A padlásfödémek utólagos hőszigetelése igen gazdaságos, a szokásos terhelések esetén olcsó anyagokkal megoldható, és ha a tető korábban alátéthéjazattal készült, a szigetelés védelmére külön szerkezeti rétegek beépítése sem szükséges.
A padlás hőszigetelésekor két esetet kell megkülönböztetnünk: a beépített tetőteret, és az üres padlástereket. A födém jó hőszigetelése azonban mindig szükséges, hiszen leginkább felfele távozik a meleg a lakásból. Megfelelő hőszigeteléssel a padláson távozó energia 80%-át meg lehet takarítani a födémszerkezettől függően. Ez az épület teljes energiafogyasztásának a 20%-a is lehet. A padlásfödémek a leggazdaságosabban hőszigetelhető épülethatároló szerkezetek, különösen akkor, ha a födém a “nem járható” (pl. búvótér esetén) vagy “nem terhelhető” igénybevételi kategóriába tartozik, vagyis nem használják jelentős tömegű anyagok tárolására. Ilyen esetekben a könnyű járóréteggel és “száraz” építési technológiával készített utólagos hőszigetelések kerülnek előtérbe, amelyek bármilyen anyagból (acél, fa, vasbeton) készített teherhordó födémszerkezet esetén alkalmazhatók, illetve adaptálhatók. Mivel az utólagos hőszigetelési megoldásoknál a padlástérbe bejutónedvesség (csapadékvíz vagy porhó) felfogására nincs alkalmas (“puffer”) réteg, burkolat, előfeltétel a meglévő tetőhéjalás vízhatlansága.
Egyszerű rétegfelépítés
Egyszerű a rétegfelépítés, ha a hőszigetelő táblákat felülről, külön rögzítés nélkül építjük be, ami egyszerű elhelyezést, fektetést jelent. A kis rétegszám abból is adódik, hogy páravédelemre nincs szükség, hiszen a padlástér átszellőztetett. A hőszigetelő táblák vastagságával ezért nem célszerű takarékoskodni, de ajánlott a szigetelőanyag két rétegben való fektetése, rétegenként kötésben és soronként “eltolt” lemezcsatlakozási hézagokkal. Ha a padlásfödém terhelése, igénybevétele számottevő mértékű és/vagy a meglévő tetőfedés nem fokozottan vízzáró (pl. nincs alátéthéjazat, és a tetőfedés elemcsatlakozásai hézagosak), a hőszigetelés felett polietilén fólialepedő technológiai szigetelés és betonpadozat készítése lehet a megbízható megoldás. A betonburkolat a tetőhéjaláson keresztül bejutó csapadék és porhó megtartására szolgál a nedvesség elpárolgásáig, a technológiai szigetelés pedig megakadályozza a hőszigetelés elnedvesedését a betonozás során, és egyben egy utolsó vízszigetelést is képez
Ha a padlásfödém terhelése, igénybevétele megengedi, és a meglévő tetőfedés fokozottan vízzáró, padlásfödém-burkolatként elegendő lehet építőlemez járóréteg beépítése a hőszigetelés felett. Ha a járóréteget külön nem támasztjuk alá, akkor “terhelhető” minőségű hőszigetelő anyag, illetve termék beépítése szükséges, az építőlemez járóréteg pedig csak nagytáblás kialakítású lehet (pl. cementkötésű fagyapot, esetleg fagyapot vagy pozdorjalemez). Ha a járóréteg megtámasztására külön bordázatot építünk be (célszerűen impregnált fenyőfa lécekből vagy pallókból), olcsóbb, kisebb nyomószilárdságú (az ásványgyapot kategóriában jellemzően “nem terhelhető” minőségű) hőszigetelő anyagok, illetve termékek is alkalmasak. Az építőlemez járóréteg ez esetben – a bordák távolságától függően – szegezett fenyőfa deszkázat vagy pallóterítés is lehet.
Terhelhető szigetelés
A födémre elhelyezett hőszigetelés önmagában többnyire nem alkalmas arra, hogy azon járjanak vagy nehezebb tárgyakat is elhelyezzenek rajta. Az általában kis teherbírású – gyakran faszerkezetes – födémek a további terhelést nem bírják, ezért a járófelület képzésére általánosan elterjedt 5 cm betont sem lehet ráhúzni. Ilyen esetben a padlásfödém utólagos szigetelésére például az Austrotherm Padlap nevű terméke alkalmazható, aminek segítségével a födém hatékonyan, gazdaságosan, házilagosan is szigetelhető, és a padlás tárolási funkciója is megmarad.
