Családi csőd – Hamarosan hivatalosan is fizetésképtelenek lehetünk

május 18.

A devizahitelesek helyzetének javítására a kormánypártok a családi csőd intézményének bevezetésén gondolkodnak, a KDNP emellett szociális bankot és családi csődbiztos-hálózatot is létrehozna – értesült az Origo.

Szingliken is segítenének

A program kifejezetten azokon segítene, akik lakáshitel-felvétellel adósodtak el – mondta Bagdy Gábor KDNP-s képviselő, a párt által tavaly májusban benyújtott, a mostani választások után leporolt családi csődvédelemről szóló határozati javaslat kidolgozója. Mivel a szegénység Magyarországon erősen kötődik a többgyerekes családokhoz, ezért szerepel a javaslatban a “családi csődvédelem” kifejezés, de természetesen egyszemélyes családok is élhetnének a lehetőséggel. A képviselő úgy becsüli, hogy ez a probléma akár 300-400 ezer családot is érinthet Magyarországon.

A gyakorlatban a folyamat úgy működne, hogy a fizetésképtelenné vált család bemehet a bíróságra, kérheti, hogy határozatban mondják ki fizetésképtelenségét és rendeljenek el fizetési moratóriumot. A bíróság ezután a családdal, a kirendelt családi csődbiztossal, illetve a hitelintézettel közösen egyeztetve kidolgozná az adósságrendezés módját: havonta mekkora összeget törleszt a család, milyen életmódváltás szükséges a jövedelmi helyzet javításához, szükség van-e gyógykezelésre, ha mondjuk a család azért lett fizetésképtelen, mert a családfő például alkoholista, drogozik  vagy éppen szerencsejátékfüggő.

Csődbiztos figyelné a családi kasszát

A rendszer legfontosabb szereplője a családi csődbiztos, aki gyakorlatilag testőrként felügyeli az anyagi csődbe jutó háztartások pénzügyeit és közvetítőszerepet játszik a család és a bank között. Hozzáférhetne a család bankszámlájához is, hogy ellenőrizze, valóban átutalták-e a bírósági határozatban rögzített törlesztőösszeget. A csődvédelemben részesült családoknak pedig alapvető kötelezettsége lenne az együttműködés és a hiteles tájékoztatás, sőt, külön ellenszolgáltatás nélkül akár közösségi feladatokat is végeztethetnének velük. 

Az előterjesztés szerint létre kell hozni egy csődbiztosi hálózatot. Elsősorban pénzügyi ismerettel is rendelkező családsegítők és szociális munkások lennének a legmegfelelőbbek a munkára, illetve a felszámoló cégek munkatársai is alkalmasak lehetnek, hiszen a pénzügyi szakosodás elengedhetetlen.

A bankok nem szívesen szociálpolitizálnak

A rendszer másik alapeleme egy állami tulajdonban lévő, szakosított pénzintézet lenne, amely abban az esetben kaphatna szerepet, ha az adós család egyáltalán nem tudná fizetni a hitelt. Ekkor ez a “szociális bank” megvenné a család lakását, az adósok pedig ezért cserébe vehetnének a pénzintézettől egy kisebbet, olcsóbban vagy visszabérelhetnék tőle az eredeti lakást.

Az intézményrendszer működtetésére állami alapot hoznának létre. “Az esetleges veszteségek terhének a megosztásában azonban  a családnak és a hitelintézeteknek is részt kellene venni, hiszen a kialakult helyzetért felelős a hitelt felelőtlenül felvevő adós, az állam, amelyik nem szabályozta megfelelősen a devizahitel-felvétel feltételrendszerét, és a hitelintézetek, akik szintén felelőtlenül helyeztek ki hiteleket.” – érvelt a javaslat szerzője.

“A bankokkal nem lehet szociálpolitikai kérdéseket megoldani” – mondta viszont Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. A konkrét törvénytervezetet ugyanakkor nem kívánta kommentálni addig, amíg fel nem áll az új kormány, és meg nem kapják az egyes törvénytervezetekhez kapcsolódó szakértői anyagokat.

