A rengeteg panasz ellenére a Gazdasági Versenyhivatal szerint nem jogsértő az Ingatlandepo.com hirdetése, mely harminc napos ingyenes hirdetést kínál. A panaszosok azt sérelmezik, hogy nem kaptak értesítőt az ingyenesség lejártakor, a GVH szerint viszont figyelni kellett volna.
A GVH szerint nem sértett semmilyen jogszabályt az Ingatlandepo.com és Ingatlanbazar.com oldalakat üzemeltető cég. A vizsgálat szerint a hirdetések 2007. július 1-jétől 2008. október 11-ig, majd 2009. március 1-jétől július 24-ig futottak, illetve volt egy kifejezetten a Sciennet vásárlók részére szervezett akció 2008. október 12-től 2009. február 28-ig. A GVH két cégre, az Expent BC-re és a Győri Kft.-re (korábban All finance Investment) terjesztette ki a vizsgálatot. Az oldalakon azt hirdetik, hogy 30 napig ingyen hirdethetik a felhasználók az ingatlanjukat, utána automatikusan elkezdenek hirdetési díjat felszámolni. A panaszok nagy része arra vonatkozik, hogy nem tájékoztatták őket megfelelően a hirdetési feltételekről, nem értesítették őket a 30 napos ingyenes időszak lejártáról és nem hajlandóak levenni a hirdetést, míg ki nem fizetik a már fennálló tartozást. Hirdetőként 20-30 ezer forint körüli összeget számlázott ki a cég az első két-három hónapra. Magát az Ingatlandepo.com oldal sokan összekeverték az hasonló tevékenységet folytató, de a hirdetésekért pénzt nem kérő Ingatlandepo.hu oldallal. Ez utóbbi tulajdonosai be is zárták az oldalt, mert sokan összetévesztették a két oldalt.
Címkék: fogyasztóvédelem, GVH, hirdetés, ingatlan

Tisztelt Cím! Szintén hirdettem az “ingatlan depóba” és már több, mint 30.000.-Ft tartozásom van. Legalább 40-45 helyre adtam fel az ingyenes internetes hírdetésem, ezért ha nem figyelmeztet a szóbanforgó hirdetőújság, akkor elsiklik az ember a rohanó időben, és magától nem veszi észre, hogy lejárt a hírdetése. Minden egyéb hírdetőújság napokkal előtte figyelmeztet, akár kétszet is, utolsó figyelmeztetés után tőrölik a hírdetést, vagy ha az térítéses, addig nem jelentetik meg, míg számlájukra a kiszabott összeg be nem érkezik. Fenti “Ingatlandepó” már akkor küldte számomra az első figyelmeztetést, amikor már 3szori túllépésem volt kamattal, +500ft kiértesítési levéldíj+kötbér, költséggel együtt. Többszöri reklamációmra, választ sem kaptam, majd egy újabb emelés után megírták, – a szerződés szerint- jártak el, és nemtekintenek el a fizetéstől. Az érdektelenség ellenére sem, törlik a hírdetésem, míg nem fizetek. Ezek után a Fogyasztóvédelemhez akarok fordulni, mert valóban a szerződésük így szól, de azt át kellene gondolni, ill. felülbírálni,hogy hány embernek ez megtévesztő. Ez a KÉSZ ÁTVERÉS! Tisztelettel: Molnár Károlyné
Erre épült ez a szolgáltatás.Eltérjen a megszokottól és az után küldi a fizetési felszólítást mikor már a törvény által megadott 3 hónapos szerződési elállási lehetőségen is túl vagy.Lehúzásról szól.Több ezer ember jár ebben a cipőben.Cégnek nagy üzlet.Hogy a szerződés érvényes e az nem biztos hiszen tartós adathordozón senkinek sem küldte ki.1999-es törvényt ezzel nem tartotta be.
http://fogyasztok.hu/cikk/20090615/ingatlandepo_ingyenes_hirdetes_tajekoztatas_nem_egyertelmu
Ingatlandepos károsultak FIGYELEM!!!! menjenek és Tegyenek feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál,Apehnél,.Vámörség 3.ker. Huszti Úti részénélLakhely szerinti Rendörkapitányságon!
Nézzetek át minden valotlan adatot,adatokat a cégekről ,el nem érhető
cimekröl,valotlan nem élő telefonokról.És fontos,hogy irjatok a Weltimmo cég cimére lemondó levelet,hogy lemondod a szolgáltatást és az adataid törlését követeled!!!Ajánlott levélben küldjétek el!Csak ugy lesz foganatja,ha igazolni tudod!!!Ja és minnél több ember tesz a fent irt hatoságokhoz feljelentést annál meggyözöbb és bünhödés is csak igy lehetséges majd,ha nyomozás eredményes lesz!!!
A leggusztustalanabb az egészben ha ki is fizeted becsületesen az összeget a bankszámlájukra elküldve,még az után is küldi az e-mailokat hogy ennyivel meg annyival tartozol,holott van a kezedben hivatalos bizonyíték de,miután megírtam többször hogy befizettem az összeget,egyáltalán nem reagálnak egyetlen egy e-mailomra sem,csak emelgetik az összeget.Kell keresnem valami okos megoldást mert amit ők csinálnak az több a soknál!!!!!Pofátlanságnak is van határa!Mert sem telefonszámuk nincs,sem levelezési címük,faxolni sem lehet hozzájuk,hogy bebizonyíthassuk hogy az összeg megfizetésre került.
Mi is a megtévesztettek közt vagyunk az ingatlanbazár.com hálójában. A NFH panaszunkat átküldte a GVH-nak ahol a CÉG eljárását törvényesnek ítélték. Most az ORFK-nál van feljelentésünk, reméljük foglakoznak e csalássorozattal, mely az egész országra kihat. Hivatalos ellenállási akciókkal talán elérhető, hogy ilyen “CÉG” EBBEN AZ ORSZÁGBAN NE MŰKÖDHESSEN A JÖVŐBEN. EZT PEDIG A TÖRVÉNYES KERETEK KÖZT VONJÁK FELELŐSSÉGRE.
Sziasztok! Nekem is ma jött egy e-mail tőlűk, hogy fizessek 15ezret! Szintén nem kaptam semmiféle felszólitást előtte, hogy fizetnem kell majd vagy bármi hasonló dolog! Az oldalra besem tudok lépni! Azt irja ki, hogy hibás jelszó vagy felhasználónév! Hiába kérek új jelszót nem jön tőlük e-mail! Mi a teendő ilyenkor? Tud nekem ebben segiteni valaki?
Én is bedőltem nekik és még fizettem is és azóta is jön a fizetési felszólítás.Megírtam nekik hogy feljelentettem a rendőrségen és visszaírt
hogy jól gondoljam meg mert valakinek ez 200 000 ft-ba került és elküldött egy bírósági végzést hogy olvassam el.Nem igaz hogy ennyi ember
panaszt tesz és nem történik semmi.Valaki mondjon már valami okosságot hogy hogy lehetne véget vetni ennek a csalásnak.
Sziasztok!Nekem tegnap küldték a levelet,hogy fizessek!Irtam nekik,kaptam is választ….majd ha fizetek törlik!!!Ma már nem is tudtam belépni az oldalr!Nevetséges!!!Mit tegyek???Kérlek segitsetek!!!!!
Nekem még le sem telt az ingyenes első hónap, már nem tudtam törölni a hirdetésem, mondván tartozásom van. Írtam nekik e-mail-t, megfenyegettem őket a fogyasztóvédelemmel, 5 percen belül itt volt a válasz, elég fura hangnemben. A lényege az volt, hogy én vagyok a hülye, mert 2-szer tettem fel a hirdetésem… De azért törölték… Remélem, pénzbehajtást nem kapok…
1. Minden létező hivatalos helyen és fórumon fel fogom jelenteni ezt a szlovák címmel rendelkező, Seychelles székhelyű céget,de sehol el nem érhető céget, akit dr. Szabó Lajos kecskeméti jogtanácsos képvisel és Benkő Sándor az egyszemélyes tulajdonos.
