Szabadulás a frankhitel csapdájából

október 7.

Hogyan lehet kijutni a frankhitel csapdából? Erre a kérdésre kereste a választ a hétvégén tartott FrankCsapda című konferencia, amely napjaink egyik legfontosabb társadalmi kérdésére próbált meg válaszokat adni. Az előadók között volt közgazdász, üzleti könyvkiadó, agykontroll oktató, tv szerkesztő, lovas íjász és network marketinges. Megannyi megközelítés, hogy a svájci frank hitelek miatti problémát hogyan lehetne a lehető legjobban orvosolni.

Új hozzáadása„Veszély vagy lehetőség?” – ezzel a kérdéssel kezdte előadását Doubravszky György, a Bagolyvár Könyvkiadó alapítója, a konferencia szervezője. Ezután Isaac Asimovot és Teller Edét idézve bemutatta, hogy miért különleges a magyar észjárás, és ha önismeret nélkül, szolgaian másoljuk mások megoldásait, hogyan élhetjük át az Andersen mesében szereplő rút kiskacsa valamennyi szenvedését.

Bemutatott egy utat, egy új gondolkodásmódot, amely az ősi magyar hagyományokat ülteti át modern üzleti világunkba. Uralom vagy menedzselem? Félelem vagy szerelem? Mitől van, hogy az egyik ember egyről a kettőre jut, míg a másik egyből kétségbe esik? A nyelvi fordulatok ősi tudást hordoznak, melyet a kihívást jelentő időkben ideje leporolnunk és munkára fognunk.

Mi a legrosszabb ami történhet?
Ezt a kérdést kell elsőként megválaszolni Domján László, az Agykontroll problémamegoldó módszer elkötelezett magyar tanítója szerint. Sokszor nem is olyan félelmetes a válasz, melynek kimondásával, a legrosszabbal való szembenézéssel, felszabadulttá válik az ember, kevésbé szorong és képes lesz végre nem a problémán, hanem a megoldáson gondolkozni. „Én plusz munkát vállalnék, sőt, minden munkát elvállalnék” – folytatta Domján László és azt javasolta, hogy tartson a család egy ötletbörzét, hogy honnan juthatna pénzhez. Szerinte 20 perc együtt gondolkodás a családdal életképes megoldásokat szülhet.

Kiemelte a szellemi ráhangolódás és a relaxáció fontosságát, és bemutatta hogyan segíthetnek az ebben az agykontroll technikák, melyből be is mutatott egy-két egyszerű példát. Hitvallása szerint ezzel az ember eljut azokig a gondolatokig, amellyel képessé válik a havi törlesztő előteremtésére és a kölcsön visszafizetésére. És ami a legfontosabb: tanulni kell a hibából, hogy többet nem kerüljünk ilyen helyzetbe.

Pikáns történelmi párhuzam
A történelem pikáns párhuzama, hogy amíg honfoglaló őseink színlelt menekülését látva a frank vezérek úgy gondolhatták, hogy a magyarok csapdába estek, a valóságban ennek pont fordítottja történt. Kassai Lajos négyszeres Guiness-világrekorder, a magyar lovasíjászat sportág megteremtője elmondta, hogy a magyarok hadi sikereinek titka nem a nyers erő, hanem az önmaguk és az „ellenfél”, azaz a körülmények pontos ismerete volt. Elöljáróink mindig hideg fejjel döntöttek, de forró vérrel küzdöttek. Mint elmondta, a legnagyobb különbség az akkori és a mai magyarok között az egység volt, mely nélkül elképzelhetetlen a siker.

A frankhitelesek négy alternatívája
Makkos Albert, közgazdász, civil jogvédő, a „Devizahiteled van? Kezedben a megoldás” című könyv szerzője rámutatott, hogy a hiteleseket tömegesen sújtó mai helyzet kialakulása törvényszerű, ami a forint árfolyamszintje és a devizahitel konstrukciók típusából előre tudható volt a bankok számára is, amit az is bizonyít, hogy a PSZÁF többször figyelmeztetett a veszélyre.