A födém hőszigetelése nemcsak télen, hanem nyáron is jó szolgálatot tesz. Ilyenkor akár 40-60 °C-ra is felmelegedhet a levegő egy családi ház padlásterében, ami az egész házat melegíti. Érdemes tehát megfelelő vastagságú hőszigetelést tenni a padlásfödémre. A Padlap 16 cm terhelhető hőszigetelő anyag és 8 mm faforgács lap kombinációja egyszerűen kivitelezhető megoldást ad a szigeteletlen padlásfödémek felújítására. A kötésben rakott elemek szárazon fektethetők, a csap-hornyos kapcsolat stabil, masszív járófelületet ad. A terhelhető hőszigetelő lemez és a ráragasztott finom felületű faforgácslap könnyű, stabil burkolatot biztosít.
A kivitelezés szakmai tudást nem igényel, házilagosan is elvégezhető. A száraz technológia révén nem kerül nedvesség az épületszerkezetbe, ami különösen fafödémek esetén rendkívül előnyös. A javasolt minimális hőszigetelési vastagság 16 cm, de fokozott igények esetén könnyedén lehet növelni a hőszigetelés hatékonyságát a födémen elhelyezett, tetszőlegesen megválasztott vastagságú lemezek fektetésével. A táblák egyszerűen feljuttathatók a padlástérbe; kis méretűek, tehát egy szűk padlásfeljárón is átférnek.
Vasbeton szerkezetű padlásfödémek utólagos hőszigetelése
A fenti ábra baloldali ábrarészén látható megoldásnál a hőszigetelés javasolhatóan szálas hőszigetelő anyagból készítendő, mivel ezek a (filc, vagy lágy lemez) termékek hézagmentesen csatlakoztathatók a vázpallókhoz és egymáshoz. A padlásfödém hőszigetelésének mértéke gyakorlatilag csak az alkalmas hőszigetelő termékek vastagsági méretválasztékától függ. Célszerű a termékválasztékból a legvastagabb filc, vagy lemezterméket kiválasztani annál is inkább, mivel a pallók hőhidat képeznek a hőszigetelő rétegben, annak hatékonyságát mintegy 18-22 %-al csökkentve. A hőhídhatás mértéke attól is függ, hogy a járóréteget tartó pallókat milyen távolságban helyezzük el egymástól a terhelés mértékétől, a járóréteg szilárdsági jellemzőitől és a hőszigetelő termék (szélességi vagy hosszúsági) méretétől is függően. Járórétegként bármilyen építőlemez, vagy fa pallózat illetve deszkázat is használható, de a réteg vastagságát úgy kell meghatározni, hogy a pallóközök 10 mm-el kisebbek legyenek a hőszigetelő termék valamelyik gyártási méreténél.
A jobb oldali ábrarészen az AUSTROTHERM AT – PA jelű, 8 mm vastag fagyapot lemez járóréteggel társított, 985×485 mm méretű, AT-N3 lépésálló expandált polisztirolhab lapokkal, illetve a HERALAN E-02 jelű, 25 mm vastag fagyapot lemez járóréteggel társított, 1015×615 mm méretű kőzetgyapot lapokkal készíthető hőhídmentes hőszigetelő réteg látható. Az elemek megfelelő együttdolgozását az elemcsatlakozások lépcsős, illetve árokeresztékes kapcsolatai biztosítják. Előnyös, hogy az elemek “száraz” technológiával és igen gyorsan elhelyezhetők, illetve hogy csekély fajlagos tömegük révén kismértékben terhelhető padlásfödémeknél is alkalmazhatók.
A meglévő padozat rétegei csak akkor tartandók meg, ha mind szilárdság, mind pedig felületminőség szempontjából alkalmasak a kiegészítő hőszigetelés fogadására. Beépítés előtt a meglévő födém felső síkját meg kell tisztítani, egyenetlen felület esetén felületkiegyenlítő réteget kell készíteni. A táblákat soronként féltábla eltolásban (“kötésben”), kell elhelyezni, az elemeket szorosan egymáshoz illesztve. Párafékező réteg képzésére általában nincs szükség, de előregyártott vasbeton gerendás-béléstestes födémek esetében indokolt lehet légzáró réteg (pl. polietilén fólia) elhelyezése a hőszigetelő táblák alatt.
