Itt a szegények olcsó és berendezett háza! Már 1,8 millió forinttól vihetők

október 22.

Bár Amerikában nagyon népszerűek, Magyarországon annyira még nem ismertek a mobilházak. Pedig gyorsan össze lehet szerelni őket, s ráadásul olcsók is.

Lehet kicsi vagy épp nagy, használt vagy új – elsősorban ezt lehet elmondani a mobilházakról, amelyek hazánkban is egyre inkább népszerűek – ezt állítják az ilyen házakat értékesítő cégek. A mobilházak mellett érvek, s ellenérvek is szólnak.

Valami Amerika

A mobilház-technológia szülőhazája Amerika, ahol a lakóházak 8-10 százalékát teszik ki ezek a könnyűszerkezetes „hordozható” épületek. Arrafelé az emberek egy része nem adja el otthonát, hogy az új helyen vehessen egy másikat, hanem egyszerűen felszereli a megszokott lakás kerekeit, majd elvontattatja azt. Így például ha munkahelyváltozás miatt költözniük kell, akkor nem kell csomagolni, albérletet vagy házat keresni, egyszerűen fogják a házukat, kamionra rakják s már ott is vannak az új helyükön. Az USA-ban már 1920-ban létezett szabályozás azokra a parkokra, ahol akár több száz ilyen mobilház is elhelyezhető, manapság viszont ott is változott a trend: legfőképpen az alsóbb társadalmi réteg vásárolja, mert ők azok, akiknek nem telik drágább házra. A The Wall Street Journal beszámolója szerint tavaly Amerikában már csak 50 ezer mobilházat adtak el, ami az 1998-as csúcshoz képest 87 százalékos csökkenés. (Manapság az amerikai lakosság 6 százaléka, azaz 19 millió ember él ilyenekben.) Megnéztük, hogy milyen érvek, s ellenérvek szólnak a mobilházak mellett!

Előnyük:

  • Olcsók

Mivel kapható használt-, s új mobilház is, így az áruk széles skálát ölel fel: a piacon a használt mobilházak ára 1 millió 874 ezer forinttól -11 millió 200 ezer forintig terjed. A két ár közötti különbséget a mobilházak évjárata, s mérete határozza meg. (Az olcsóbbakat régebben gyártották, s általában csak egy hálószobával rendelkeznek.) Egy új mobilház ára 6 – 39 millió között mozog, ha berendezetlenül kérjük a gyártótól, akkor bruttó 160 ezer forintba kerül egy négyzetméter. A forgalmazók 3-5 éves garanciát vállalnak az épületekre.

  • Teljesen berendezettek

A mobilházak előnyére írható, hogy ezeket a lakásokat teljes berendezéssel lehet kapni. A magasabb ár-kategóriájú új mobilházakban a gyártók luxuskörülményeket alakítottak ki, így az állítható bárszék ugyanolyan alaptartozéka a hajléknak, mint az amerikai stílusú hűtőszekrény, vagy épp a síkképernyős televízió. Az olcsó számító használtakban ugyan ilyen luxus nincs, azért ott is megtalálható minden, ami az élethez kell: beépített sarokülő-garnitúra, gáztűzhely (grillező és sütő résszel), mini fagyasztós hűtőszekrény.

  • Mozgathatók

A mobilházak alapozást nem igényelnek: elhelyezésük a telken a négy darab fém támasztó láb segítségével történik. A mobilitását az alváz alá szerelt kerék adja, miáltal egy szállító járműre könnyedén csörlőzhető. (Tehát, ha jön a vihar, akkor gyorsan odébb lehet a házzal gurulni.) A közművek közül a villany, szabványos 3 pólusú csatlakozóval, a víz szabványos gyors csatlakozóval kerül csatlakoztatásra. A szennyvíz elvezetése lehetséges a csatorna rendszerbe, épített zárt tározóba, de a használt víz gyűjthető műanyag tartályba is – ez áll az egyik forgalmazó honlapján. A mellékhelyiség igény szerint lehet zárt tartályos, bio- lebontó vegyszeres is. A vízellátása megoldható fúrt kútból, vagy házi vízellátó rendszerrel is. Az épület fűtése egyszerűen elektromos fűtőberendezésekkel megoldható, de rövidesen PB-gázról üzemelő, kombi cirkós központi fűtéssel is rendelhető lesz. A mobil házakat igény szerint légkondicionáló berendezéssel is felszerelik.