Lehetnek visszaélések

A KDNP javaslata alapján csődvédelmet a családok minden 15-20 évben egyszer kérhetnének, és az eljárás hossza maximum 5 év lehetne. Ha pedig a folyamat során visszaélnének a helyzettel, akkor akár ki is zárhatnák őket az eljárásból, ami után a családnak kellene vállalni az ezzel járó anyagi terheket. A visszaélések lehetőségének csökkentése érdekében sok ösztönzőt kell építeni az intézményrendszerbe, de erre a fajta részletes kidolgozásra még nem került sor. Arra a kérdésre, hogy mikor nyújtják be a javaslatot, Bagdy Gábor elmondta, hogy a kormányalakulás után egyelőre vannak akutabb problémák, de mihelyt azokat elrendezték, azonnal nekiállnak kidolgozni a szóban forgó törvénytervezet részleteit.

Tavaly tavasszal egyébként már született a magáncsődről egy kormányzati törvénytervezet – ami magáncsődnek nevezte volna az intézményt -, mégsem lett belőle semmi, mert a közigazgatási folyamat egy korai fázisában elakadt az egyeztetés.

Címkék: , , , , , , , ,

Hozzászólások

  1. családnak és a hitelintézeteknek is részt kellene venni, hiszen a kialakult helyzetért felelős a hitelt felelőtlenül felvevő adós,

    felelötlenül?? hát nem semmi. csak saját házat akart venni a család. nem a család a hibás hanem a parlament hogy hagyta a bankoknak a törlesztö részleteke megemelését a csillagos égig…. rá kelett volna csapni az asztalra és azt mondani hogy a magyar családok nem kerülhetnek utcára. vagy a család feleleös azért hogy több 10.000 ezer munkahely megszünt?? felháboritó

    zsuzsanna @ 2010. május 18.
  2. meg az én pénztárcámhoz meg a bankszámlaszámomhoz senkinek semmi köze eleget ki vett már a kormány belölle nehogy már még ellenörizzék is

    zsuzsanna @ 2010. május 18.
  3. Borzalmas ammi ebben az országban működik. A hitelt senki nem azért vette fel, mert kocsmázni szeretett volna, a lakosságot tudatosan tette tönkre a bank, és a kormány. Rettegjetek adósok. Jelszóval. Arról persze senki nem beszél, hogy a milliárdok amiket lenyúltak mikor kerülnek vissza az államkasszába. Fontos lenne !!!!

    Horváth Ferencné @ 2010. május 18.
  4. Arra kellene nagyobb hangsúlyt fordítani, hogy az emberek – úgynevezett – pénzügyi intelligenciáját fejlesszék, mert ez az amit nem tanítanak az iskolában senkinek.
    Arra mindenkit megtanítanak, hogyan menjen el dolgozni a pénzért, de hogy utána hogyan kezelje azt már nem … ezért hoznak az eberek égbekiáltó buta döntéseket pénzügyi területen, a legegyszerűbb döntéstől a legfontosabbakig.

  5. Arról miért nem beszél senki, hogy sokan azért mertek deviza hitelt felvenni, mert az ország első embere, Gyurcsány “barátunk”, szinte esküdött rá, hogy “Dübörög a gazdaság!” És kinek higgyen az ember, ha ne a miniszter elnöknek?
    Nem lehet ezért kártérítést követelni? Mert az ország vezetése tehet arról, hogy a csőd szélén áll a családunk a viszonylagos jólét után.