PSZÁF-nál a tisztességtelen pénzügyi tevékenysége miatt, a NAV-nál ( APEH) a hatályos pénzügyi jogszabályoknak nem megfelelő számlakibocsátás és bevételeinek illetve vagyoni gyarapodásának nem arányban állása miatt, a Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületnél és a Gazdasági Versenyhivatalnál a tisztességtelen, fogyasztókat megtévesztő tevékenysége és elnevezése („ingatlanbazar”) miatt , a Magyarországon bejegyzett hasonló tevékenységet folytató és azonos elnevezéssel, „ingatlanbazar” és internetes honlappal rendelkező cégnél hitelrontás miatt (domain) , a Rendőrségen csalás gyanúja miatt és még szorgalmasan kutatom az egyéb hivatalos lehetőségeket is.
3. Az internet segítségével összegyűjtöm a hasonlóképpen járt szerencsétlen magyarországi „balekokat” is, hogy együttes erővel lépjünk fel a hasonló tisztességtelen tevékenységet folytató cég ellen.
4. Miután minden lehetséges hivatalos és nem hivatalos helyről begyűjtöttem a bizonyítékokat (az állásfoglalásokat, határozatokat, hivatalos véleményeket), akkor fogok, mint felperes bírósági eljárást indítani a cég ellen, remélhetőleg többed magammal, és megfelelő szakmai és jogi segítséggel.
Ebben várom a segítségeteket!!!
5. Tudomásom van arról, hogy már nyertek meg bírósági pert Kecskeméten, ismerem a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2009. július 2-án kelt határozatát, amiben az egyik panaszos beadványát elutasították, valamint ismerem a Gazdasági Versenyhivatal (Vj-091-038/2009. sz.) határozatát, amiben 2010.02.23-án a Tpvt. és az Fttv. megadott §-ai szerint a cég magatartása nem ütközik a törvénybe. Csak az APEH (NAV) –nál nem tudtam beszerezni a cég ellen indított eljárások iratanyagát, de az is lehet, hogy még nincs,( de ami késik, nem múlik).
Továbbá megkeressük azokat a hasonló (de tisztességes) tevékenységet folytató cégeket is (elsősorban ingatlanhirdetésekkel foglalkozó) , akiket ugyanígy sért az ilyen és ehhez hasonló tisztességtelen, megtévesztő magatartás, előnyszerzés.
Kellő jogi és szakmai segítséggel megtaláljuk annak a módját, lehetőségét, nem utolsó sorban a megfelelő jogszabályokat (az Fttv.-nek is vannak még egyéb §-ai is, amiket nem vizsgáltak), hogy a fentiekben felsorolt érdekvédelmi szervek és hatóságok kénytelenek legyenek ismét vizsgálat alá vonni a céget.
Kérem, hogy aki támogat az irjon!
Sziasztok!A napokban én is kaptam fizetési felszólítást.Válaszoltam nekik,ők is nekem:ha fizetek,törlik a hirdetésem.Undorító egy cég.Ráadásul ne arra az email címre írj,amin ők küldik a levelet.Ha mindenki benne van,támogassuk Székely Zitát!
Kedves sorstársaim !Én is belesetem az ingatlandepo.com oldal csapdájába.2011.06.08án lesz a tárgyalásom Budapesten a XXI.kerületben a bíróságon.Tanúkat kell toboroznom mert a bírónőnek nem volt elég amit előadtam.Aki tud kérem szépen jöjjön el és mesélje el a történetét vagy írásban küldje el a részemre a tanúvallomását.Össze kell fognunk !!!
Természetesen aki támogat ebben engem annak viszonozni fogom ezt a szivességet.Én is elmegyek az ő tárgyalására illetve írásban teszek tanúvallomást ha őt is beperlik.Eddig már 2 embert találtam akit szintén perelnek . A facebookon már van egy ingatlandepo ellenes oldal kérlek csatlakozzatok az oldalhoz.Minden aktuális infot megtaláltok ott !Jelentkezni az e-mail címemen tudtok !E-mail:madai.mirtill@gmail.com
Valaki mondjon valamit…Nem tudom törölni a telek hirdetésemet, mert azt írták tartozom 4500,- majd ha kifizetem törlik.S ha nem emelkedik napról napra? Mit tegyek, ez ördögi kör, Ilyen nincs. Ha én valamit stornirozok, akkor OTT A PONT ! Hogy képzelkik? Hová lehet fordulni?
Nekem 15000 ezer forintos tartozásról mailt küldtek, addig nem törölhetem amég ki nem fizetem az anonim számlára…nevetséges…..
MIRE FEL ? Mi lesz ebből?
ad Székely Zita
Posted március 24, 2011 at 7:53 DU.
Én mindenképpen támogatom az ügyet, és szeretnék is csatlakozni a kezdeményezéshez! Első kérdésem: Hogyan tudom blog-on kívül felvenni Önnel a kapcsolatot? Az én véleményem pedig a következő:
Helló Mindenkinek!
Vén fejemmel nekem is sikerült belefutni ebbe a csapdába. A röhej az az, hogy ez a Társaság ezt az etikátlan, megtévesztő magatartását már évek óta, minden következmény nélkül folytathatja, és még manapság is szedi az újabb-és újabb áldozatait. Ezt a Magyar Hatóságoknak a lehető legsürgősebben le kellene állítani! Én egyéni sértettként, személyesen tettem bejelentést a GVH-nál, sőt a történteket hitelesen dokumentálandó, egy komoly paksamétát is mellékeltem a beadványomhoz. Az ügyintézők tájékoztattak, hogy az ügyet ismerik és folyamatban van a vizsgálat. Na, de könyörgöm: meddig akarnak még ezen vizsgálódni? A mostani Kormányzat megígérte, hogy REND lesz ebben az országban, na de mikor? … Internetes tájékozódásom alapján úgy tűnik, hogy itt többrendbeli, a büntető törvénykönyvbe is ütköző gyakorlat megalapozott gyanújával van dolgunk (megtévesztő piaci magatartás, csalás, adócsalás, fiktív számlák kibocsájtása, megfélemlítés, zaklatás, okirathamisítás az őket igazoló bírósági ítélet bemutatásával, jogosulatlan adatkezelés stb-stb.) Én a saját ügyemre vonatkozólag teljes körű – nyomtatott és elektronikus formátumú dokumentációval – rendelkezem, ezt egyébként javaslom a sorstársaknak is! Meggyőződésem ui., hogy jó lesz az még valamire. … Össze kellene végre fogni, és jogász segédlettel, pl.-ul pertársaságot alakítva fel kellene lépni ellenük! Én a magam részéről a károm 10%-át kapásból felajánlom erre a célra. Akár hogy is történjenek a dolgok, én további egyéni akciókat is tervezek, úgymint: rendőrségi ill. ügyészségi feljelentés, APEH közérdekű bejelentés, a téma felvetése valamelyik TV társaságnak ill. valamelyik oknyomozó újságírónak ill. napilapnak stb. De szent meggyőződésem, hogy rendezni kellene végre sorainkat, mert az egységben nagyobb erő van!
Üdv a sorstársaknak!
Sajnos ma szembesültem azzal, hogy 13500 HUF-os díjbekérőt kaptam ajándékba ezektől a kedves off-shore csalóktól. A személyes véleményem az egészről az, hogy szívesen találkoznék személyesen a tulajdonossal, hogy elmagyarázzam neki, miért tart itt ez az ország (Világ).