Egy megrendelhető mobilház

Hátrányuk:

  • Könnyűszerkezetes

A mobilházak olyanok, mint a a könnyűszerkezetes házak: a többségük fém vagy fa vázas hőszigetelt szendvicsszerkezetűek. Ez azt jelenti, hogy a borításuk kívülről lehet fa vagy fém, belül viszont gipszkartonból vagy fából készülnek. Ez az utóbbi pár hónap esőzései miatt sokakat annak ellenére elrettenthet, hogy a két réteg között 5-20 cm vastag hőszigetelés található.

Az épületek hőszigetelési jellemzője:

R = hőellenállás (mk/w) 2,609

U = áteresztés (w/mg k) 0,383

K = áteresztés (K/mgh celsius) 0,331

  • Kicsi az alapterületűk

Nem meglepő, hogy ami olcsó, annak hátránya van: az olcsó mobilházak egyik legnagyobb hátránya, hogy mindössze 22,8 négyzetméternyi alapterületbe zsúfolták be a nappalit, konyhát, hálószobát, fürdőt. A 39 millióért kapható luxus-mobilház alapterülete is mindössze 82 négyzetméternyi, ami az árához képest kicsinek mondható.

  • Anomáliák a fűtésnél

Bár a mobilházakban van ahol a meleget gázfűtés biztosítja, azért van olyan is, ahol villannyal kell fűteni, s ez bizony nem éppen olcsó mulatság.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Hozzászólások

  1. Amerikát és Magyarországot nem lehet összehasonlítani, mert ott lényegesen nagyobb a mobilitás. Egyébként itt is egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetű házak, de azért még sokan idegenkednek tőlük.
    Sipos András
    Das Haus Ingatlanközvetítő

  2. A könnyűszerkezet miért hátrány? Egyébként pont az esőzések miatt kialakult földcsuszamlásnál összedőlt ház téglából épült, mellette meg ott libegett a levegőben egy könnyűszerkezetes épület.

    Török Éva @ 2010. október 26.
  3. Nagyszerű ötlet, itthon is megoldást jelenthetne a fiataloknak a szemtelenül drága lakásokkal szemben.
    A luxuskategóriát inkább nyaralónak tudom elképzelni, fiataloknak -kezdő házaspároknak- nem feltétlenül elengedhetetlen.

  4. Ezeket a házakat én már 20 évvel ezelött betoniplapból csináltam,mele-
    gen ajánlom bárkinek “két perc alatt” kész csak telek kell hozzá,és lé-
    nyegesen olcsobb mint a téglatársai,vagy egy értelmetlen albérlet!
    Ha valakit érdekel,nagyon szivesen elmondom ,vagy csinálom T:
    06 20 544 84 60 imre

    hernek imre @ 2010. október 26.
  5. Szerintem nagyon ötletes és olcsó a mobilház.
    Bár én könnyűszerkezetes házban lakom csak jó tapasztalataim vannak.
    Sokan fikázzák hollott különb mint némelyik téglaház.

  6. Hogyan történik mobilházaknál az engedélyezési eljárás? Milyen engedélyek
    megszerzése kötelező elméletben és gyakorlatban?

    Pucz Jozsef @ 2010. október 26.
  7. A 22 nm valóban kicsi, azonban rendes lakásból is találunk olyat, ahol 50-52 nm-en van 1+2 fél szoba, külön fürdő, külön wc, mégsem számít kicsinek. Teljesen átlag, és mint ilyen, elfogadható is!
    Én már nézegettem ezeket a házakat, és vennék is szívesen, viszont sajnos jelen pillanatban telkem sincs ahová állíthatnám, az Amerikában viszont méltán népszerű parkok itthon még hiányoznak, így nehézkes a villany, illetve víz-csatorna hálózatra való csatlakozás… :(

    Kiss Anikó @ 2010. október 26.
  8. en mart amerikaban is es most is ilyenben lakom,mivel hogy kissebb benne a hely el kell pakolni mindet a helyere hasznalat utan.
    de minden luxus meg van benne,ajanlom kispenzu paroknak,hetvegihaznak,
    de mivel kicsi a rezsie igy egyedul marat(elvalt)embereknek is ajanlom
    tiszteletel
    ficek