  6. sziasztok igen igazatokvan hisz nem csinálnak semit hiába igérte fidesz is hogy csinál valamit hogy nekerüljeneki az eberek az utcára sajnos én is bajba vagyok nekemis árverezik a házamat és nem tudom mitcsináljak eből a kis rokat járadékobol. 53éves nem tudom mitévő legyek kérlek akitud valamit irjon vagy hiv jon tel.0670-267-59-70. szabó julika gyermek bénulásom van járogépel járok meg két bottal sajnos nagyon nehéz hejzetben vagyok nincs kisegicsen rajtam..Tarnazsadányban van az ingatlanom. itlakok. kérem aki olvasa segicsen rajtam bármiben halehet jo hisz eni is aligvan mit nem hogy fizetni..számlaszámom. 11773085-10133462.. előre is kősző nőm mindenkinek aki olvasa és tudna valami meg oldást nekem..

    szabó jánosné @ 2010. május 21.
  7. Amikor felvettem a hitelt, 150Ft volt egy svájci frank. Tegnap előtt 204Ft! 100.000Ft havi részlet most 167.000Ft. Meddig bírom? Már egy hónap elmaradással tudom csak fizetni.
    Minden két hétben felhív a bank, hogy felhívja erre a figyelmemet.
    Akkor jó ötletnek tűnt, az emelet ráépítés. Úgy gondoltuk, ez biztos befektetés, s kényelmesebben elférünk, mivel megszületett a kislányunk.
    Időközben ráment a házasságunk a létbizonytalanságra, a férjem feladta, egyedül maradtam a hitellel s mindennel.
    Amikor elváltunk, még 176Ft egy frank.Megnöveltem a hitelt, hogy kifizessem. Gondoltam eladom a házat, veszek egy kisebbet, visszafizetem a hitelt.
    A ház eladhatatlan, a frank egyre emelkedik. Már visszafizetni sem éri meg, mi a megoldás?
    Tegnap olvastam, 90.000 ezer család áll közel ahhoz, hogy fedél nélkül maradjon. Minden elveszíthetnek, ez borzalom!
    Itt tényleg kellene már valamit tenni!
    Nagyon nagy a baj!

    Magdolna @ 2010. május 21.
  8. Családi csőd? Jórészt önhibánkon kívül!Ki gondolt erre?
    Még soha nem volt ilyen!Ki a hibás? Mi akik felvettük a hitelt, vagy azok akik ezt előidézték?
    A 100.000-os részletet még mindig tudnám fizetni, s a 90.000 család 80%-ban.
    Bizonyos vagyok abban, ezen jó páran súlyos milliárdokat nyertek, Ők a jelen kor új gazdagjai.Egészségükre!

    Magdolna @ 2010. május 21.
  9. a legoptimálisabb megoldás az lenne hogy a szerződés megkötésekor vállalt összeget fizetné a hitelező (az akkori árfolyamon)az én esetemben 1CHF=145HUFT a különbözetet pedig vállalja az állam .igy nem lenne akkora a teher a családokon és nem élnénk pénzügyi bizonytalanságban mint most.

    serfőző istván @ 2010. május 21.
  10. Semmi gondunk nem lenne a hitelünkkel, ha a bank a törlesztőrészletünket egyik napról a másikra nem emelte volna meg a 2,5 szeresére!!! 45 000 Ft helyett 110 000 Ft-ot kell fizetnünk már 2009. márciusa óta. Ezért kénytelenek vagyunk újabb és újabb hitelek felvételére, hogy húzzuk az időt a házunk megtartására. Három gyermekünk van és 180 000 Ft az összes bevételünk, abból vergődünk.Férjem dolgozik én anyaságin vagyok. Próbálok másfél éve elhelyeszkedni, de reménytelen. A legtöbbször a gyerekek és a vidéki lakhely miatt utasítanak el. Nem érdemes ebbe az országba gyereket vállalni, de még itt maradni sem.