Igazából szívesen csatlakoznék ehhez a feljelentgetős megmozduláshoz, mert zsigerből utálom az ilyen csalókat, DE:
- Sajnos semmi garanciát nem látok arra, hogy zárós határidőn belül rendeződik az ügy (és ha igen számomra pozitív kimenetellel), a hirdetési díj meg ugye ketyeg és ki tudja, hol áll meg a jogerős ítéletig? Ismerjük a magyar bíróságok sebességét.
- Ha most kicsikarok egy levelet belőlük, amelyben garantálják, hogy törlik a hirdetést, amennyiben befizetem a 13500 HUF-ot, akkor ez most nekem ennyibe kerül és alhatok nyugodtan.
- Ha elkezdem a feljelentési hullámot, akkor:
1. Ez az összeg több százezerig felmehet (felmegy) és ha a bíróságot nem sikerül meggyőzni, akkor nem fogom tudni kifizetni. A cég gazdasági működése körüli szabálytalanságok a NAV szempontjából aggályosak és ezzel megbukhatnak, de nem bízok abban, hogy az ÁSZF-ben leírtak betűről betűre való áttanulmányozásának elmulasztását megtévesztéssel lehetne magyarázni.
2. Nincs szükségem arra, hogy különböző behajtók zaklassanak éjjel-nappal, és még ezért is fel kelljen jelenteni az egész bagázst!
3. A bíróságra járkálás biztosan több pénzemet emészti fel, mint 13500 HUF, ráadásul rengeteg idő (szabadság) és stressz!
Még nem döntöttem el, hogyan teszek, de ha befizetem és törlik a hirdetésemet, akkor hajlok arra, hogy ezt fogom tenni, aztán azt kívánom, hogy a tulaj a pénzt KÖLTSE GYÓGYSZERRE!
Közben gondolkodtam pár dolgon… Mégsem fizetek. Miért tenném? Hiszen nem én regisztráltam az oldalra, ugye… Szerződés sincs, nem írtam alá semmit.
Üdv Mindenkinek!
Én is azok a “szerencsések” közé tartozom akiket megtaláltak ezek a semmirekellők a mai napon a 13500 ft izéjükkel.
Természetesen én is csatlakozom azokhoz akik bejelentést tesznek ellenük.Undorító amit ezek csinálnak.
Több kérdésem is lenne azért:
- Miért nem lehet fellépni egyetlen oldalukra sem?
Amit tőlük kaptam ma emailt, abban állítólag küldtek egy egyenlegértesítőt,de hát azt sem lehet megnyitni!
Ha nem létezik az oldaluk akkor a hirdetésünk sincs már fent és így az adataink sincsenek már fent nekik nem????Lehet, hogy ez egy hiú ábránd, de hogy belőlem egy árva garast sem fognak kiszedni az biztos!!!
Sziasztok!
Ha bármiben tudok segíteni nektek szóljatok. Engem is átvertek. 20 ezer ft-ról kaptam számlát. Teljesen kivagyok tőle. Soha így nem jártam..
Csatlakozom minden kezdeményezéshez és aláírok bármit ami ellenük szól!
Üdv Mindenkinek!
Ígéretemhez híven, 3 helyen is megtettem az írásos be- ill. feljelentést. Tanulságos a Magyar Hatóságok reagálása, ezért röviden ismertetem azokat.
1. Gazdasági Versenyhivatal (GVH):
-”Vj-122/2010 számon versenyfelügyeleti eljárás van folyamatban” a http://www.ingatlanbazar.com honlap üzemeltetőivel szemben.
-”A GVH korábban már észlelte, hogy az eljárás alá vont vállalkozások kereskedelmi gyakorlata a fogyasztókat megtévesztheti, mivel …”
-”A vizsgálat kiterjed eljárás alá vontak által 2009. augusztus 14-től az ügyindítás napjáig folytatott kereskedelmi gyakorlatra.”
-”Lezárt eljárásokról a döntéshozatalt követő rövid időn belül, a Gazdasági Versenyhivatal http://www.gvh.hu című honlapján tájékozódhat.”
-”Tájékoztatom, hogy beadványa – kérésének megfelelően – továbbításra került a versenyfelügyeleti eljárást lefolytató szakmai iroda részére.”
Hurrá! Nesze neked semmi, fogd meg jól! … és a végén még hozzáteszik, hogy:
- “A GVH által folyamatban lévő eljárás nem terjed ki a szerződés létrejöttére, érvényességére és joghatásaira, valamint a kereskedelmi gyakorlattal összefüggésben esetlegesen felmerülő polgári jogi igényekre. Ilyen jellegű igénye esetén bírósághoz fordulhat magánjogi jogérvényesítése érdekében.”
Szóval akkor kérdezem én tisztelettel, hogy miben is illetékes ez a Hivatal? Mégis mire lehet itt számítani? Tudnak-e egyáltalán olyan döntést hozni, ami bármire is kötelezi ezt a céget? Én nem tudom!
2. Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV):
- “… bejelentését áttettem a Központi Hivatal Ellenőrzési Főosztályához.”
- “Tájékoztatom, hogy az Art. 53. §-a alapján az adóhatóságot hivatali eljárása során tudomására jutott minden adat, irat, tény, körülmény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. Ebből adódóan egy esetleges vizsgálat megállapításairól nem áll módunkban Önnek tájékoztatást adni.”
- végül: “Felhívom szíves figyelmét arra, hogy beadványában előadottak vonatkozásában a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordulhat.” Szóval az több mint érdekes, hogy az ember a közérdekű bejelentséről, annak sorsáról semmiféle tájékoztatást nem kap. Nesze neked Jogállam, meg Európa, meg stb.! …
3. Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) HATÁROZAT-a:
- “A csalás vétsége miatt … által ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Be. 36. §-ának (1) bekezdésére, a Be. 37. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel, a Rendőrség nyomozó hatóságainak hatásköréről és illetékességéről szóló 3/2008. (I.16) IRM rendelet 2. §-ának (1) bekezdésére – a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányságához ÁTTESZEM.”
- Az INDOKLÁS-ból kiderül, hogy “A feljelentő által csatolt mellékletek szerint a hirdetési portálok működéséhez az ATW Internet Kft. biztosítja a szervert. A cég székhelye a Budapest, XIII. kerület Victor Hugo u. 11-15.” ezért “a feljelentést az elbírálásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitánysághoz kellett áttenni.” Szóval itt még van remény!!! Közben pedig a károsultak száma napról-napra növekszik. Én azért alapvetően optimista vagyok, mert már a régi rómaiak is megmondták, hogy “Dum spiro, spero. (Míg élek, remélek.)
Heló mindenki!
A helyzet ugyan az, jött a levél 13500-ft ról. A honlapjuk elérhetetlen, így a hirdetésem kezelhetetlen, pedig raktam volna a képek helyére egy pár “erotikus” képet akkor tuti törölték volna a hirdetésem. Sajnos ez egyenlőre nem megy, de azért próbálkozom.
Fizetni ezeknek soha.
Sajnos én is csatlakozom az átvert klubhoz, 13500 HUF-ról jött a fizetési felszólítás, a honlapot és s szerkesztőséget nem érem el! Mit tegyek?
Köszönöm előre is a tanácsokat!
Én vagyok a következő áldozat! 13500… INGATLANBAZAR.COM Ez egy olyan cég, amely tisztességes eszközökkel nem tud pénzt keresni! Tudja, hogy a magyar jog útvesztői, és az ügyintézés gyorsasága miatt senki nem fog ténylegesen feljelentést tenni és bíróságra járni! Vagyis nagyon kevesen! Tegnap délután befizettem a pénzt! Ma még nem tudtam törölni a hirdetést! Nem tudom mennyi idő kell ezeknek az idiótáknak, hogy lekönyveljék a befizetést! Hogy ilyen tevékenységet egyáltalán, hogy folytathat valaki? Hát így! Magyarországon minden lehetséges, következmények nélkül! És továbbra is működni fognak újabb és újabb emberek lesznek az áldozataik! Ezek meg vígan röhögnek a markukba és jól élnek a rengeteg potyapénzből! Ez van sajnos! Mindenesetre, ha valaki jegyzi a sértettek listáját, szívesen feliratkozok! Bár kétlem, hogy történne bármi is…
Sziasztok!