  9. a jövő útja….nekem biztosan!:)
    GAZDAGÉK MEG LAKHATNAK AZ 500 NÉGYZETMÉTERES KASTÉLYAIKBAN….REMÉLEM BELEROHADNAK MIELŐBB…………….

    madocsaiandras @ 2010. október 26.
  10. vörösiszap ellen is jók, mert odébb állok vele

    madocsaiandras @ 2010. október 26.
  11. Jó ötlet,csakhát ez itt tényleg nem Amerika.Ehhez nálunk telek is kell és nem lehet ide oda utazgatni mert máshol hol rakja le?Közterületen nincs hely,hisz parkoni nem lehet nagyvárosban másnak a telkére nem lehet,szóval elég problémás.Külterület? Ez is valakié,és van -e csatorna és villany vagy gáz csatlakozás?Pedig a faház is jó megoldás lenne.

    Margherita @ 2010. október 26.
  12. Imre irja: “csak telek kell hozzá” CSAK.!!!Annak árával együtt meg már kiteszi egy lakás árát.:)

    Margherita @ 2010. október 26.
  13. Azt nem értem,hogy az árvizes területeken élőknek miért nem vezetik be. Jón az árvíz a kamionok felpakolják a házakat,arrább viszik,ha elmegy az ár visszatelepedhetnek a lakók.Már 10 éve volt ilyen kezdeményezés az amerikai házgyár is itt volt,de a felsőkörök nem tarottak rá igényt.
    A munkanélkülieknek is jó lenne,mert ha nem kap az egyik városban munkát ,akkor felkapja a házat és arrébb költözik,és nem lenne ekkora munkanélküliség.A jelen helyzetben senki sem tudja a házát a nyakába kapni ,de eladni sem tudja,így marad a nyomor.
    Jü lenne itt is bevezetni,

    ötletes @ 2010. október 26.
  14. András Lelkem,
    miért lesz neked attól jobb, ha bárki is megrohad? Szerinted Te kapod majd a pénzét? :) Úgy gondolom itt nagyon sok múlik a szándékon és az erkölcsiségen. Régen pl. a nemesek voltak azok, akik egy környéknek munkát adtak, példát és műveltséget mutattak. Kiknek jók pl. a rombadőlt egykor gyönyörű kastélyok? Fáj a szívem értük. Én pl. szívesen laknék bennük, a hozzájuk méltó emberi tartással együtt, bár ahogy ismersz gondolom ezzel nem leptelek meg. :)
    Szia,
    Blanka

  15. Jó ötlet a mobil ház , de telek nélkül nem tudod hova tenni.
    Kerepesen panorámás területen fenyveserdő tövében közművesítés előtt álló telkek már 7 millió forintért eladók ,
    két ház építhető 1 telekre.Remélhetőleg egy, másfél éven belül meg valósul a közművesítés.Budapest mindössze 6 km.Tel:06 306303655

    Ujvári Margit @ 2010. október 26.
  16. gazdagék .. 500nm? 350en lakunk .. cserébe reggel hattól sokszor késő éjjelig dolgozom .. de bulizhatnék egész nap .. és köpködhetnék mindenkit, akinek több van, mint nekem.
    Okoska… miért fáj, ha valakinek több van? Dolgozz papa .. és neked is jut jobb … a francér kell csesztetni, aki nagyobban lakik? És ennyi meló mellett is alig bírjuk kinyögni … de legalább van cél ..

    nagyhaz @ 2010. október 26.
  17. Az ötlet remek, csak először minden nagyobb város határában ki kellene alakitani egy un. mobilparkot, megfelelő nagyságu telekrésszel. Az ott leparkolóktól tisztességes bért szedni és nem “albérlet’-et.