A hőszigetelés hatékonysága
| Hőszigetelés | Hőszigetelő rtg. vastagsága dH (mm) |
Hőszigetelt szerkezet fajlagos hőigénye Q(MJ/m2, év) | Meg- jegy- zés |
|||
| anyaga és terméktípusa | termékjele | ha az eredeti hőszigetelés vatagsága | ||||
| monolit vasbeton | egy. vb. gerendás | kerámia elemes | ||||
| üveggyapot filc vagy lap | THERWOOLIN LHF THERWOO-ROLL TEL WDF, UNIROLL |
120 140 160 180 200 |
78 - 96 68 - 84 61 - 74 55 - 66 50 - 60 |
75 - 93 66 - 82 59 - 72 54 - 65 49 - 59 |
71 - 88 63 - 77 57 - 69 52 - 62 47 - 57 |
1 |
| kőzetgyapot lap vagy filc | ROCKWOOL RP-III, DK ISOLYTH WF, WP TOPLAN Nt, Nf HERALAN KP |
120 140 160 180 200 |
78 - 96 68 - 84 61 - 74 55 - 66 50 - 60 |
75 - 93 66 - 82 59 - 72 54 - 65 49 - 59 |
71 - 88 63 - 77 57 - 69 52 - 62 47 - 57 |
2 |
| fagyapot lemez járóréteggel társított közetgyapot lap vagy expandált polisztirolhab lap | HERALAN E-02 | 75+25 105+25 130+25 170+25 |
109 - 96 84 - 76 70 - 64 56 - 52 |
105 - 92 81 - 73 68 - 63 55 - 51 |
98 - 87 77 - 70 65 - 60 53 - 49 |
3 |
| AUSTROTHERM AT-P | 100+8 | 85 - 94 | 82 - 91 | 77 - 86 | 4 | |
Faszerkezetű padlásfödémek utólagos hőszigetelése
Értékelés
Régi épületeink padlásfödémei legtöbbször alul nádvakolattal ellátott borított gerendás fafödémek. Az eredeti hőszigetelés általában a felső deszkázatra felhordott agyagtapasztás, vagy égetett agyag elemekből készített padlásburkolat alatti salakfeltöltés, amelyek hőszigetelő értéke minimális. A szerkezettípus utólagos hőszigetelése célszerűen az alsó és felső deszkaborítás és a födémgerendák közötti tér kitöltése valamilyen jó hőszigetelő képességű, szárazon és hézagmentesen beépíthető könnyű anyaggal, amely nem akadályozza a födémszerkezet lélegzését és nem növeli számottevő mértékben a jelentős teherbírási tartalékkal általában nem rendelkező fafödém önsúlyát.
Anyagok, beépítés
Hőszigetelő anyagként kizárólag ásványgyapot termékek javasolhatók. A hőszigetelő munka a felső deszkaborítás és a felette lévő réteg(ek) elbontásával és a gerendaközök megtisztításával kezdődik, majd a szabadon lévő fafelületek védőkezelésével és az ásványgyapot filctermékek beszabásával és beszorításával folytatódik, egy vagy két rétegben. Az elbontott és kielégítő állapotú felső deszkaborítás pótlással visszaépíthető, de ezt megelőzően azt is védőkezeléssel kell ellátni.
A megoldás hatékonyságát korlátozza a födémgerendák adott, általában 20…24 cm közötti magassága, amely – figyelembe véve a födémgerendák hőhídhatását is – nem tekinthető elégséges hőszigetelési lehetőségnek. Szóba jöhet a gerendák “magasítása” a rájuk szegezett zárlécekkel, vagy pedig a fenti ábra jobb oldali ábrarésze szerinti, ennél valamivel költségesebb, de jóval hatékonyabb megoldás. Az adott magasságú födémgerendák között elhelyezett ásványgyapot hőszigetelés kiegészíthető a HERALAN E-02 jelű, 25 mm vastagságú fagyapot járóréteggel ellátott lépésálló kőzetgyapot hőszigetelő elemekkel (a PAF-2-T táblázatban 2. jelű megoldás). Az ezekből készített kiegészítő hőszigetelő réteg csekély fajlagos tömege (0,15 – 0,19 kN/m2) csak a födémszerkezet minimális többletterhelését eredményezi, és csekély páradiffúziós ellenállása nem akadályozza a szerkezet “lélegzését”, ami faanyagú szerkezeteknél különösen fontos követelmény..
Mivel a hőszigetelő elemek nagyobb vastagságú kőzetgyapot lapokból is készülnek, a másik lehetséges megoldás a födémgerendák közötti hőszigetelés elhagyása (a táblázatban 3. jelű megoldás). Ez főként akkor jöhet szóba, ha a felső deszkázat állapota megfelelő, cseréje nem szükséges. Ilyenkor esetleg a deszkázat feletti eredeti szerkezeti rétegek is megtarthatók, ha a padozat felülete alkalmas vagy alkalmassá tehető a HERALAN elemek fogadására. Tudni kell, hogy a HERALAN elemek terhelhetősége korlátozott: a padlásfödém ez esetben a “járható, de nem terhelhető” kategóriába kerül. Ugyanakkor igen kedvező az, hogy az utólagosan hőszigetelt padlásfödém tűzbiztonság szempontjából jóval magasabb követelményeket elégít ki, mint az eredeti szerkezet.