Valaki meg tudja mondani az ingatlandepo bármilyen elérhetőségét, mert én még azt se találtam meg.
Köszönöm.
Én is így jártam, de olvasva a fentieket, nem fogok fizetni, mert látom többen tették, mégis küldték továbbra is a csekkeket, mert egy csaló fantomcégről van szó, bizonyíték nincs hogy befizetted, illetve nem fogadják el, vagy mi… azaz inkább figyelmen kívül hagyják… meg aztán nem is jogos, ez egy nagy csalás! No és minden jel szerint a világvége, azaz az összes gonoszság vége nagyon közel van, talán már csak pár hónap és elkezdődik… akkor ez a cég és az emberei mind mennek a levesbe, örök pusztulásba… én meg nem támogatok csalókat, szerintem ezt nekik is megírom, és ha kell a behajtóknak is fogok prédikálni, szerintem inkább ők húznak majd el Nem tudom ki tud ilyen helyen dolgozni?
Másrészt, senki nem köteles kiadni a valódi adatait! Főleg, ha nem jogos és valódi szerződésről van szó! Egyik címen sem lakom, amit megadtunk. Máskülönben rólam közismert, hogy nagyon sokan tudják a jelszavam, mert nincs titkolni valóm. Így tehát előfordulhat hogy valaki más regisztrált a nevemben, ezt sosem tudják bizonyítani, hogy én voltam vagy bárki, lehet azt sem hogy nem, de azt sem hogy igen. A hirdetett ház tulajdonosa nem is tud erről. Ez egy kitalált cím is lehet, amit egy ismeretlen, aki megtudta a kódom, vagy kitalálta, ezt nehéz bizonyítani hogy ki volt, de azt is hogy ki nem. Itt sokan tudják sokak kódjait, így bárki adhatott fel bárkinek hirdetést, úgy hogy a másik nem is tud róla, nem lekövethető! Rengeteg PC Hacker létezik, bárki bejuthat más gépébe, és cselekedhet illegálisan, bizonyítása nagyon nehéz, és az ellenkezője is. Az a ház nem eladó, nem kért meg engem hogy tegyek fel hirdetést, és ő nem írt alá semmit, tehát nem követelhető se tőlük, se tőlünk. Egy valódi szerződéshez több adat kell, lekövethető adat és tanúk, aláírás, pecsét, stb. Követelésük nem jogerős… valós személyünk és szándékaink nem lekövethető, és nem bizonyítható hogy mi, vagy bárki más cselekedte. Személyiségi jogokkal bárki visszaélhet, de ezen tett súlyosan büntetendő!
Sokan vagy DHCP szervertől, vagy olyan routertől kapják a dinamikus IP-jüket amiben van DHCP szolgáltatás. Ez pedig alapvetően azt jelenti, hogy nem állandó az IP cím, vagyis azt az IP címet, amit ma használunk, lehet holnap más számítógépnek osztja ki a DHCP, a hálózaton lévő gépek közül. Vagyis egyáltalán nem egyértelmű hogy ki adta fel a hirdetést.
Ilyen a mesében sincs… Ha ezt előbb tudtam volna… Én is rengeteg ingyenesre feltettem az ingatlant, de az egyik sem ilyen etikátlan. Szörnyű átverés! Ha valaki tud aktuális fejleményt az ügy kapcsán, legyen szíves ide leírni, esetleg linket tenni cikkről, mert engem is érint és nem tudom mit kellene tennem! Köszönöm előre is az új információkat!
Sziasztok!
Én is kaptam 90ezer Ft-os számlát, készülök a rendőrségre menni. Más ügyben voltam a múlt hétfőn, mint tanú, és ott megkérdeztem a rendőr hadnagyot ebben az ügyben, és azt tanácsolta, hogy be ne fizessem, mert az egész csak egy humbug. Gyűrűződik a kör, csak azt nem tudom, hogy lehet még szabadon fosztogatni emberekből kicsikarni pénzt. Nem furcsa senkinek, hogy sem adószám, sem bejegyzett cég, sem egy iroda, ahol van nyitva tartás. Oszzátok meg velem a véleményeteket!
Sziasztok!
Üdv,
Én is megkaptam a 13 500 HUF-os felszólításomat. Ügyvédemmel egyeztetve nem fizetem be a kért összeget. Várjuk a fejleményeket…
Fenti oldalaknak született egy klónja ingatlan.ag néven.
“A rendszer a noreply@ingatlanbazar.com e-mail címről küldi üzeneteit.”
Tessék vigyázni!!!!
Sziasztok!
Kapott már bárki bármilyen visszajelzést? Rendőrség, NAV, stb.? Nem értem, hogy lehet az, hogy ez a cég már több mint egy éve problémás és egyik hivatal sem csinál semmit annak ellenére, hogy folyamatosan érkeznek a bejelentések…
Helló Mindenkinek!
Sajnálattal olvasom, hogy nem egyedül vagyok ebben a rossz helyzetben! De mit tegyünk? Én is feladtam 3 hirdetést az én tartozásom feléjük (már) 45 000 Ft., mindez azért mert én magam nem tudom törölni a saját hirdetésemet csak a cég, akik viszont addig nem törlik, míg nem fizetek, de mivel én kértem a törlést, így nem tartom jogosnak a pénz fizetést. Természetesen nincs ügyfélszolgálat, se egy call center, csak email. A kommentek alapján fogalmam sincs merre induljak, mert úgy látom minden hivatalnak van egy jó válasza, hogy mért ne moccanjanak meg az ügyben. Illetve nem tudom mi történik, ha nem fizetünk, nem szeretném, ha évek múltán valami behajtó cég rám rúgná az ajtót, hogy viszik a lakásomat, vagy bármit… Mit tegyünk?
Sziasztok,
Jó hírem nincs, szeptember 29-én már százezer feletti tartozásról kaptam Szabó Lajos csalótól felszólítást..
Üdv mindenkinek! Én Szeptember 14-én kaptam felszólító levelet 104 ezer forint befizetéséről, úgy hogy előtte nem kaptam semmiféle értesítést. Mitévő legyek? Nem akarok fizetni, de közben félek, hogy behajtók jönnek! Eddig ki fizetett nekik? Valaki utánajárt már a dolognak? Ügyvédnél rendőrségnél volt, hogy mi is a teendő ilyenkor?
üdv.
Sorstárssá váltam.
Körülnéztem a témában, sok fórum és hasznos információ van az interneten, foglalkoztam velük, megosztom veletek azt a képet ami bennem kialakult. Először a számomra, számotokra negatív dolgokat írom le, érdekel ti mit gondoltok, utána megpróbálok pozitív lenni.
Eddig azt hittem, hogy nem tudnak velem mit kezdeni, mert hát az internet olyan “free”, de az internet nem rejt el, ez számomra csak kutakodásaim közben esett le. Lehet akár dinamikus az ip címem a szolgáltató azt logolja és feljelentés, eljárás esetén köteles átadni a hivatalos vizsgálódó szervnek az infót. Nem igaz, hogy nem fér el és ezért nem tárolják a szerveren a logot, nekem két év alatt pár tucatszor változott az ip-m, az nem mennyiség még milliós felhasználó esetén sem, pláne a szolgáltatónál nincs ennyi felhasználó.
Ha otthonról böngésztél és aláírt szerződésed van a internet-szolgáltatóval, akkor megtalálnak, ha nem te írtad alá, akkor az aláírót találják meg ő majd vagy fölvállalja a hirdetést, vagy továbbküldi őket feléd. Ha nyilvános helyen neteztél nem árt utánajárni az ottani naplózási szokásoknak.