    Piroska @ 2010. október 26.
  18. Tényleg ötletes a mobilház megoldás. Igaz, könnyűszerkezetes, s normál használat mellett nem bírja addig, mint egy téglaház, de nincs is olyan drága. Inkább az egészségére költsön, kedves olvasó.Ezzel egyidejűleg alapozza meg jövőjét. Olvassa el a honlapomat, s kóstolja meg az egészséges kávét. http://www.ganoderma189.hu

  19. Kedves Blanka!
    Régen a nemesek mielőtt munkát adtak, előtte az uralkodó osztály többi tagjaival kézenfogva elvették a földeket, a parasztoknak épp annyi területet hagytak, amiből max annyi kaja lett, hogy épp csak éhen nem haltak, miközben 10-16 órákat dolgoztak a “nemesek” földjein.
    Ennyi erővel a maffiára is mondhatnánk, hogy milyen jó fenek, hisz megvédik a bolttulajdonosokat.

    Jesszuska @ 2010. október 26.
  20. Üzenem azoknak, akik szívesen vennének ilyen mobilházat, hogy van Magyarországon egy település, Budapesttől mindössze 30 Km-re, ahol sok telek eladó igen olcsón. 3-4, de már 2 millióért is lehet találni. Igaz, nem építési hanem zártkerti, de a célnak megfelel. az is igaz, hogy ezeknek a telkeknek a megvételére készpénz szükséges, sajnos hitelt nem ad rá egyetlen pénzintézet se. Kezdő fiataloknak, kisebb igényekkel is beérő családoknak a legjobb megoldás lehet, ha van némi készpénzük. Villany beköthető, fúrt kútról pedig a víz is. Sőt gázra is van lehetőség, s ha éppen azon a telken valami miatt mégsem, akkor ott van a gáznál sokkal olcsóbb fűtési mód, egy fatüzelésű kályha, vagy kandalló.Nem kell ehhez Amerika!! A település Szigetújfaluban van, csak szét kell nézni.

  21. Én 10évig gyors lakóházban laktam.A havi gázszámlánk sosem volt több 22-23000nél a 120n2-re,pedig a meleg vizet is ez adta.Jelenleg válok,mobilházban gondolkodom,kettőben,hogy a 4gyereknek ne kelljen lemondani a saját szobáról.Azért tartom praktikusnak,mert minden benne van,még ha pici is(vagy annak néz ki).Sajna kis hazánkban ez tényleg csak telek kérdés,ami néha drágább mint egy kis ház.De egyedivé tehető egy kis fantáziával:előkert,teraszkilépő,oszlopos tetőkeret.A lehetőségek tárháza kifogyhatatlan.

  22. T Szerző.
    Mielőtt annyira Isteniti a mobilházakat, lakjon benne nyáron /40c/ télen a gatya rámegy a fűtésre.Nem BESZÉLVE AZ ÁTHALLÁSRÓL/WC/minden zaj,járkálás, érzékelhető de nagyon. Pláne ha valaki túl súlyos.Lakjon benne aki ezt nagyon preferálja.JÓ üzlet,?!Ja és az önkormányzatoknál az építési osztályok nem is engedélyezik. Ilyen Pl:a Bfüredi.

    Varga Mária @ 2010. október 28.
  23. Vajon télen hogy vezeti be/ el a vizet, szennyvizet, hogy ne faggyjon be/meg?
    a szigatelési adatok nekem sajnos nem mondanak semmit…
    igen a gondolatok bennem is fölmerülnek..hangos?meleg? hideg?
    nem avygunk amerika, de attól lehetne nálunk is jó….több jónak tünö ötlet is volt
    üdv mindenkinek

    wadmacs @ 2010. október 30.
  24. Amíg egy P+R parkolást sem tudnak megoldani, a hatóság bürokratizmusán teljesen el lehet hasalni ebben a témában. A tömeges használathoz hiányzik a jogszabályi és a közművesített telekhasználati lehetőség. És ez az igazi kihívás nem a ház megépítése.

    gabonakör @ 2010. november 04.
  25. na hogy is van ez,
    mondjuk van telkem, jó van annyi pénzem hogy magam szeretném megcsinálni az egészet ,lehet? vagy kell hozzá egy vállalkozó akit felkérhetek hogy csinálja meg!
    vagy nem kell, vagy sem?

    kocsis tomi @ 2010. november 13.
  26. kocsis.t82@freemail.hu ra írjon nekem ha tud nekem segíteni valaki azt megköszönném

    kocsis tomi @ 2010. november 13.
  27. Én és a barátom 4éve vagyunk együtt és most tervezzük hogy egy mobilházat szeretnénk venni nagyon tetszik nekünk és nem kerül sokba ideiglenesen nagyon jól jönne és lehet bővíteni is.Aki tud segíteni mi az ajánlott az kérem írjon:dina87091621@freemail.hu,telek megvan hozzá