A hőszigetelés hatékonysága
| Födémgerendák közötti hőszigetelés | HERALAN E-02 hőszigetelés | Hőszigetelt szerkezet fajlagos hőigénye Q (MJ/m2, év) |
Meg- jegy- zés |
||
| anyaga és terméktípusa | termékjele | vastagsága d1 (mm) |
vastagsága d2 (mm) |
||
| kőzetgyapot vagy üveggyapot filc | THERWOOLIN LHF, ROLL TEL WDF, UNIROLL ROCKWOOL RP-III, DK ISOLYTH WF, WP TOPLAN Nt, Nf HERALAN KP |
180 200 220 240 |
67 61 56 52 |
1 | |
| THERWOOLIN LHF, ROLL TEL WDF, UNIROLL ROCKWOOL RP-III, DK ISOLYTH WF, WP TOPLAN Nt, Nf HERALAN KP |
180 | 75+25 105+25 130+25 170+25 |
44 40 36 32 |
2 | |
| 200 | 75+25 105+25 130+25 170+25 |
42 37 34 31 |
|||
| 130+25 170+25 |
70 55 |
3 | |||
Régi épületek esetében
A régi épületek padlásfödémei legtöbbször alul nádvakolattal ellátott, borított gerendás fafödémek. Az eredeti hőszigetelés általában a felső deszkázatra felhordott agyagtapasztás, vagy égetett agyag elemekből készített padlásburkolat alatti salakfeltöltés, amelyek hőszigetelő értéke minimális. A szerkezettípus utólagos hőszigetelése célszerűen az alsó és felső deszkaborítás és a födémgerendák közötti tér kitöltése valamilyen jó hőszigetelő képességű, szárazon és hézagmentesen beépíthető, könnyű anyaggal, amely nem akadályozza a födémszerkezet lélegzését, és nem növeli számottevő mértékben a fafödém önsúlyát. Hőszigetelő anyagként kizárólag ásványgyapot termékek javasolhatók.
A hőszigetelő munka a felső deszkaborítás és a felette lévő réteg(ek) elbontásával, és a gerendaközök megtisztításával kezdődik, majd a szabadon lévő fafelületek védőkezelésével, és az ásványgyapot filctermékek beszabásával, beszorításával folytatódik, egy vagy két rétegben. Az elbontott és kielégítő állapotú felső deszkaborítás pótlással visszaépíthető, de ezt megelőzően azt is védőkezeléssel kell ellátni. A megoldás hatékonyságát korlátozza a födémgerendák adott, általában 20-24 cm közötti magassága, amely – figyelembe véve a födémgerendák hőhíd-hatását is – nem tekinthető elégséges hőszigetelési lehetőségnek.
Szóba jöhet a gerendák “magasítása” a rájuk szegezett zárlécekkel. Mivel a hőszigetelő elemek nagyobb vastagságú kőzetgyapot lapokból is készülnek, a másik lehetséges megoldás a födémgerendák közötti hőszigetelés elhagyása. Ez főként akkor jöhet szóba, ha a felső deszkázat állapota megfelelő, cseréje nem szükséges. Ilyenkor esetleg a deszkázat feletti eredeti szerkezeti rétegek is megtarthatók, ha a padozat felülete alkalmas vagy alkalmassá tehető polisztirol elemek fogadására a korábban ismertetett módon.
A cellulóz anyagú Padlófeltöltő szigetelőanyag is igen jól használható födém szigetelésére. Házilagos kivitelezésre is kiválóan alkalmas, kizárólag vízszintes födémre, a padlástér felől. Egy nem használt (nem járt) padlásfödémnél például egyszerűen ki kell önteni, elgereblyézni, és már készen is van a szigetelés. Ha a felületen járni is akarunk, akkor valamilyen pallóvázat kell a födémre fektetnünk, annak közeibe önteni a Padlófeltöltőt, majd a pallóvázat ún. diffúzió-nyitott burkolattal (pl. közönséges gyalulatlan fenyődeszkával) kell burkolnunk.
Bérces Balázs
Címkék: ásványgyapot, Austrotherm Padlap, beton, építés, fagyapot, felújítás, födém, hőhíd, hőszigetelés, padlás, polietilén, szigetelés, tetőtér



Tisztelt Bérces Balázs!
Padlásfödémünk az Ön álta is leírt, régi födém fa gerendázattal, alul nádborítással (általam kiegészítve gipszkartonnal), felülről deszka borítás letapasztva. Próbáltam kőzetgyapot szigetelést tenni a gerendák közé, de páralecsapódás miatt a gipszkartonon vizesedések, foltok jelentek meg. Szükséges-e párazáró fóliát elhelyezni a szigetelés alá, vagy fölé, illetve a pontos rétegrendet leírná-e ilyen födém esetére?
