A napelemes cserepet júliusban kezdik gyártani, Magyarországon olcsóbban értékesítik majd, mint a külföldi partnereknek. Északon fűtőszállal, délen léghűtéssel szerelik fel. Egy négyzetméternyi cserép átlagára 200 ezer forint alatt maradhat – mondta el Tóth Miklós feltaláló az Energetikai Szakkollégium Egyesület múlt heti előadásán.
Nyáron belefognak
Idén júliusban kezdődik a napelemes cserép gyártása Harsányban, aminek a szabadalmát és magát a gyártástechnológiát is közel 180 országban levédették. Már tavasszal be akarták indítani a gyártósorokat, de a magyar építésügyi eljárások bonyolultsága kitolta az indulást néhány hónappal. A harsányi üzemben évente 1-5 millió darab cserép előállítását tervezik, de ha sikerül megfelelő nagyságrendű tőkebevonást eszközölni, akkor a világ számos pontján ennél tízszer nagyobb gyártókapacitásban gondolkodnak. Így az első között tervezik egy üzem létrehozását Kaliforniában. Alkalmazkodnak az eltérő éghajlatú országokhoz, így északon integrált fűtőszállal látják el a cserepet, hogy a hófedte tetőket megtisztítsa, míg délen a nagy hőség miatt beépített léghűtéssel forgalmazzák majd a terméket.
Mennyibe kerül majd?
Míg a hagyományos napelemes tábla négyzetméternyi egysége kb. 250-290 ezer forintba kerül, plusz meg kell hozzá vásárolni a tartószerkezetet, addig a napelemes cserép négyzetmétere 200 ezer forint alatt maradhat – mondta el Tóth Miklós. Magyarországon olcsóbban kívánják értékesíteni a terméket, ehhez 12 havi kamatmentes kölcsönkonstrukciót dolgoznak ki. 10 darabos egységcsomagban gondolkodnak, de később egyenként is lehet bővíteni a készletet.
Mennyi energiát termel?
Egy négyzetméternyi napelemes cserép 200 W elektromos áramot képes termelni, ezért ha egy ház tetőszerkezetét 300 nm-re saccoljuk, akkor csúcsidőben, vagyis nyáron 60 kW energiával számolhatunk egy lakóépület esetében. Tóth Miklós reméli, hogy 5 éven belül piacvezetők lehetnek Magyarországon a hungarikumnak számító termékkel. A lehetőségek határa a csillagos ég, hiszen bár egzakt adatok nem állnak rendelkezésre, de szakértők úgy kalkulálnak, hogy 10 millió cserép maximum 1 %-a lehet az összhazai cserépállománynak.
Mi a különlegessége?
A sík napelemes táblarendszerek hátrányai közé sorolhatók, hogy nem esztétikus formában jelennek meg, valamint jelentős súllyal bírnak. Míg ennek a hungarikum-terméknek a súlya kb. egyharmada a tetőn kialakított héjazatnak. Az újrahasznosítási arány pedig eléri a 80 %-ot. A napelemes cserép további előnye, hogy nemcsak délben jó a hatásfoka, amikor a nap sugara merőlegesen éri a napelemet, hanem gyakorlatilag reggel héttől délután ötig mindig adódik megfelelő felület. Így összességében kb. 60-70 %-kal nagyobb az energiahozama mint a hagyományos terméknek. Ráadásul árnyékban is működik, hiszen a visszaverődött fényt is hasznosítja. A felülete üveg helyett egy teflonszerű anyag, amelynek 10 %-kal jobb a fényáteresztő képessége, valamint kétszer hosszabb az élettartalma, mint a kapható napelemes rendszereknek. Beépített akkumulátorral fogják gyártani, ekkor a napközben megtermelt energiát 8-10 óráig tárolja, vagyis 24 órás felhasználást tesz lehetővé. Folyamatosan dolgoznak új termékeken, várhatóan fél év múlva újabb meglepetéssel rukkolnak elő.
Címkék: cserép, Harsány, Kalifornia, napelemes cserép, napenergia, rezsi, találmány, USA


Nagyon okos dolog,a tőkebevételre úgy is szert tehetne a feltaláló hogy “cserépjegyeket” hozna forgalomba amit levásárolhatnának csép formában még a kis emberek is ! A tőke is hamarabb bejönne a termékkel fizetve pedig kiesnének a kereskedők akik igen nagy SARCÓT húznak mindenhonnan!.És nem dobnák az egekbe az árakat.
Engem az érdekelne, hogy a számítások egy 24 órára vonatkoznak-e?
Köszönöm
Tisztelt Hozzászóló!
A cég elérhetőségei:
http://www.ideassolar.hu/?page=7
Itt található az ügyfélszolgálatuk telefonszáma is.
Szuper!
Gratulálok srácok!!!!
Hol lehet ilyet vásárolni???