A közgazdász szerint ma egy frankhiteles előtt négy lehetőség áll: az első, hogy nem tesz semmit, ami lényegében a bankok által diktált feltételek elfogadását jelenti.  A második lehetőség az árfolyamrögzítés igénylése, azonban ez a közgazdász szerint csak a probléma elodázása, miközben nő a tartozás. A harmadik lehetőség a 180 forintos rögzített árfolyamú végtörlesztés, végül a negyedik a peres eljárás indítása.

Bármilyen döntést is hozzon az ember, ehhez szükséges a hitelszerződés pontos áttanulmányozása és megértése. A szakértő rámutatott, hogy az emberek többsége azt sem tudja pontosan milyen feltételekkel vett fel hitelt. Azonban a megoldás kereséséhez megkerülhetetlen a szükséges pénzügyi tudás megszerzése. A megfelelő tudással új, sokkal kedvezőbb finanszírozási lehetőséget lehet keresni. Rámutatott, hogy az így megszerzett pénzügyi tudás megfizethetetlen.

„Újratervezés, szökési terv és elengedés”
Végül Szalay Ádám, a Sikerkód vezető trénere, a TV2 szerkesztő-riportere, Balogh Ottó, világszerte elismert network marketinges, a „Szökési terv” könyv szerzője és Palacskó András tréner, spirituális gondolkozó mutatott megoldásokat más-más oldalról közelítve.

Szalay úgy érvelt, hogy meg kell próbálni az események irányítójává válni, hiszen „minden eredményért az életben mi vagyunk a felelősek.” Szerinte újra kell tervezni az életünket a jelenlegi helyzetből. Kiemelte célok és a kitartás fontosságát: „Mindennap tégy öt dolgot azért, hogy közelebb kerülj a célodhoz. Nem a nekibuzdulás, hanem a kitartás vezet el a célhoz” – mondta Szalay.

Balogh Ottó már azon a véleményen volt, hogy az idő és pénz beosztása a kulcskérdés. Úgy vélte, hogy a frankhitelt nem legyőzni kell, hanem arra kell koncentrálni, hogy plusz pénzkereseti lehetőséget találjunk, másodállásban, hétvégén, vagy passzív jövedelem útján. Palacskó András amellett érvelt, hogy el kell engedni a rossz érzéseket és a görcsös akarás helyett egyszerűen engedni kell, hogy a dolgok megtörténjenek.

Nem várt fejlemény a konferencián: mégis lehet megoldás?
A konferencia nem várt eredménye, hogy hatására egy olyan konkrét megoldási elképzelés is született, ami minden eddiginél jobb megoldás lehet. A kezdeményezés kifejezetten szakmai megoldást kínálna egy nonprofit civil kezdeményezésként. Doubravszky György bízik abban, hogy ennek részleteiről heteken belül hallani lehet majd.

Címkék: , , , , , , , ,

Hozzászólások

  1. ‘„Én plusz munkát vállalnék, sőt, minden munkát elvállalnék” – folytatta Domján László’
    Sajnos a ‘minden munkát’ már elvállaltam, és nem rajtam múlik, hogy a feleségem nem talál munkát, gyesen lévő anyuka létére 3 gyermek mellett. Ráadásul a mostanra 5 óra alá csökkentett alvási mennyiség rovására vállalnék további munkát is, de sajnos ehhez kevés az elhatározás, ha nem tud senki sem plusz munkát adni.

    Együttérzésem! És az mennyire életszerű tanács tőle, hogy: “20 perc együtt gondolkodás a családdal életképes megoldásokat szülhet”? Mondjuk ez az a tanács, ami nem árthat…
    -szerk-

  2. Miért nem írják meg, hogy mi az nonprofit civil elképzelés? Én olvastam róla, a bankok kinevetik! Csoportosan olcsóbban és jobb feltételekkel lehet szervezni vásárlói klubokat (lásd Lyoness, Bónuszbrigád stb…), de a bank azért kicsit másabb!