  11. Alaphozzáállás, hogy aki hitelt vett fel, felelőtlen, csaló, alkoholista, drogos. Érdekes nézet.
    Számomra előre gondolkodó, törekvő, a gazdaságban és a kormány szavahihetőségében bízó emberek voltak a hitelfelvevők – zömmel.
    Belépés az Unióba: Hurrá, ünnepeljünk! 1-2 év, és nekünk jó lesz! Hittük-!, hogy lesznek új munkahelyek, eladható magyar termékek, gazdaságélénkítés, adócsökkentés,felelős kormányzás! Felelős az itt élő, itt élni akaró, és itt dolgozni akaró emberekért családokért!Felelős a magántulajdon védelméért…
    Nem lett jó! Sőt! Most mindenért mi vagyunk a hibásak! És nem elég, hogy a bankok akár… tisztességtelen módszereket (ÁSZF-ben)törvényesítenek, hibáikat jogilag levédetik,ők nem számonkérhetők, mindig a hitelfelvevő a rossz.. adós, a szerződésszegő… akit még jobban ellenőrizni, számonkérni kell!
    Ki kéri számon a bankoktól a határidők betartását, a törvényesség betartását, a szabályozásaik átláthatóságát, az ügyfelek jogos esetben történő kártalanítását? Erről sehol nem szól a fáma! Szeretnék hallani az emberek, ügyfelek törvényes és jogos védelméről, hogy aki hitelt vesz fel, ne úgy érezze, hogy aláírta a hozzájárulását a hajléktalanná tételéhez! Ki az aki ezt fel meri-, akarja-, tudja vállalni és gátat vet a gátlástalanságnak?

    sipiria @ 2010. május 21.
  12. Hát ez meg mi ?Ez már nem jól kezdődik,új vezetőink is nincsenek tisztában a helyzettel ????? A választó polgárok akik mentek és szavaztak a FIDESZ-KDNP-re és azok sem akik igen nagy munkát fektettek a a győzelembe – igaz ez mind kis ember – nem ezt várják el a leendő kormánytól!!! Hogy,dada legyen mellettünk,hanem a a bankok féken tartását és a önhibáján kívül lett fizetésképtelen vagy nehéz fizetési feltételekbe került honfitársakat megmentsék a hiénáktól.
    Kihangsúlyozom NEM MI ADÓSOK VAGYUNK a hibásak,mi csak élni,dolgozni,gyerekeinkkel sétálni, és néha pihenni szeretnénk,de nem a temetőben.

    egy gerinces @ 2010. május 21.
  13. Mi 7 Milliót Ft-nak megfelelő frankot vettünk fel az ingatlanra. Az gondoltuk akkor, hogy jó befektetés lesz, hogy földig romboljuk és újat építünk helyette. Az építkezés 25 MFt-ba került. Jött a válság és nem tudjuk eladni. Az utolsó fillérünket is beleöltük, a részleteket sokszor kölcsönből fizetjük, úgy elszaladt a törlesztőrészlet. És nekünk is van 1 hónap folyamatos elmaradásunk. Ami még a legszomorúbb, hogy kb. 14 MFt-ért lehetne most eladni a házat, amiből ha visszafizetem a hitelt, ami most 10-11MFt (a 7MFt-ból lett ennyi, hála az emelkedő árfolyamért). Csupán csak 23 Misit vesztek a bolton. De ahogy nézem, a bank előbb el fogja vinni.
    Ebben az országban különben a legnagyobb baj az emberekkel van. Akár ki turházik a szánkba, mi szépen lenyeljük. Egyszerűen fel kéne állni, összefogni és kimenni az utcára tüntetni, és főutakat elbarikádozni. Mert egyszerűen észre sem veszik, hogy mi is itt vagyunk és szarban vagyunk. És nem látszat intézkedéseket kell hozni, hanem tenni kell valamit!!!

  14. És igenis a Gyurcsány kormány tehet róla, mert ők beszélték tele az emberek fejét, hogy “Dübörög a gazdaság!” Anyagilag nekik kellene ezért helyt állniuk a saját vagyonukkal is, mert egyszerűen becsapták az embereket és olyan helyzetbe hozták őket, ahonnét nem fognak talpra állni. És amúgy is, az ország első emberének minden körülmények között felelősséget kell vállalnia minden egyes szóért, amit kiejtett a száján!