Ákos
Már amikor először hallottam a termékről,elhatároztam,hogy ezt a megoldást fogjuk választani áramfogyasztásunk csökkentésére.Érdeklődöm,hogy mikor lesz kapható? Zsuzsa
végre egy olyan dolog amit nem torpedóznak meg zseniális én is várom a forgalomba hozatalt remélem olyan cserepet választottak amit kis vagy semillyen átalakítással lehet cserélni gondolok itt a cserépléc távolságra és ha jol emlékszem sérülés esetén cserepenként is lehet cserélni
számoljunk 1nm 1nap 200w ot termel ami olyan 10ft 1nm az 200000ft akkor 200000ft osztva 10ft=20000nap és ha osztjuk365nappal és még csak a befektetés jött vissza na akkor hogytérülmeg ez 4-5 év alatt???????? egymillió forint kell 1kwhoz mindenki tud számolni hogy ő hány kw-ot fogyaszt egy nap az a véleményem hogy ez igy drága ha rosszul számoltam akkor elnézést kérek
“ha egy ház tetőszerkezetét 300 nm-re saccoljuk,”
vagyis egy ház borítása 300*200000 Ft, ami 60 millio Ft
noooormális ? ha lenne ennyi pénzem az mennyi kamatot termelne egy év alatt ?
5% kamatnál 3 millió Ft-ot. És mennyit költök áramra egy év alatt ? nincs 200 eFt
btw, mennyi a napelem élettartama ?
Üdv,a 200w teljesítmény az óránként értendő,szerintem.Ebből ki lehet számolni hogy hány órát fog évente termelni a napelem.
http://www.permanent.hu/katalog/napelem/solar_radiation_map_HUNGARY.pdf
Érdeklődöm,hogy mikortól lehet kapni,És mennyibe fog kerülni négyzetmétere.én külterületen lakom ezért engem különlegesen érdekel a cserép.És ha lehet egy külön elérhetőséget kapni.
Szerintem a 200 W az 200 Wp azaz WATT peak, tehát csúcsteljesítmény. Ismerve a hazai sugárzási adatokat ez azt jelenti, hogy kb 220 kwh-t fog termelni. Ez 50 Ft-os áramdíj mellett 11 ezer forint megtakarítást jelent ami nagyjából azt jelenti, hogy kb 18 év a megtérülés. (illetve ennél kicsit rosszabb, mivel vannak veszteségek. Máshol már nyilatkozták, hogy 6-8 év amegtérülés, de az nyilván csak állami támogatás mellett lehetséges.
Kérem tájékoztatásúkat, hol,mikor,mennyiért lehet a termékhez jutni.
Köszönöm
A cserepeken kívül még milyen kiegészítő eszközökre ill. berendezésre van szükség ahhoz, hogy a rendszer működjön? Pl.: vizet melegítsen vagy fűteni lehessen vele stb. A kiegészítő eszközök mennyibe kerülnek?
A családi házam tetőszerkezete kelet-nyugati fekvésű. Ilyen fekvésű tetőre is rakható napelemes cserép, hogy eredeti teljesítményének megfelelően tudjon működni?
Szeretnék elérhetőséget kapni a továbbiak megbeszélése miatt.
Kb. 10 évvel ezelőtt találtam ki a napelemes tetőcserepet.
Ennyi.
Örülök neki de kicsit drága 1000 Ft/1 Watt
Tegyük fel hogy a nap minden órájában (vagyis 24 óra) képes 0,2 KW teljesítményre, akkor napi 4,8 KW energiát kapunk ezt beszorozva 365 nappal megkapjuk az 1752 KW energiát.
Ezt az 1752 KW energiát szorozzuk 50 Ft/KW árral, és megkapjuk 87600 Ft értékű “ingyen” áramot.
Vagyis, ha osztjuk 200 ezret 87 ezerrel akkor kiderül hogy kb. 2,3 év amire megtérül a bekerülési költség.
Azonban 24 óra/nap-al számoltunk, (ami képtelenség mert éjszaka ugyebár nem süt a nap).
A legoptimálisabb esetben is max. 14 óra/nappal számolhatunk. Ami azt jelenti hogy a min 4 év mire megtérül az ára.
Ami nagyon szép eredmény, de tudjuk hogy télen a napsütéses órák száma sokkal kevesebb, nem beszélve a borús őszi időről.
Így marad kb. 2000-2100 óra napsütés. A fenti számítások alapján kb. 10 év után termel hasznot.
Ne értsék félre, ez nem kötekedés, csak matematika.
Szerintem ez nagyon jó dolog, bár a megtérülése kérdéses, és a kisembernek honnan lessz erre pénze, amikor kenyérproblémák vannak lassan. De azért tiszteletem a feltalálónak, csak sajna ebből a csóri magyar nem jár jobban, mert nem teheti meg. Akinek meg 10 éve eszébejutott az mért nem hozta nyilvánosságra, lehet hogy már nem itt tartanánk. A napelemek meg mégdrágábbak, ugyhogy ez az “ingyenergia” a magyarnak csak nyálcsorgatás.
