától mindösszesen 15 percre található, [...]