Ha a böngésződben nem állítottad be a sütik és a java letiltását, akkor az alapján egyfolytában figyelték és logolhatták a tevékenységedet. Kipróbáltam, ha letiltom a fentieket nem is tudom használni a honlapjukat. Proxy-t beállítva meg egyenesen be sem tudok lépni az oldalra. Szóval több mint biztos, hogy gyűjtik az adatokat, akár azt is, hogy szimplán csak megnézted a hirdetésed. Ez egy későbbi bizonyítási eljárásban döntő lehet a ráutaló magatartás vitatása esetén (ezen magatartásról később még írok). Ha a szerverüket jogilag megfelelően tartották, ami alatt azt értem lesz aki aláírásával hitelt érdemlően (szerverpark vezető, rendszergazda) igazolja nem manipulálták a szerveren tárolt adatokat, akkor azokat a bíróság bizonyítékként el fogja fogadni. Nehéz lesz megtámadni pláne bizonyítani, hogy manipulálták. Inkább lehetetlen.
A levelezésem sem olyan anonim, mint gondoltam. A webes levélfiók létrehozása, a küldött és fogadott levelek logolva vannak a mailszolgáltatónál, a lényeg, a logok tartalmazzák az ip címeket. Hatósági megkeresésre bizonyítékként felhasználhatóak, pláne ha nem törlöm a leveleim még segítek is nekik, mert a levél alapból tartalmazza az ip-t. A törölt postafiókhoz tartozó műveleteket is évekig megtartják a szerveren pont a hatósági megkeresések lehetősége miatt. Egy esetleges fenyegetés, vagy becsületsértési ügy esetében, ami az interneten történt el sem lehetne járni másképp. ÁSZF-ükbe arra az esetre is befogalmaztak pár mondatot, ha valaki megszünteti a levelezési címét. Kikötötték, hogy nem érdekli őket sem az írásos levelezés, sem az e-mailezés csak az érdekli őket amit az ő webes felületükön ügyködünk. Ott lehet levelezni velük.
A hirdetett ingatlan tulajdoni lapján ott a nevem, anyám neve, születési évem, a földhivatal hivatalos, hitelt érdemlő formában kiadja az adatokat, csak fizetni kell érte. Emiatt fel tudják deríteni még azt is, aki szándékosan, vagy véletlenül hibás címmel regisztrált, és nem is izzadnak le benne nagyon. Ezeket a bizonyítási feladatokat egy combosabb összeg esetén már megéri kiadni pl. nyomozóirodának vagy behajtónak. Utóbbinak tanúi voltunk nem is oly rég. A behajtó nem véletlenül merte elvállalni az ügyet, értenek a joghoz. Az más kérdés milyen és mekkora ellenállásba és blamázsba keveredett a behajtó.
Úgy tűnik nekem, hogy jogi szempontból a szerződés létrejött.
Ezen lepődtem meg a legjobban: létezik egy olyan jogi fogalom, hogy “ráutaló magatartás”. Internetes vásárlás esetén ezt gyakorlatilag az ÁSZF elolvashatóságának biztosítása és annak valamilyen utólag igazolható formájú elfogadása testesíti meg. Jelen esetben az ÁSZF elérését biztosították és bepipáltam, hogy elfogadom. Itt nagyon fontos, bizonyítani tudják az ÁSZF rendelkezésünkre állt, és hogy pipáltunk. Ehhez kell a szervert jogilag rendben tartani. E-mail-ben megküldték az infót, bár ez az elfogadott ÁSZF erre vonatkozó kitétele (kommunikációs csatorna) miatt majdnem mindegy. Honlapjukon a folyamatos kommunikációt biztosították. Elfogadtuk a szerződést, mely bár különös kitételeket tartalmaz, attól még jogilag rendben van, a jogtanácsos erre vigyázott. Megjegyzem én mint buta ember honnan tudjam, hogy az a körmönfont ÁSZF rendben van e? Megjegyzem én hozzászoktam ahhoz, hogy ezeket átugrojam, mert általános kitételek vannak általában benne. És a többi hasonló oldalon ebből soha semmilyen bajom nem volt. Még az is lehet, hogy valami emberi jogomról is lemondtam abban a nyűves szerződésben. Nem ülhetek ügyvéddel a gép előtt.
Azon is meglepődtem, hogy nem kell papír alapú szerződést küldeniük, majd azt nekem aláírva visszaküldenem. Tényleg nem kell, bár a törvény megfogalmaz olyat, hogy rögzíthető adathordozón kellene egy példányt küldeni, de nem nyilvánvaló a törvény szerint, hogy mely esetekben, már amennyire ezt én megértettem. Felmerülhet, hogyan bizonyítható később, hogy történt ilyen szerződés kettőnk között, ha nincs rögzíthető adathordozón szerződés? Lásd az előbb leírtakat a szerverről és adatgyűjtésről! Az adatgyűjtésbe amúgy bele lehet kötni, egy per esetén szerintem meg fognak állni az ip címek adta bizonyítási lehetőségnél, a cookiek logját és a javascript által esetlegesen begyűjtött adatokat nem hiszem be merik vállalni a bíróság előtt.
Büdös ez az egész internetes szerződés.
Offshore cég nem ÁFA köteles. Ezen is meglepődtem, annak idején én úgy gondoltam ha nem küld AFÁ-s számlát, akkor mehet a savanykásba.
Körülbelül ennyit a negatív dolgokról. Megjegyzem én a fentiekről nem tudtam mikor hirdetést adtam föl és nem voltam hajlandó fizetni. Megjegyzem, a törvény nem ismerete nem mentesít a bűntény alól.
Pozitív dolgok:
Igencsak fel kell kötnie a gatyáját, ha ezreket perben le akar fejni. Gyakorlatilag esetenként bizonyítania kell a jogosságot. Hoztak mostanában egy rendeletet, mely alapján egyszerűbben is be lehet hajtani a tartozást, ez még lehet sok fejfájást okozhat nekünk, de ekkor is valószínűleg perre kell mennie, hiszen ekkor feljelentést tudunk tenni az ügyben (legalábbis én teszek), mert végre lesz hivatalos papír arról kik is ezek. Nem tudom hogy fogja megoldani a pereskedést mikor ezrekről van szó, százféle helyen. Összevonja a pereket? Ő indít egy több ezres létszámú közösséggel szemben pert? Lehet szeret pereskedni és élete végéig eljátszadozik velünk? Csipeget a tömegből? Szép életcél. Nem tudom. Megjegyzem itt az eseteknek is széles a skálája hiszen van aki más ip címéről regelt, van aki nem töltötte ki rendesen az adatokat, én pl. az utóbbi kategóriába tartozom. A földhivatalba kell mászkálnia, hogy esetleg sejtse, hogy én voltam, akkor én meg hivatalosan letagadom, hogy én regeltem. Ezután fel tud jelenteni rendőrségen, mint ismeretlen elkövetőt, csak így tud az internet-szolgáltatótól infót kapni arról ki használta az ip címet. És így fog a két szál a személyem és az internetes regisztráció egymásra találni. Ezek nélkül jelenleg nem tudhatja ki vagyok, mert a nevemen kívül és a sejthető résztulajdoni viszonyon kívül semmit nem tud. A perben igazolnia kell, hogy a szerverén tárolt ip címhez tartozó tevékenység logfájlját senki nem manipulálta. Ha a bíró zokszó nélkül elfogadja ez utóbbit, akkor nagy a baj, mert akkor nekem kell őt megvádolnom a manipulációval és ekkor nekem kell bizonyítanom. Na ezek után lehet folytatni a finomságokkal. Ekkor jön majd az, hogy milyen törvényeknek felel meg az ÁSZF-jük. Lehet azért biztos találni benne támadható, szokatlan feltételeket, melyek az általánostól eltérnek, s így félrevezetőek, bár nekem elsőre jogilag rendben látszik, bár én nem is venném észre ha pl. valamelyik alapvető emberi jogomról lemondatna valaki szerződésben olyannyira hozzászoktam ebben a “csodálatos” országban hogy ez mindennapi. Szintén lehet hivatkozni a nagyszámú sértettre, mely mutatja, hogy az általánostól valami nagyon eltérő folyt.