  15. tid,Magdolna és a többiek! Sajnálom, hogy ebben a helyzetbe kerültetek. Igazából devizában nem kellett volna felvenni hitelt, ott követtétek el a hibát. Ha forintot kerestek, forintot tudtok törleszteni. A deviza másik ország pénzneme. A CHF-ben való törlesztés csak a BANKOKNAK jó! Amikor Gyurcsány azt mondta, akkor igaza volt még, mert az válság előtt volt. De mindegy mostmár…ezt se ő, se senki csak Sorosék tudták, mármint, hogy válság lesz. Azt tanácsolom, hogy amíg lehet törlesszétek amit tudtok vagy kérjetek a banktól a hitel átütemezését. (Pl. havi 110.000Ft helyett 60.000Ft de hosszabb távra, stb). Itt vannak weboldalak, ahol ingyenes felajánlások vannak:

    http://www.ad6kap6.hu (csere-bere)
    http://www.oszkar.com (telekocsi, tehát benzinpénzt megosztva lehet utazni másokkal)
    http://www.istentisztelet.hu/kozosseg

    Sok sikert, Isten áldását és kitartást kívánva!

    mikman @ 2010. május 21.
  16. Mi nyugdíjasok vagyunk, segítettük mindkét gyermekünket, hozzájárultunk, hogy megterheljék a lakásunkat. Ők bajba kerültek, ezért, hogy el ne ússzon a ház szerencsére el tudtuk intézni, hogy kiváltós forint hitelt adott az OTP, de jelenleg 134 e.forintot fizetünk havonta, ez az én nyugdíjam. A maradékból tengődünk. Ezért dolgoztunk, egész életünkben.Ketten maradtunk egy nagy családi házban a férjemmel, óriás teherrel, jelenleg eladhatatlan, nem kell senkinek még áron alul sem, pedig nekünk egy kis lakás is megfelelne. Rajtunk ki segít????Nem elittuk, nem elkártyáztuk, csak a gyerekeinket segítettük.Ők tehetetlenek, gyerekeikkel és még meglévő saját hiteleikkel birkóznak, amikor a lakásaik építésére, illetve vásárlásaira vették fel a hitelt a bankok nagyon készségesek voltak, most viszont csak telefonálgatni, zaklatni tudják naponta őket, de segíteni nem akarnak. A bankok persze nagyon jól járnak, nem csak a hiteleket, de a kamatokat és a saját költségeiket!!!is az emelkedő frankban számolják el. Szóval ki teszi végre helyre a BANKOKAT?? Remélem Orbán Úr betartja igéretét.

    Bagyanna @ 2010. május 23.
  17. Még annyit szeretnék elmondani, hogy tollvonással meg lehetne szüntetni ezt a káoszt, azonnal át kellene váltani Euróra.A szlovákok jól tudták ezt.Igaz ez nagy érvágás lenne a FELSŐ SZÁZEZERNEK. Ők gerjesztik a jelenlegi deviza emelkedést, hiszen érdekeltségeik is vannak a különböző bankoknál, illetve a vagyonukat nem forintban, hanem a Svájcban lévő Bankban tartják. Jó lenne, ha erre is odafigyelnének. Persze tudjuk ezek az adatok titkosak, de nyílt titok, hogy Svájcban minden pénz eltüntethető, nemre, pártállásra , nemzetiségre való tekintet nélkül.