Előre is köszönöm válaszát!
checki
Tisztelt Bérces Balázs,
padlásunk beépítésére készülök. Pár éves emeletráépítéssel készült fagerendás ferde tetőnk van. Gipszkartonon ülnek az üveggyapot táblák, a fagerendák között, felettük csak a csupasz cserép van valami szakadt vízzárófólia foszlányaival. Ha padlót teszek a gernedákra akkor az alatta levő uvegygapotra kell tegyek valamit? És a cserepek alá mit javasol? Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Bérces Balázs!
Régi típusú nádfödémes házunk hőszigetelésére 10 cm-es kőzetgyapotot vettünk.Cikkében azt olvasom, hogy a régi deszkaborítás közé kell a kőzetgyapotot letenni és újra bedeszkázni.
A régi sárréteg nem szigetel? Nem lehet a kőzetgyapotot rárakni?
Kell-e alá szigetelő fólia?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Bérces Balázs!
Padlásomnak a szigetelését szeretném javítani ,ehhez kérném a segítségét.A padlás előregyártott vasbeton gerendás-béléstestes (kefnis)födém ,amelyen 60 mm polisztirol szigetelés és 50mm beton réteg van. Milyen szigetelést javasol alá vagy fölé ,hogy a 0,2 u értéket elérjem. Legyen szíves a pontos rétegrendet leírni ilyen födém esetére?
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelt Bérces Balázs!
Régi típusú fafödémes házunk hőszigetelésére 20 cm-es kőzetgyapotot vettünk.Cikkében azt olvasom, hogy a régi deszkaborítás közé kell a kőzetgyapotot letenni és újra bedeszkázni.
A régi sárréteg nem szigetel? Nem lehet a kőzetgyapotot rárakni?
Kell-e alá szigetelő fólia?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Bérces Balázs!
Régi fafödémes házam felső padlását felbontottam, ide tervezek 15-20 cm vastagságú üveggyapotot. Kérdésem lenne, hogy hova kell rakni párazáró és páraáteresztő fóliát. A szigetelés után újra deszkával akarom beborítani. Belül a meleg oldalon egy 15 cm légréses gipszkarton állmennyezet helyezkedik el. A karton még nincs felrakva, csak a profilozás van meg. Attól félek ha penészedni fog, nem fogom látni.
Üdv.: Csapkó Tamás
Tisztelt Bérces Balázs!
Padlásunk szigetelésére készülők. Beton födém közte stukator és közte salak.
Milyen anyagot ajánl? Hány cm vastagságban? Olyan rész is lenne, amire járható felületet kell tegyek.
Üdv.: Vörös Ottó Gábor
Tisztelt Bérces Balázs!
80-as évek végén épült tetőtéri lakásban lakunk. A probléma az, hogy nyáron nagyon felmelegszik a lakás. A mostani időben (nappal 26-27 fokos max) délutánra 25 fok lesz (éjszakára szellőztetés van), de amikor már melegebb van, kint 32-33 fok körül, akkor bent már 28 fok is van.
A tetőtéri ablakokon van külső redőny, ezért arra gondoltam, hogy már csak a szigetelés segíthet. A lakás déli, északi fekvésű.
Sajnos ennél többet nem tudok, nem tudom, mi van a gipszkarton és a cserepek alatt, amit még tudok az az, hogy az ablak belső pereme és a gipszkarton síkja között kb 35-37 centi van összesen és a cserepek nagy sötét színűek
.
A téli időszakot és a fűtésszámlát (nettó 100 négyzetméteres tetőtéri lakás, kb 1000 köbméteres éves gázfogyasztás = kb évi 120e forint ) nem tartom problémásnak, főleg a nyár zavar.
Olyan szakembert keresek, aki meg tudja oldani megnyugtatóan a tető szigetelését. A megnyugtatóan az azt jelenti, hogy kijön, felméri, árajánlatot ad, megegyezünk és biztosan megoldja a dolgot.
Tisztelt Bérces Balázs !
Előttem szólókhoz hasonlóan én is fafödémes ház korszerűbb hőszigetelését szeretném elvégezni, és elég sok cikket olvastam ezzel kapcsolatban. Az érdekelne hogy építő fólia szükséges-e párazárás szempontjából. Nem egyértelmű számomra, mert van ahol azt írják, hogy kell, és van ahol nem említik ezt külön. Előre is köszönöm a válaszát, tisztelettel, Michnea Béla.
Tisztelt Bérces Balázs!
Padlásfödémet szeretném szigetelni, elképzelésem is lenne, de rengeteg ellentmondó véleményeket hallok.
Családi házunk vasbeton gerendázatú, fölötte kb. 5cm beton réteg ráhúzva. A cserepek alatt nincs fólia.