Az általánostól szerintem eltérő a számlázási szokásuk is, legalábbis nekem ismeretlen a proforma, meg az utólagos kiküldések. Az, hogy az ÁSZF Általános jelzője miatt elbújnak az árak közlésétől és azt csak valami linken lehet megtalálni elbújtatva valahol, az is különös én nem is tudtam róla, ami persze senkit nem fog érdekelni, ha bizonyíthatóan tudhattam volna róla. Szintén különösek a cég kommunikációs szokásai, az ÁSZF-ben olyan kommunikációs csatornákat köt ki, melyek kérdésessé teszik a törvényességet, Pl. Magyarországon a tértivevényes levelezés a hivatalos. Ennek oka a határidők és az átvevő személy igazolásában rejlik. Az elektronikus kommunikációban baj van ezekkel, mert nem terjedt még el az elektronikus aláírás, pláne köznépnél, ezért kezdtem ezt a lassan már novellára duzzadt megjegyzést az internetes anonimitással. Szóval lesz miről pereskedni.
Én reménykedek a GVH újabb döntésében, az egy erős adu lenne a kezemben egy bírósági tárgyalásnál. A múltkori döntésüknél azt hittem elhányom magamat, bár ezt Mo.-n megszokhattam volna már. Szintén reménykedem a NAV vizsgálódásában, állítólag folyik, ha kiderül, hogy baj van a céggel, az szintén az én nem-fizetési szándékomat támogathatja a bíróságon, bár ekkor valószínű bíróságra nem is fogunk eljutni, mert örülhet neki ha a NAV nem rúgja hátsón.
A levél amit küldtek érdekes, véletlenül jutott el hozzám a levél. Nem ajánlottan adja föl a levelet, de a fizetési határidőnél hivatkozik az átvételi időre, hahaha. Érdekes módon mikor már jó nagy az összeg elkezd levelezni és csekkeket küldözget, de míg kicsi az összeg addig csak pdf alapú valami proforma számlát küld, aminél nevesincs bankszámlára kell utalni. Megjegyzem ezzel az internetes utald át uram, de rögtön fizetéssel arra ösztönzi az embereket, hogy ne fizessenek, mert ki az a hülye, aki egy e-mailre rögtön tízezreket kezd el küldözgetni ki tudja hova. Később a papír alapú levelezéssel megrémít, “Hú, hát ez nagyon hivatalos már, jaj inkább fizessünk.” hatást elérve. Megjegyzem a csekken lévő számlaszámnak utánanéztem, egy magyar takarékszövetkezeti számla, ami tekintve a cég külföldi bejegyzését igencsak érdekes, talán nem törvénytelen. A kiküldött fizetési felszólítás nem közjegyző által kiküldött fizetési meghagyás, nem kell beugrani, hanem egy szimpla fizetési felszólítás, bélyegző, aláírás nélkül. Egy ilyet most én is ki fogok nyomtatni és elküldöm nekik, jó sok nulla lesz rajta egy egyes után. Ez nem hivatalos, pláne tértivevény nélkül. A címbélyegző egy nevet és postafiók címet tartalmaz a borítékon, ez nem hivatalos jogtanácsosi bélyegző, valószínűleg a kézírás kiváltását szolgálja a bélyegző használata, mennyiségi és még ki tudja milyen okból (kézírás elkerülésem, később bizonyíték személyre).
A postafiók kereső nem ismeri ezt a postafiók címet.
A borítékról, papírról, csekkről.
Mihelyst kibontottad a borítékot a boríték és a benne levő papír összetartozásának bizonyítása majdnem lehetetlenné válik, így hiába ijedtél meg a pecséttől a borítékon, nem tudod utólag bizonyítani, hogy a csekk tényleg a borítékban érkezett. A borítékban lévő papíron se bélyegző, se aláírás. Tény ami tény a szolgáltatók (víz,villany) is küldenek bélyegző és aláírás nélküli számlát csekkel. A különbség abban van, hogy ott írásos szerződés van a szolgáltató és köztem, és tudok reklamálni az ügyfélszolgálatnál. Ja, és formailag rendben van. Bár egy külföldi cégnél lehet ez sem követelmény.
A kötbér kifejezés a papíron röhejes. A kötbér nem ide tartozó jogi fogalom. Késedelmi kamatot kellene írniuk.
Ha kifizeted a csekket semmi biztosíték nincs arra, hogy leveszik a hirdetésedet és békét hagynak. Elvileg a nálad maradt csekk szelvény tépési oldala egyezni fog a papírnál hozzá tartozó tépési résszel, így utólag bizonyítani tudod, hogy az a csekk tényleg azon a papíron volt, amin az ígéret szerepel arról, hogy most már nyugi lesz, ha fizetsz, persze csak ha a bizonyításig el nem használódik annyira a papír széle, hogy nem tudod majd egy esetleges perben fölhasználni.(Röhej, mikroszkóppal kellesz menni a bíróságra, ki kellesz fizetni a vizsgálatot.) Ha tudod bizonyítani a perben, elfogadják ezt bizonyítéknak, akkor megúszhatod. De ha az a számla véletlenül egy hajléktalan nevén van és a postafiók is, akkor ne csodálkozz ha soha nem látod viszont a pénzedet, mégis tovább kapod a leveleket. Na itt kéne a NAV-nak közbelépni és remélem, ahogy fönt írtam ez meg is fog történni.
Nem vagyok se jogász, se hálózati szakember, nem biztos, hogy jól értettem amiket a neten találtam a témában, remélem mégis tudtam vele valamit segítenem és amit nem értek jól, nem tudok jól azt kijavítjátok, ezért döntöttem amellett, hogy ezeket megosztom a fórumon.
Amúgy proxy nélkül xBBrowser nélkül már nem merek kilépni a netre.
Valaki fizetett már nekik? Ha kifizetik törölték is a hirdetést?
Ezek még az ördögtől is rafináltabbak, aki meg engedélyezte. Rohadék pénzlehúzó társaság. Azon vannak hogyan vegyék le az ártatlan embereket, akiknek így is sok gondjuk van, hiszen akinek van pénze, az nem itt az interneten regisztrálva hirdet, hanem elmegy ingatlanközvetítőhöz. Nekem sem küldtek semmilyen levelet, hogy én náluk fent lennék, és hogy lejárt volna a 30 nap, ami ingyenes volt. Annyira kirafináltak mert kiforgatják a törvényeket kis kapukat találva, erre hogy hivatalosan raboljanak. Persze hogy nem figyelmeztetnek, hát abba nekik semmi buli nem lenne, és az benne a rafináltság hogy ezt te nem is tudod igazolni, hogy te meg nézted-e ezt a figyelmeztetést, vagy nem.
Az iwiw-en megtalálható a jogtanácsos. Ezen kívül megtalálható az egyik társtulajdonos képén az értelmi szerző is.
A jogtanácsost rögtön kilöki az iwiw, csak névvel kell keresni Kecskeméten. Láthatjuk a családját, képet az amerikai nyaralásról, megtudjuk, hogy szeret főzni és mellesleg ügyvédkedésből él meg.