  3. „Én plusz munkát vállalnék, sőt, minden munkát elvállalnék” – folytatta Domján László’
    Tényleg? napi 16 órát, vagy többet dolgozom, még mit vállaljak el? Egyedülálló vagyok, és a bankok se látják a kiutat, akkor én hogy lássam? Kitől kérjek még segítséget? Senki nem tud segíteni, mindenki csak a karját tárja szét és közlik, hogy nagyon rosszul kaptam hitelt 3 éve, és mit tudok tenni? Semmit. Meg akarom oldani, de senki nem tud segíteni :(

  4. Jelenleg ki vagyunk szolgáltatva a bankoknak, és ezt nem veszi tudomásul a kormány, hogy cseberből vederbe kerültünk. A bankok felemelték a forinthitel kamatát, úgyhogy ez ellen kellene tenni valamit. Pl. egy új törvény, hogy a felvett árfolyamon kötelező jelleggel váltsák át a bankok a hitelt, mindenféle egyéb költségfelszámítása nélkül.
    Most jelenleg, ha valaki át akarja váltani a hitelét, több, mint 100 eFt-ot kénytelen kifizetni a különböző költségekre, közjegyző, értékbecslés, hitelfolyósítási díj, stb. Egyben meg is történhet, hogy nem fogadják el hitelképesnek, mert közben a munkaadók jelentős része be sem jelenti a dolgozóját, így igazolt munkahely nélkül, hiába van folyamatos bevétele – nos hitelképtelennek nyilvánítják és kész a csapda.
    Tulajdonképen csak az jár jól, akinek a szalmazsákja tele van pénzzel, és félvállról tesz az egész problémára. Lehet, hogy nekik készült ez a törvény? Mindenesetre sok jóra nem számíthat a rászoruló, hiába hirdetik, hogy senkit nem hagynak a bajban, ez csak púder.

    mi is történt ? @ 2011. október 11.
  5. De jó, hogy itt is megjelentek az MLM-esek…

  6. Ezt a konferenciát nem igazán a devizahitelesek érdekében rendezték meg. Mivel az illető urak nagy többsége régóta érdekelt az mlm (network marketing)-személyiségfejlesztés businessben, nem kis összegben mernék fogadni, hogy ez a konferencia ügyes bevezetése volt egy hamarosan elindítandó új mlm eseménynek, ami lehet egy új cég, egy új kiadvány, vagy egy újabb konferencia. Az illető urak a devizahitel csapdájában vergődőket találták legjobb célközönségüknek. Gratulálok!

  7. Mi úgy próbálunk megszabadulni a lakáshitelemtől, hogy egyezkedve a Bankkal eladom a lakásomat, amit adnak érte, abból leírja a hitelt tehát remélhetőleg 0-val szállok ki a szocpol sajnos már nem fér bele, arra részletet vállalok be forint alapon, de még mindig jobb, mint a deviza hitel és elköltöztünk bérlakásba (76nm-es) aminek kevesebb a bérleti díjja meg a rezsije mint a deviza hitel összege. Mi már ott tartottunk hogy 36nm-es lakás hitel törlesztése 44 000 Ft-ról 100 000 Ft-ra emelkedett, és mivel kiskorú gyermekem van, és most születik a másik, nem teszem ki őket annak, hogy kilakoltassanak. Inkább a bank előtt lépkedek, és együttműködök a bankkal, és mivel lakhatásért mindig fizetni kell, csak az nem mindegy hogy mennyit. A deviza hitel is örök életre szól a bérlakás bérleti díja is, csak nem mindegy, hogy a bankok kénye kedvükre emelnek, vagy fix bérleti díjat fizetsz. Én azt tanácsolom, nem szabad strucc politikát élni: megelőzni a bankot úgy hogy a családnak jó legyen, a bank meg most olyan helyzetben van, hogy alkuképes, mert a pénzüket akarják. Aki csak teheti szabaduljon a deviza hitelétől, mert tönkretesz mindenkit.