1990-es építésű a ház, 40-es téglafalazat. Nincs szigetelve. Régi típusú nyílászárók.
Az én elképzelésem: tekercses üveggyapotot terítenék le 20cm vastagan
(mások szerint ez nem jó, mert összeesik hamar, hosszú távon nem jó az üveggyapot, inkább kőzetgyapotot használjak), fölé pedig páraáteresztő fóliát raknék, így megóvva a szigetelést a portól, porhótól stb.
Állítólag az üveggyapot alá párazáró fóliát kell teríteni, hogy a házból a födémen távozó pára ne csapódjon ki, s ezáltal roncsolja a gyapotot.
Így nem lesz penészesedés bent a plafonon? Egy idézet egy szakembertől:
\"A lakásban lévő páratartalom mindössze 3-5%-a távozik az épület szerkezetein, a többi természetes- és mesterséges szellőztetés útján távozik. Viszont meg kell akadályoznunk, hogy a szigetelésbe ne jusson az a kis mennyiség sem, mert a hideg levegővel érintkezve kicsapódhat, és ez a pára mennyiség kárt okozhat a szigetelésbe. Sajnos a víz hatására roncsolódik a szigetelés szerkezete.\"
A padláson létrehoznék némi járófelületet, de nem akarom az egészet járhatóvá tenni.
A kémény köré is tegyek szigetelést, fával fűtünk.
Ön mit javasolna?
Köszönöm válaszát, tisztelettel: Balázs Péter
Tisztelt Bérces Balázs.
Padlásfödémet szeretném szigetelni. Betongerendás, kefnis. A tető most lett megcsinálva, páraáteresztő fóliával, de szigetelést még nem kapott. Az idén szeretnék lerakni lépésálló hungarocellt, és majd jövőre akarom lebetonozni. Az a kérdésem, hogy rakjak-e valami fóliát a hungarocell alá, vagy jó lesz simán. Betonozáskor pedig hány cm legyen a betonréteg?
Tisztelt Bérces Balázs!
Padlásfödémet szeretném szigetelni.
Családi házunk vasbeton gerendázatú, fölötte 4 cm hungarocell és kb. 6-7 cm betonréteg ráhúzva. A cserepek alatt fólia található.
2002-es építésű a ház, 30-as Ytong falazat, kívülről szigetelt, a padlástér kb. 140 négyzetméter, amelyet úgy szeretném szigetelni, hogy utána is járható és teherbíró legyen (egy része).
Ön milyen szigetelést javasolna?
Üdv,
Antal
Tisztelt Bérces Balázs!Sátortetős a házunk, stúkatoros a padlással tetején salakbeton. Szeretnék a betonra tenni Isoveres ásván gyapot szigetelést, minél kevesebb Hő távozzon, nyáron hűvösebb lenne a lakás… Szeretném kikérni az ön véleményét!
Tisztelt Bérces Balázs!
Padlásfödémünk az Ön által is leírt, régi födém beton gerendázattal, alul vakolattal (lakótérben), felülről salakkal/hamuval szigetelve. A tetőtér szigetelését kőzetgyapottal (LB Kanuf insulation with Ecose, 10cm) szeretnénk megoldani, de az esetlegesen fellépő páralecsapódás miatt gondban vagyunk. Szükséges-e párazáró fóliát elhelyezni a szigetelés alá, vagy fölé? Kérem szíveskedjék megadni, hogy milyen fóliát szükséges. (több ellentmondó információt kaptunk, ezért egy szakértőhöz szeretnénk ezúton fordulni.)
Előre is köszönöm válaszát!
Üdvözlettel
Czell Károly
Tisztelt Bérces Úr!
Régi típusú (kb. 120 éves) családi házam padlásszigetelését szeretném feljavítani. A padlás sáros, és ez a sárréteg többnyire a széleken megtört és kb 2-5 cm repedések keletkeztek, valószínűleg a falak mozgása következtében. Elegendőnek tartja, ha hungarocellel és szerelőhabbal pótolom a “hiányzó részeket”, repedéseket? Javítás után milyen értékű szigetelésnek fog ez megfelelni? Szükséges-e még plusz szigetelőréteg alkalmazása?
Tisztelettel: Tóth László
“T.” Bérces Úr!
A családi házam az 1900-as évek elején épült fehér mészkőtéglából. A födém fából van és egy tetőtér van ráhúzva. Alulról a födémen semmilyen szigetelés nincs, mert csak nádas vakolat van rajta, majd deszka, a gerendaközökben 5 cm hungarocell, deszka, ásványgyapot 10 cm és hajópadló. A gerendák végénél szellőzők vannak berakva, hogy az esetleges nedvességet elvezessék. Kérdésem, hogy ezeket a szellőzőket be lehet-e falazni, hogy a födémen minimális legyen a veszteség, mivel fölötte is fűtött a tér.