Az értelmi szerzőt már nehezebb fülön csípni, de azért nem olyan nagyon nehéz, kicsit paranoiásnak kell lenni: legújabb szlovákiai cégüknél a managerek ketten lettek bejegyezve, a másikat meg lehet találni az iwiw-en (Lakitelken) és a legelső kirakott (családi) képet vizsgálva a háttérben már meg is található az értelmi szerző. Nem mellesleg egyéb források is említik a lakitelki címet, mint elérhetőséget. Persze felmerülhet honnan tudom név, és kép alapján, hogy ők azok? A Hír TV videója fönt van a neten, tessék megnézni:)
Szóval nem akarnak ezek elbújni sehova. Úgy gondolom (bár nem értek a joghoz), akik ennyire nem félnek, azok úgy gondolhatják rendben vannak a dolgok jogilag, persze ez csak az én véleményem.
november 07. – hétfő 13:13
Jó napot mindenkinek! Sajnos én is beleestem az ingatlanbazar.com csapdájába, ma kaptam a levelet 110 000 Ft-ról, de ha 5-napon belül nem fizetem ki, akkor még rátesznek 440 000 Ft kötbért. Csak nem tudom mire föl, egy éve próbálom megszüntetni a hirdetésem és addig nem engedik, amíg nem rendezem a tartozásom. Persze a havi díj ugyanúgy növekszik! Mi a véleményük, mit csináljak? Elérni nem lehet őket, ilyenkor mi van? üdv b.n.
Kedves Olvasónk!
Én az Ön helyében elmennék egy olyan ügyvédhez, akiben megbízom, és azt tenném, amit ő javasol.
Sikereket kívánva:
-szerk-
Az ingatlanbazár.hu nyilatkozatot adott ki a honlapján
Nem mi vagyunk az Ingatlanbazar.com! címmel.
Sajnos, lassan egy éve, hogy szerkesztőségünkben minden kollégánknak naponta többször kell szembesülnie azzal, hogy emailen vagy telefonon érkeznek hozzánk panaszok, amelyben az ügyfelek azt kifogásolják, hogy előzetes értesítés nélkül, cégünk elektronikusan kiszámlázott nekik több havi hirdetési díjat. Természetesen, ezeket a számlákat nem az ingatlanbazar.hu (Lapcom Kft) küldi, hanem az ingatlanbazar.com és ingatlandepo.com nevű portálok üzemeltetője, a Magyarországon nem bejegyzett Exe Ltd.
A szintén ingyenes hirdetési lehetőségként feltüntetett szolgáltatás igénybevevői 3-5 hónappal a hirdetés feladása után kapják az első, több havi hirdetési díjat tartalmazó számlát. Telefonos vagy személyes ügyfélszolgálatuk nincsen, kizárólag emailen lehet az üzemeltetővel kommunikálni, de azt is csak a portálra történt regisztráció után. A hirdetést a számlaösszeg befizetése után lehet csak törölni, a követelt összeg akár hetente nő, a folyamatot megszakítani nem lehet. Az elküldött emailekre időnként érkezik válasz, sok esetben nyomdafestéket nem tűrő stílusban.
Rengeteg ügyfél azonnal velünk azonosítja őket a névhasonlóság miatt. Naponta olvasunk olyan leveleket, melyekben dühös ügyfelek bennünket neveznek inkorrektnek, csalónak. Naponta hallgatunk végig telefonon olyan embereket, akik zokogva mondják el, hogy, ha akarnák, sem tudnák kifizetni a folyamatosan duzzadó állítólagos tartozást, csak, ha kölcsönt vennének fel. Vannak, akik a gazdasági helyzet okozta kényszerből kell, hogy eladják ingatlanjukat. Azok az emberek, akik a gáz- vagy villanyszámlát sem tudják már hónapok óta kifizetni, és kizárólag ingyenes hirdetési lehetőséget kerestek ingatlanjuk eladásához, most kétségbeesve mesélik, hogy több tízezer forintot követelnek rajtuk.
Az üggyel foglalkozott már vagy jelenleg is foglalkozik a GVH, az APEH, a Rendőrség, a Tv Ügyvédje, az Ügyészség, a FOME. Rengetegen fordulnak hozzánk a károsultak közül, hogy tanácsot kérjenek. Sajnos, mi is csak annyit tudunk mondani, hogy minden hivatalos szervnél érdeklődjenek arról, hogyan tovább?
Számtalan hirdetőnk letörölte hirdetését, és megszűntette regisztrációját az ingatlanbazar.hu-n, mert félnek attól, hátha egyszer tőlünk is érkezik egy számla. Az Exe Ltd. által nekünk okozott erkölcsi kár mértéke már eddig is óriási.
Szeretnénk megerősíteni, hogy az ingatlanbazar.hu nem számláz ki semmilyen hirdetési díjat magánhirdetőinek! Nyugodtan tartsák fenn továbbra is hirdetéseiket weboldalunkon, reméljük, hozzá tudunk járulni a sikeres ingatlan eladáshoz illetve kiadáshoz. Amennyiben elektronikus úton számlát kapnak, kérjük, figyelmesen olvassák el a számla küldőjének adatait, az ingatlanbazar.com üzemeltetője nem mi vagyunk.
Üdvözlettel:
Ingatlanbazar.hu
Sziasztok! Én is árultam a házam 2011.04.05.-től adtam fel egy ingyenes hirdetést. Most kaptam egy 95 800 Ft-os csekket, amit öt napon belül, ha nem fizetek ki, akkor 349 611 Ft lesz. Hát én erre küldtem nekik egy levelet, mert semmi elérhetőség csak e-mail cím. A levelet egy ismeretlen embertől kaptam dr. Szabó Lajos “Kecskemét”. Ennek sincs se címe, se elérhetősége, csak egy sima sárga csekk a levélben. Azt írja vegyem fel a kapcsolatot az ingatlandepóval. Most törölték a hirdetésemet, de követelnek 100 000 Ft-ot.
Kedves Sorstársak!
Én már 58 ezer forintnál járok, amit nem vagyok hajlandó befizetni!
Nem értem, hogy a hatóságok mit találnak ezen törvényeset. Valószínű akik ezt állítják, azoké a cég. Semmi sem törvényes ebben az eljárásban. Én nem kötöttem velük semmilyen szerződést. Mások sem. Semmit sem tettek ezért az általuk követelt pénzénrt. Még a hirdetést is én írtem meg! Egy lépést nem tettek azért, hogy megjelenjen a hirdetés. Ők csak az oldalt biztosítták, de hát rajtuk kívül még sok becsületes hirdetési oldalt biztosító cég. Na ezért fognak félni az emberek a jövőben más hirdetéstől is. Ja, és még a levelező rendszeremet is feltörték, ami szintén törvénytelen, és megkeresték rajta a lakáscímem. Tehát még ZAKLATNAK is! Természetesen semmilyen konkrét iroda cím és telefonszám nem található. Semmit mondó ügyvéd nevén írtak egy levelet, Szabó Lajos. Mennyi Szabó Lajos szaladgál az országban? Ilyen fokú aljasságot kevesen engednek meg magukan ebben az országban, elgondolkodtam rajta, hogy miért is merik ezt megtenni?
Vajon ki áll a háttérben? Kíváncsi lennék. Én tuti nem fizetek, indítsanak ők pert, és majd meglátjuk, hogy a bíróság mit fog hozzá szólni. Mindenesetre hirdetjük, hogy az ingatlanbazár oldallal SENKI de SENKI ne foglalkozzon!
HIRTV_a a youtubon ha ezt beütitek meg lehet nézni ,benkőt ,és szabót is ők az ingatlanbazár ,és az exe csalás naggyjai.
Én is kaptam sárga csekket Kecskeméti Dr. Szabó Lajostól amin Sporoni bélyegző va.December 11.van rá pecsételve,de a levélben dátum sehol sem szerepel,csekk viszont igen 35300 fr ról hogy 5 napon belül fizessek.Ez volt karácsony előtt,akkor irtam az ingatlanbazárnak és tegnap kaptam csak választ.Ebben már 53160 ft ról van szó hogy fizessek.Soha sem kaptam előtte semmi féle felszólitást,csak rögtön 35300ft.Mit tegyek fizessek,nagyon gyorsan emelkedik az összeg,és mi van ha fizatek és mégis jönnek a csekkek,el viszik a lakásomat?
emberek. az egyik oldalt már szétrombolta ez a jo ember tudatos vásárlo .com forumot.nem tudom mit képzel, azt hiszi most mindenki szalad fizetni?kötve hiszem. ne fizessetek!!!!!!!!!