    Nagyon egyetértek!
    Barátsággal:
    -szerk-

    Letenyei Viktória @ 2011. október 11.
  8. Nem vagyok érintett, de tiszta szívből átérzem a bajba jutottak helyzetét! A tanácsok nagy blabla! Agykontroll? Honnan szerezzenek munkát, pénzt, ha nincs lehetőség?! Fekete munkából? Azt állítólag büntetik!
    “Senkit nem hagyunk az út szélén”… ez is blabla, amíg a visszamutogatás van, addig nincs igazi akarás a probléma megoldására!

    zsuzska44 @ 2011. október 11.
  9. Nos anno a Brokernetnél javasolták, hogy a passzív tőkémet aktivizáljuk, és akkor hű meg ha, mekkora jövedelemhez jutunk. Nos bevettük a mesét, és felvettünk szabadfelhasználású jelzáloghitelt a lakásra.Vártuk a jövedelmet, ami nem jött, sőt az értékpapírjaink nullává váltak a hitelünk megduplázódott (ha a 180 Ft-tal számolom) különben háromszorosa lenne. Hát mégegyszer nem fog a zsebemből kicsalni senki egy fillért sem különféle befektetésekre.
    Az OTP-t felhívtam a végtörlesztés forintosítása miatt. Megdöbbentő. 13%-os kamat és 250 eFt a hitelátváltási procedúra költsége. Nem semmi! A devizahitelem 8%. Valaki ebben az országban nagyon jól járt. Kívánom neki az összes károsult fájdalmát az élete hátralevő részében.

    ki a felelős? @ 2011. október 11.
  10. Hihetetlen, hogy még egy ilyen jószándékú kezdeményezést is bemocskolnának egyesek. Gabi és Kovi ott voltatok a konferencián? Nem? Akkor meg miért mocskolódtok? Érdekes hogy csak a Letenyei Viktória volt az egyetlen aki teljes névvel írta le a véleményét, ami még érdekesebb ö az egyetlen aki megpróbálja keresni a kiutat siránkozás helyett. Nincs frankhitelem, de azt hiszem ez most egy jó lehetőség lenne a magyaroknak az összefogásra. Kedves Gabi és Kovi ugorjatok át az árnyékotokon és kerüljétek a másik mocskolását ismeretlenül. Én ott voltam ezen a konferencián, külön szabadnapot vettem ki, 5-kor keltem és 250 km autóztam, hogy időben ott lehessek. Mi volt az oka? Csak annyi, hogy utánanéztem az előadóknak, és tudtam, hogy akármiről fognak beszélni, tanulni fogok belőle. Ilyen nagytudású társaságot egy konferencián nem emlékszem, hogy hallottam volna. Az elvárásomnak túlszárnyalva olyan dolgokat tanultam ami sokat segit majd nekem a következő éveket könnyebben átvészelni. Ha mégegyszer ilyen konferencia, vagy bármilyen rendezvény megmozdulás lesz azt tanácsolom, mindenki akinek frankhitele van fusson, hogy biztos bekerüljön, nehogy kimaradjon helyhiány miatt.

    Zambach Emese @ 2011. október 18.
  11. Kedves Emese! Én is olvastam ezt a cikket korábban, de nem volt mihez hozzászólni. Makkos Albert kivételével, akinek nagy érdeme a Lánchíd rádióban kissé öreges, a valódi piaci ismereteket nem tükröző és részlehajló megszólalása, az a véleményem, hogy nevezett urak egy marketinges szekérre kapaszkodtak fel, mert sem nem érintettek, sem nem értenek szakmailag a témához. Ez most nagy üzlet, hozzászólni valamihez, ami mögé állt a politika, ezért a valódi szakemberek (pl. Bogár László közgazdász, vagy a Nemzeti Bank alelnöke, felügyelőbizottsági tagja) mernek nyilatkozni.
    Én eléggé szerencsétlennek tartom, hogy az agykontroll és a spiritualizmus megtorpanásával egyesek üzleti lehetőséget látnak más nyomorának taglalásában. Én az Ön helyében megkeresném az általam megnevezett személyek nyilatkozatait, hogy tisztán lássak, és hogy a felelősök megnevezésén túl sok mozgástér a jövőben sem lesz, kivéve, ha az állam hajlandó részt vállalni a konszolidációban, amire jelenleg kevés jel utal. Frankhitel pedig, a jövőre nézve, mint tudjuk, nincs.

    Terence Hill @ 2011. október 19.

Szólj hozzá!