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:Zimonyi Péter
Tisztelt Bérces Balázs!
Régi fafödémes (nádas vakolat,gerenda agyaggal kitöltve,majd deszka és agyag) családi házban lakom, szeretném a tetőteret beépíteni. Szeretnék öntől tanácsot kérni a födém szigetelésében, szigetelőanyagok lerakásának sorrendjében. A másik problémám az, hogy a cserép alatt nincs fólia, utólagos pótlására van valamilyen megoldás tetőbontás nélkül?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.:Ponta Károly
Üdvözlöm!
Betongerendás cserépkefnis födémem van, amely 10 cm apró rongydarabokkal (ketli) van leszigetelve. Ezen van egy párazáró fólia és 5-6 cm beton. Ön milyen szigetelést ajánlana? A padlást használni szeretném nem túl súlyos anyagok tárolására. Válaszát előre is köszönöm.
Üdv: Maros
Tisztelt Bérces Balázs!
Padlásfödémünk az Ön által is leírt, régi födém beton gerendázattal, alul vakolattal (lakótérben), felülről salakkal szigetelve.
Milyen szigetelést ajánlana, ha távlati terveinkben tetőtér beépítés is szerepel és nem szeretnénk akkor az egészet újra csinálni?
Üdvözlettel: Bán Ödön
Tisztelt Bérces Balázs!
Padlásfödémünk az Ön által is leírt, régi födém fa gerendázattal, alul nádborítással. A felső deszkázatot leszedtük, 10 cm kőzetgyapot szigeteléssel szeretnénk beborítani. Kell-e alá vagy felé párazáró fólia?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Bérces Balázs!
Régi típusú fafödémes házunk utólagos födém hőszigetelését kőzetgyapot beépítésével, pallóvázas járóréteggel szeretném megoldani. A régi sárréteg fölé elhelyezhető-e a szigetelőanyag? Ha igen, akkor milyen anyagbeépítési (szigetelőanyag, fóliák, stb.) sorrendet kell alkalmazni?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Dobó Lajos
Tisztelt Bérces Balázs !
Porotherm födémszerkezetű egyszintes házat építettünk, amibe 10 éve költöztünk be. Kb.hat éve szigeteltük le a padlásfödémet, amire isover 10 cm vastag kőzetgyapot paplant terítettünk le. Sajnos vannak olyan részek ahol két-három centire összeesett.Az idén szeretnénk kicserélni az egészet(130m2)de nem akarunk ugyanebbe a típusba fektetni. Továbbá a koszorú és a födém találkozásánál van egy 4-5cm szintkülönbség a betonozás miatt. Hogyan tudom ezt úgy kiküszöbölni hogy egy szintbe hozzam az egészet ? És milyen módon tudom a talpszelementett is körbe szigetelni ?
Várom mielöbbi válaszát, köszönettel : Nagy László.
Tisztelt Bérces Balázs!Utólagos tetőszigetelést szeretnék csinálni,régi építésű ház,szarufa,tetőléc,és cserép ami most megvan.Belülről szeretném szigetelni,bontás nélkül.Ennek a technológiai sorrendjét szeretném megkérdezni.Belülről gipsz kartonnal szeretném befedni.Előre is köszönöm a segítségét.
Kedves Bérces Úr!
Utólagosan szeretném leszigetelni újonnan vásárolt házunk mennyezetét. Betongerendás, hordcsíkfödémes megoldással épült a mennyezet, de a gerendaközök nincsenek kitöltve (illetve jelenleg üveggyapot lapok vannak rajta, de terhelhető kellene hogy legyen a felület). Milyen megoldást javasolna?
Üdvözlettel
Ujszászi Róbert
Tisztelt Bérces Úr!Már meglévő épület padlás födémjének utólagos hő(hang)szigetelésére melyik terméket ajánlja.HeralanE-02,Austroterm Padlap,Heratekt-CF3 vagyTektalan-HS.A kialakított felület a későbbiekben lakótérként funkcionálna.Ezekre milyen burkolatot javasol, van-e köztük olyan amelyi nem igényel utólagos burkolást.Illetve tud-e ajánlani olyan más terméket amely ezen céloknak megfelel.Válaszát kszönöm!Tisztelettel:Kiss Tibor
Tisztelt Bérces Balázs Úr!