    Molnár Edina @ 2011. január 07.
  28. Csak egy ötlet:

    Nem kell feltétlenül mindent a hatóságra, meg az államra hagyni! Ez sajnos magyar szokás… Viszont lehet alapítani pár 10e forintból egy közhasznú egyesületet (pl: Mobilház-tulajdonosok Rózsadombi Egyesülete), az egyesületbe belépő tagok befizetnek egy – számításokon alapuló – összeget, amelyből meg lehet venni egy telket, lehet közművesíteni, stb. Az egyesület ráadásul számos kedvezményre jogosulttá válhat illetve igényt tarthat – ezt most nem részletezem, el lehet gondolkodni rajta. Ha valakiket érdekel, máris lehet egy blogot, weboldalt indítani, tagokat toborozni. 1 – 2 hónap alatt tető alá lehet hozni a projektet, csak tenni kell érte… Egyébként a mobilháznak nincsen szabványa Magyarországon, nem kell hozzá semmilyen engedély (építési, tűzoltósági, stb.) feltéve, hogy saját magának építi valaki. Amennyiben termékként gyártják, természetesen meg kell felelni a beépített anyagoknak a tűz- ill. villamos érintés védelmi előírásoknak.

    Szegedi Sándor @ 2011. január 08.
  29. mobilházat keresek olcson egy öt tagu család számára ha lehetne akkor hitelre.Telkünk van rajta van minden. Aki tud segitsen. emailom. delfyn78@gmail.hu

    Toth Anita @ 2011. április 25.
  30. Vettünk egy telket (tavaly nyáron)…Bp-től 35km-re…azt hiszem 500 ezer Ft volt…zárt kert. Bevezettük a villanyt, fúratunk kutat, dózeroltattunk, emésztőgödör….meg ami kell..vízakna. Vettünk házi vízművet… és vettünk mobilházat. 2-t.Az egyik 3,80×9 m a másik 3x8m. A 2 gyerek külön lakótérben van. Így van 2 wc és 2 fürdő. Szigetelve van, tető is van rajta, központifűtés. A rezsi nagyon kevés. A víz ingyen van, a fűtéshez nyáron megszedjük a fát a környező erdőben…nem vágjuk ki…ágakat gyűjtünk, amikor sétálunk. De persze rendelünk még hozzá. A villany nem sok, mert nyáron egész nap az udvaron épített teraszon vagyunk, és szinte csak aludni járunk be. De az össz költség melegvizzel együtt, kb 30 ezer Ft.Klíma kell, de télen nem fázunk…sőt…Szerintem egy panelben is annyira hallattszik csak át minden , mint itt…de ki hallja? Mert nem lakunk együtt senkivel…a telek nagy..van kábel tv és internet is. Én ezt a környéket ajánlom…és még valami ..a vasút kb 10 percre van, és a keletibe érkezik mindössze 20 perc alatt…Szóval számoljunk csak.
    Zárt kert+közművesítés 1000000+ a mobilház( mérettől függ és évjárattól)…+ a külső borítás+tető+a fűtés…ezek nélkül már lakható a ház, tehát az albérlet havi díjából megoldható a többi..nekünk bőven belefért 5 millióba…és hol kapok ennyiért egy 60 m2-es teraszos, zöldövezeti lakást? jah, és nem mellékesen…BÚTOROZVA????? csak ennyit akartam…sziasztok…

  31. Jah igen…semmiféle engedély nem kell, csak a villanyhoz az áramszolgáltatóhoz…a többi engedélyhez nem kötött tevékenység…zártkertre letehető, mivel kereke van (ami persze nem látszik, mert be van burkolva,de ha kíváncsi rá meg tudja nézni:D)