    Bagyanna @ 2010. május 23.
  18. Nekem ugyan hála Istennek nincs hiteltörlesztésem, de mélységesen együtt érzek azokkal, akiknek van. Sok beszédnek sok az alja, az a véleményem, hogy a legfőbb baj gyökere abban van, hogy nincsenek biztos munkahelyek, biztos fizetéssel.! A kormánynak az lenne a dolga, hogy újra állami vállalatokat hozzon létre, ahol újra biztonságban érezheti magát a munkavállaló, van érdekképviselet, és biztos lehet benne a munkavállaló, hogy holnap is mehet dolgozni és tutira megkapja a fizetését is. A vállalkozók munkaszerződés nélkül alkalmazzák az embereket, nem jelentik be sok helyütt még minimálbérrel se! Nem jár fizetett szabadság, nem kapsz fizetést ha a beteg gyereked vagy akár saját magad miatt otthon kell maradnod!! Ugyanakkor kényük-kedve szerint bánnak a dolgozóval, “ha nem tetszik száz másikat kapok helyetted” és mehetsz. Miközben pályáznak eu-s pénzekre és sok esetben meg is kapják. Egyszerűen belénk törlik a lábukat. Nem a vállalkozókat kellene most már támogatni, hanem normális, biztos munkahelyeket kellene teremteni. De aki legalább közgazdaságit végzett tudhatja, hogy a kapitalizmusnak ezek az ismérvei, itt Magyarországon pedig a rendszerváltás egyenes következménye, hogy kapitalizmus lett a társadalmi berendezkedés. A bankok mint tudjuk, nem jótékonysági intézmény, és a nagy vagyonokkal rendelkező tőkés se azért gyarapítja a vagyonát, hogy azt megossza. A válság egy tudatosan generált helyzet. Ha nem az lenne, nem történhetett volna meg, hogy miközben az átlagembert megszorítási intézkedések tömkelegével halmozzák el, Magyarországon egyesek a válság ellenére milliárdokkal gazdagodtak. És most nem a BKV-botrányra gondolok. Hol van már az az idő, amikor megérte hitelre venni egy hűtőt, egy tv-t?! Miközben az államadósság sokszorosára nőtt a rendszerváltás előttihez képest, ugyanakkor a létbizonytalanság százezreknek a mindennapi élet része lett. A munkahely a legfontosabb, ezzel együtt a biztos fizetés, ezt kellene kiharcolni az új kormánytól!!!

    katesz @ 2010. május 25.
  19. Sziasztók
    Sajnos nagyon nagy gondok vannak ebben az országban és az emberek fejében .Egyesek istennek képzelik megukat és nem törödnek semmi vel.
    Én 2007-ben felvettem egy hitelt ,hogy családot alapitsak és ne legyek terhére senkinek akkori munka helyemen 170.000-ft kerestem igy nem volt gond egy 70.000-ft törlesztö(2010.115.000-Ft)De a cég meg szünt és 2009 karácsonyára meg kaptuk a felmondó levelet.
    azota csak 3-6 hónapra alkalmaznak 80.000-ft ért igy nem tudtam fizetni hitelem és persze igy most meg kaptam az árvrerezésre fel hivó papirt.(pedig probáltam segitséget kérni a banktól és persze kaptam jó nagy pofonokat ,hogy fizessek és kész.)
    Nem tudom mit tegyek itt van 4 éves gyermekem és most már párom is tud dolgozni és augusztusban kapot munka helyet igy talán mostmár tudnánk törleszteni valamit .Irtam is nekik ,hogy tudok fizetni de kevesebbet.egy levélben de a válasz az volt ,hogy 30 napmulva árverezik a házat.Nem tudom mi tévö legyek .Az mért van,hogy mindenkinek segitünk Itt Emlitem:Haittit,meg a többi katasztrofát de a hülye magyaron senki nem segit hol mondták be,hogy ez és ez az ország segitett a mi árviz károsultjainkon.(én egyébbként segitettem és ezt büszkén mondom.)De rajtam ,hogy bajban vagyok ki segit ha valaki tud valami ötletett vagy megoldást hivjo vagy irjon meg köszönném.
    Tel:06307155478 autozsolt@freemail.hu
    Szóval csak annyit ,hogy segit magadon isten is meg segit Dolgozom állandó du. Egy multinál.Reggel 4 .kor kelek és ujságot hordok még mit tegyek??