Most nem kötekedés képen, de fogalmam sincs, hogy milyen 250-290 e Ft-ról beszélnek, a hagyományos napcellákkal kapcsolatban… 100 eFt/nm áron szinte bárhol kapható… 200 eFt/nm a tetőcserépért nagyon drága, főleg ha szem előtt tartjuk azt a tényt, hogy ezt a találmányt első sorban majd nem a tehetős emberek, hanem azok szeretnék használni, akik spórolni szeretnének. Én a feltaláló helyében ha igazán segíteni szeretnék honfitársaimnak és az emberiségnek (mert lehet ez a találmány is hozzá fog járulni a bolygó megmentéséhez) megelégednék azzal, hogy a gyártási költségek vissza jöjjenek minden cserép után, plusz mondjuk 10 Ft… 1nm-re 10 db. cserép kell, és 1nm kerül 200e Ft-ba, akkor 1db lesz 20 eFt! Ezen mekkora haszonkulcs van? 200%-os? Nem hinném, hogy egy ilyen cserép gyártási költsége pár ezer Ft-nál többe kerülne… 300nm-es tető pedig szerintem már nem családi ház, hanem sportcsarnok… csak a déli fekvésű oldalt éri meg beépíteni, szóval soha sem szabad teljes tetőfelülettel számolni… Üzenem a feltalálónak hogy tényleg tiszta szívből gratulálok és elismerésem, de ha piacvezető szeretne lenni, ahhoz nem elegendő a dizájn, a praktikusság és a jobb teljesítmény… mindezt elérhető áron kell adni, jóval olcsóbban mint a konkurencia, és akkor be fog robbanni. Ha minden cserépre csak 10 Ft hasznot tesz, számolja ki mennyi lesz az össz-haszon, ha csak a bolygó lakosságával beszorozza azaz 7 milliárdal….
A 200.000 HUF/m2 horribilis ár. A 180 országban való szabadalmi levédés nagyon sok 10 millió HUF és felesleges, ha piaci szempontokat nézünk mintegy 30-35 országban elegendő a találmány levédése. A 180-as szám valószínüleg a bejelentéskori megjelölt országokat takarja ami csak informális. Egyébként a találmány nem új, már több mint 20 évvel ezelőtt kitalálták az alapelvet. Itt komoly zavar van és félreinformálás.
/Szabadalmi ügyvivő./
nekem 5kw/nap az áram szukségletem.ha ez a cserép 1-m2 1h 0,2kw adle
akor 14orára az 2,8kw de a cserép akus is 24orára 5,6kw.szerintem ez tőkjo,márcsak egy odavisza mérőora kel amiről szintén halotam mar.
engem nem érdekel senki csak a tetőmőnlegyen a vákum csőves melet,
szoritok neki vagy2-m2 szerintem
inverter kelhozá
legutobi hozászolásomban roszul számoltam 24orára 4,8kw/nap de akoris jo
Én is úgy gondolom, hogy ~10 év körül lenne a megtérülése. Ez nem biztos, hogy elég vonzó befektetés, amikor egymás után jönnek az új megoldások pl. kavitációs kazán, napkohó, háromrétegű ablakok, tömegkályha, stb. Nehéz eldönteni mire ruházzunk be, mi térül meg hamarabb.
Másik kérdés, hogy az árnak nem kellene egyre csökkennie az eladások növekedésével?
Sajnálom mert egész jónak tűnik ,bár nem mondanám rá”hungaricum” mert 100más országban már használják,nem egészen így de azok is cserepek.Az ára az horror [...] .Sajnálom az ötlet gazdát mert ö ebből nem lesz milliomos
Nem olcsó az biztos, de valamiről megfeledkeztek akik itt gyors számításokat végeztek mégpedig arról ,hogy az áram egyre csak drágább lesz…
Üdvözlöm!Érdeklőnék mikor lesz kapható a termék,és hol?
…igen az áram egyre drágább, és a napenergia ingyen van, csak “be kell fogni”. Nem olcsó mulatság ez sem, de csak megtérül egy bizonyos idő után! Gratulálok a feltalálónak! További sok sikert az üzlethez!
Az 1milka/kWh az kb akkor volt reális amikor először hallani lehetett erről. Azaz jó pár évvel ezelőtt. Nemrég néztem most már jóval 1milka/kWh alatt lehet teljes rendszert kapni (hálózati visszatáplálós).
Az akkubeépítés (+elektronika) a cserépbe úgy ahogy van egyszerűen baromság. Remélem ez csak vicc akart lenni.
Ronda a sík napelem a tetőn? Kinek a pap…
A fentieket figyelembe véve ha versenyképes ára lenne biztos vennék belőle amikor sok elköltendő pénzem lesz ilyenekre.