  32. Sziasztok.Simán csak alap kell neki betonból 4 kampóval.Komolyabb kereskedők már tervrajzot is adnak hozzá.Ismerősömnek “rendeztem” egy 2 szobás+wc+fürdő+nappali+beépített konyha+hűtő+konvektor…stb.Teljesen berendezett mobilházat.2m-ból ki is hozták.3m x 10m-es.Igaz,hogy szigetelni kell és az ablakokat sem árt műanyagra cserélni,de ezt is rendeztem.Mindennel együtt 3,5milla Terasszal és tető alatt.Ha ekkorát akarsz építeni téglából…kb az engedélyekkel együtt veri a 6 millát…és még keveset is mondtam.Ha valakit érdekel… tudok segíteni.
    samabt@freemail.hu

    Sándor @ 2011. május 31.
  33. Végigolvastam az összes kommentet. Kicsit megleptek azok akik szidnak mindent és teljesen eltérve a témától, valaki másba harapnak bele. Mindenkinek más a feladata és a lehetősége az életben. Ennyit a dühöngésről és a sértegetésről.
    Viszont lenne egy ötletem. Meg kéne szervezni némelyik Fővároshoz és nagy városhoz közeli Polg Mesteri hivatallal, hogy biztosítson ilyen telket, ahol bevezetik a közműveket, elég távolságra osztják fel a területet. Mindig az övék maradna, és addig fizetnek az ott letelepülő mobilház tulajdonosok olcsó telekbérleti díjat, amíg ott laknak. Ez hosszú távon bevétel lenne olyan föld után is, ahol most semmi bevétel nincs mert rossz a föld. Meg lehetne hirdetni eladásra, De pl. elszállíttatni nem kéne, mert az új tulajdonos ottmaradna, és ő folytatná a bérlést. Nem sokkal több terület kellene hozzá, mint egy nagyobb kempinghez!! Na barátaim remélem adtam ötleteket még a köpködőknek is, hogy valami jót tehetnek, ha megszervezik. Üdvözlettel Forrai Ildikó sorselemző
    http://www.forraiildiko.shp.hu

    Forrai Ildikó @ 2011. június 16.
  34. He,He. Csigaház!! De ami azt illeti nekem tetszik, bár most hallok róla először. Én szeretem a praktikus dolgokat. az elmúlt 15 évben 10-szer költöztem (pedig nem vadyok kissebbségi) munkahely miatt. Albérletről albérletre. Ha ilyen házzal teszem vajon most jobban állnék anyagilag?
    Viszont nem is lenne rossz vállalkozás ilyen telkeket létrehozni.

    Mufurczh @ 2011. június 28.
  35. Dicsérem a mobilház ötletét. A kevés pénzből élőknek jó megoldásnak látszik, csupán a közművesített telek hozzáférése lehet sarkalatos gond.
    Megítélésem szerint előbb-utóbb ez is megoldható lenne, csak rá kellene fókuszálni, és azok az önkormányzatok, akiknek a birtokában vannak a kihasználatlan parlagok, és csak a gyom virít rajtuk, még busás bevételhez is jutnának. Azt javasolom, hogy ez a hasznos téma ne csupán három napig tartó ötlet legyen, hanem az illetékesek is gondolkodjanak el rajta!

    Pankász Etele @ 2011. augusztus 20.
  36. A Párom és én most gondolkodunk rajta, hogy albérlet helyett fiatal párként mobilházba költözzünk… engem a közművesítése foglalkoztat egyedül… a házi vízművel ugye nem szoktak problémák lenni? Félek attól is, hogy télen elfagyhat a vízcső… de ha ilyen történne, szerintem nem venne senki sem mobilházat még Amerikában sem. Annyi biztos, hogy olcsóbb, mint az albérlet. És mivel mobil, később ha vízközelbe telepíti az ember, nyaralóként kiadva még az árát is visszahozza, sőt, ha beválik, még többet is. Csak ennyit szerettem volna még hozzáfűzni.

    Alexandra @ 2011. augusztus 22.
  37. Kedves Éva!

    Engem is érdekelne egy ilyen jellegű mobilház, ezért szívesen megtekintenék egyet. Írtad, hogy meg lehet nézni. Helyileg pontosan hol lenne rá mód?
    Üdvözlettel,
    János

  38. Engem is érdekelne egy ilyen mobilház.Hol lehet megnézni,vagy felvilágosítást kapni ez ügyben?Zsuzsa

    Nagy Zsuzsanna @ 2012. május 12.

Szólj hozzá!