  20. Én a válság kirobbanása előtt FÉL ÉVVEL vettem fel a svájci frank alapú hitelemet. Hiteltanácsadót bíztam meg, PÉNZÉRT, hogy ő keresse meg a legjobb megoldást. Ő ajánlotta a devizahitelt, pedig neki akkor már tudnia kellett volna, hogy válság lesz, hiszen ezért szakember… A lényeg, hogy amikor a kockázatok átbeszélése során a menekülési útvonalról érdeklődtem (tehát hogy mit tegyek, ha neadjisten fizetésképtelenné válnék) azt mondta a bankszakember is, meg a közjegyző is (akivel a szerződést átbeszéltük aláírás előtt, és aki elvileg szintén az én érdekeimet képviselte), hogy akkor el kell adni a házat. Azt elfelejtették mondani, hogy válság esetén ez sem járható út, hiszen a válság egyik közvetett hatása, hogy az ingatlanok értéke azonnal, rohamosan lecsökken, tehát effektíve eladhatatlanná válik…
    A válságról amúgy is csak annyi volt a hozzáfűznivalójuk, hogy ez gyakorlatilag “KIZÁRT” (idéztem), hogy megtörténjen, hiszen száz éve nem volt hasonló helyzet, a gazdaság “dübörög”…
    Az, hogy egy esetleges válság nem csak az ingatlanárak csökkenésével, de munkahelyek megszűnésével is jár, szintén nem foglalkozott senki. Mondanom sem kell, a párom is elvesztette a munkahelyét, a devizahitelünk mellé tetemes rezsitartozást is sikerült begyűjtenünk, az utóbbi fél évben fizikailag tönkrementem, rettegek a postástól, és attól is, ha megszólal a csengő. Várom, mikor robban a bomba. Annak idején 8 milliót vettem fel (a penészes, vizes lakás felújítására, mert várandós lettem), a lakásom akkori értékének 55%-át kaptam meg érte. Ma a büntetésekkel, késedelmi kamatokkal 15 millió körül jár az adósságom úgy, hogy több, mint egy milliót fizettem már vissza belőle. Én már nem egy havi, de nagyon sok havi törlesztővel vagyok elcsúszva. Plusz e mellé jön a gáz és villanyelmaradás, közel 300 ezer forint, kamatokkal… Két és fél éves a fiam, rettegek, hogy el fogják venni tőlem…
    A párom bárhol elhelyezkedne, új szakmát is tanult, de elmúlt 45 éves, sehová sem kell. A hűtő üres, és egyre nagyobb károkat szenvedünk el fizikailag a folyamatos koplalás miatt is. Már csak a gyerek eszik rendesen.
    Nem a saját netemről írok, kint ülök az udvaron, kabátban. Nem tudom, mi a megoldás, csődbe jutottunk. Minden megoldás érdekelne, dolgozni szeretnénk, fenn szeretnénk maradni. A hozzánk hasonló családok fizikailag, szellemileg is tönkremennek az adósságok terhe alatt, mivel a helyzetünk gyakorlatilag kilátástalan.
    BAR-listán vagyunk, új hitelt nem kapunk, önerőnk nincsen. Még egy albérlet kaucióját sem tudnánk kifizetni. Akinek munkája sincs, mint nekünk, annak reménye sem lehet. Mi fizetjük a válság igazi árát, akik néhány év alatt váltunk gyakorlatilag nincstelen földönfutóvá…

  21. Mindenki okos és tanácsod ad de segítséget senki,szüleim 50 évesek elmúltak apunak 2 állása van az öcsém halmozottan sérült jan4.én ki kötik a villanyt.BOLDOG KARÁCSONY hol????? Amit tudok segítek 3 gyermekem van és jelzálogom.

    Balla Ildikó @ 2010. december 12.

Szólj hozzá!