Utólagosan szeretném a szüleim házának padlás fafödémjét szigetelni. Tehát, ahogy már említettem fafödém van alul-felül deszkázva a felső deszkarétegen kb 5-6cm kohósalak réteg. Sajnos a kohósalak fölszedése elég macerás lenne és a deszkák is ahogy a szüleim elmondták nem a legjobb minőségűek, anno csak erre volt pénz (széldeszkák). Tehát a kérdésem az lenne, hogy most éppen az egyik szoba festése előtt állok, és azon gondolkozom, hogy belül a mennyezetre (vakolt nád felület), ragasztanék 3-4 cm-es polisztirol szigetelőt, önnek mi a véleménye erről? Vagy esetleg terítsek inkább 15-20 cm vastag üveggyapotot a padlás, aljára közvetlenül a kohósalak rétegre? Segítségét előre is köszönöm. Üdvözlettel: Szabados Tamás.
Tisztelt Bérces Úr!
1985-ben épült családi házunk padlás fafödémjét szeretnénk szigetelni! A felső lécek viszonylag könnyen leszedhetőek és ha célszerű, akkor a most ott lévő salakot is kikaparom! Hány cm-es szigetelést javasol? Üveg, vagy inkább kőzetgyapot? Ha az új szigetelés és a felső visszaszegelt lécek közé teszek fóliát az megfelelő?
Segítségét előre is nagyon köszönöm.
Üdvözlettel:
Varga Richard
Tisztelt Bérces Balázs Úr!
Kérdésem a következő. Akácfa gerendás padlásunk van alul felül akácfa lécekkel,alul szögekkel felerősítve a nád majd rá a vakolat.
Tavaly ősszel lefektettem a lécek közé URSA üveggyapotot 10-15cm vastagságban,de mivel a cserepek sajnos nem a legjobb minőségűek így
nejlon lett a lécekre fektetve,amin páralecsapódást észleltünk.
A mennyezeti lécekre kellett volna az üveggyapot lefektetése előtt párazáró fóliát lefektetni?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Bérces Úr!
Családi házunk 1979-ben épült. Termopor 38 cm-es téglafallal készült, szigetelése nincs (vakolatba perlit lett keverve). A héjazat bramac cserép, alatta kátránypapír. A födém vasbeton gerenda, kefni, felette 5 cm-es nikecell, 10 cm betonréteg. Hőszigetelt ablakokra cseréltük a régieket, a tetőt szeretnénk szigetelni még a tél beállta előtt.
A padláson sokat járunk, naponta használjuk, illetve “lomtár” is egyben.
A kérdésem az lenne, hogy a födémet, vagy a gerendák közötti részt szigeteljük-e, illetve hogy mivel, hány cm-es szigetelést alkalmazzunk?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Bérces Balázs !
Bella Józsefné 2012.04.16-án kelt bejegyzésével és leírásával szinte megegyező az én problémám is . Kivéve a cserép alatti kátránypapírt-semmi nincs a tetőcserép alatt! Kérem , tanácsaival lásson el engem is. Tisztelettel : Iván István
Tisztelt Bérces Balázs!
Padlásfödémem meglévő szigetelését szeretném javítani.
A ház 1988-as építésű, thermoton 30-es téglafalazat, bramac cserép és fólia. Homlokzat nincs szigetelve.
A házunk tetőterének egy része beépített, e felett lévő fafödém részen nem járunk, itt a meglévő szigetelés a következő: nádas vakolat (ill.fürdőszoba feletti részen belül hajópadló),hőszigetelést tartó deszkázat, gerenda 10 cm szigetelőanyaggal(Isolyth?) kitöltve, majd itt-ott deszkaborítás. A terven a következő szerepelt: belső burkolat,hőszigetelést tartó réteg,pvc fólia,isolyth L-50 2 rétegben 14 cm, nátronpapír kasírozás,deszkaborítás.
Kérdésem: kell-e fóliát tenni a szigetelés alá, avagy nem. Ha kell, akkor utólag hogyan kell ezt lefektetni? Kiszedni először a régi szigetelést, majd végig befedni párazáró fóliával az alsó deszkázatot, a gerendákkal együtt ?
A 10 cm-es meglévő szigetelőanyag alá nézve nem láttam nyomát semmilyen párakicsapódásnak,penészesedésnek(még a fürdőszoba feletti részen sem !)
A terv szerint a hiányos deszkázat eltávolításra kerülne és 15-20 cm vastagságban celluloz szigetelést kerülne pluszban a meglévő szigetelésre.
Van egy járható padlásrész is, ez vasbeton gerendázatú, fölötte kb. 5cm beton réteg ráhúzva. Ide 16 cm-es padlapot gondoltam.
A talpszelemen alatti beton(koszorú)a padlás szintjétől ~25 cm magasan van, így a padlap fektetése után is közel 10 cm szabadon maradna.
Kérdés, hogy ezt is le kell-e szigetelni, ha igen akkor teljesen körbe, a talpszelemennel együtt (pl “betakarni” valamilyen szigetelőanyaggal) ?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel, Mika József