Nem kell B.S-el foglalkozni, nézzétek meg a riportot:
http://www.youtube.com/watch?v=k_5MXSzoSvk&feature=related
Juszt László a Tv ügyvédjében üzent B.S-nek: “tanuljon meg magyarul” nézzétek meg ezt is, és ne fizessetek!!!!
http://atv.hu/videotar/20110908_a_tv_ugyvedje_2011_09_07_1_resz
Sziasztok!
Édesapámnak akartam segíteni eladni a házát. 2-3 hónap után kaptam én is az első felszólítást hogy fizessek 5000ft-t -most már 40 ezer Ft-nél járok.
Már rögtön az első felszólításra válaszoltam, és hát elégé lekezelő módon válaszoltak, hogy miért nem olvastam el jobban a szerződést. Elolvastam utólag és abban benne van hogy hirdetés 30nap lejárta után értesítenek hogy nemsokára fizetős lesz én ilyen levelet nem kaptam.
Szeretném segítségeteket kérni, én regisztráltam édesapám nevére de ő ezt nem tudta, tudnak így bármit is kezdeni vele? Illetve szeretnék én is csatlakozni a hozzám hasonlóan járt átvert emberekhez, bármiben tudok segíteni szóljatok!
Szerbusztok!
Sajnos bele estem ennek a mások nyomorát és kétségbeesését kihasználó aljas (fantom)cég hálójába én is. Deviza hitelem havi törlesztő részletének ugrásszerű növekedése után úgy döntöttem családommal közösen, hogy eladjuk az ingatlanunkat. Mivel a törlesztőrészlet teljesen felemészti a családi kasszát,úgy döntöttünk megpróbálunk olyan ingyenes hirdetési lehetőségeket keresni a NET-en ami nem kerül pénzbe.Több helyen is hirdettünk (sajnos eredménytelenül) és meglepetésként ettől a cégtől egyszer csak megérkezett a díjbekérő. Mondanom se kell mennyire rosszul érintett az emailjuk. Azonnal megpróbáltam a hirdetést lemondani, és mivel törvénytisztelő és hiszékeny állampolgár vagyok, eldöntöttem kifizetem a hátralékomat valahogy majd csak összespórolom rá a pénzt. A rá következő második héten újabb levél érkezett de már egy nagyobb összegről. Újból lemondtam a hirdetésemet, sőt megtiltottam az ingatlan további hirdetését de úgy látszik ez senkit nem érdekel csak jönnek az egyre nagyobb összegű díjbekérők. Teljesen el vagyok keseredve, nem tudom kihez fordulhatnék tanácsért, fizetnék én de csak a legelső számlát tartom jogosnak, hiszen figyelmetlen voltam az “apró-betűs” részt illetően. Két gyermeket nevelünk, tisztességgel törlesszük az adósságainkat, sokszor reggeltől estig plusz munkát is vállalva dolgozunk. Felháborítónak tartom, hogy mások hiszékenységét, becsületét kihasználva mások gazdagodnak és még az állam is mellettük van. Úgy látszik ebben az országban az egyszerű állampolgár már nem számít semmit sem.
MINDENKI FIGYELMÉBE AJÁNLOM!!!!NE FIZESSETEK!!!
Döntött és perel a GVH az ingatlandepo.com honlappal
kapcsolatban
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatában megállapította, hogy az Experient
Enterteiment Ltd. és a Weltimmo S.r.o az általuk üzemeltetett http://www.ingatlandepo.com,
http://www.ingatlanbazar.com és http://www.ingatlanbazar.net internetes oldalak működtetésekor
több vonatkozásban is fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatot folytattak. A vállalkozások általános szerződési feltételeivel kapcsolatban
a GVH közérdekű keresetet nyújtott be.
A http://www.ingatlandepo.com, a http://www.ingatlanbazar.com és a http://www.ingatlanbazar.net internetes
oldalak ugyanazon adatbázis alapján működő, lakáshirdetéseket tartalmazó ingatlanportálok.
Ha a fogyasztó valamelyik cím alatt hirdetést ad fel, akkor az egyik oldalon felhelyezett
hirdetés megjelenik a másik oldalon is.
Az internetes oldalakat 2009. augusztus 14. és 2010. május 29. között, illetve 2010.
szeptember 27-től a Seychelles-szigeteken székhellyel rendelkező Experient Enterteiment
Ltd., 2010. május 30. és 2010. szeptember 26. között a szlovákiai székhelyű Weltimmo S.r.o
üzemeltette.
A GVH megvizsgálta a vállalkozások tevékenységét és határozatában megállapította, hogy
az Experient Enterteiment Ltd. és a Weltimmo S.r.o a http://www.ingatlandepo.com,
http://www.ingatlanbazar.com és http://www.ingatlanbazar.net internetes oldalak működtetésekor a
fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, amikor
a) figyelmen kívül hagyták a szolgáltatásukkal kapcsolatban megfogalmazódott
fogyasztói panaszokat,
b) kereskedelmi gyakorlatuk kapcsán figyelmen kívül hagyták a honlapokat 2009.
augusztus 14. előtt üzemeltető vállalkozások által alkalmazott általános szerződési
feltételek egyes pontjainak érvénytelenségét kimondó bírósági ítéletet,
c) a honlapokon hirdető személyekkel kapcsolatot felvenni szándékozó fogyasztókat
megtévesztésre alkalmas módon tájékoztatták egyes, a honlapokon szereplő
ingatlanok hirdetéseinek aktualitásáról,
d) a honlapokon hirdető fogyasztók előtt elhallgatták a velük a hirdetéssel
összefüggésben kapcsolatot felvenni szándékozó személy regisztrációs
kötelezettségét,
e) agresszív kereskedelmi gyakorlat tanúsításával törekedtek a fogyasztókat rávenni
a velük szemben a honlapokon elhelyezett hirdetések kapcsán támasztott
követelések teljesítésére.
A jogsértés megállapítása mellett a GVH megtiltotta a törvény rendelkezéseibe ütköző
magatartás további folytatását, valamint előírta, hogy a határozat rendelkező részét teljes
terjedelemben, kommentár nélkül egy-egy alkalommal jelentessék meg a Magyar Nemzet és
2
a Népszabadság című napilapokban, legalább 10 X 10 cm méretű hirdetésben. Mindemellett
a GVH az Experient Enterteiment Ltd.-t 4. 500.000 Ft, a Weltimmo S.r.o-t 1.100.000 Ft
bírság megfizetésére kötelezte.
A GVH a vállalkozások által alkalmazott általános szerződési feltételek egyes
rendelkezéseivel kapcsolatban közérdekű kereset benyújtását is szükségesnek ítélte a
bíróságtól kérve annak a cégekkel szerződő valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal
történő megállapítását, hogy mint tisztességtelen kikötés érvénytelen az az előírás, amely a
szerződéstől való szabadulást a fogyasztóval szemben támasztott követelés maradéktalan
teljesítésétől teszi függővé. A GVH megítélése szerint ugyancsak tisztességtelenek a
kötbérre vonatkozó előírások, amelyek több vonatkozásban nem világosak, nem érthetők,
illetőleg túlzott mértékű pénzösszeg fizetésére kötelezik a fogyasztót.
Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-122/2010.
Budapest, 2012. január 4.
Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport
További információ:
Gondolovics Katalin
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu
Csak mert nem szeretem ha hülyének néznek!!!!
Sziasztok!
Hasonló cipőben járok…..az ingatlanbazárral! Eddig 50.000 Ft-ot követeltek, tegnap jött egy újabb e-mail, amennyiben 3 napon belül fizetek 12.000 Ft-ot, eltekintenek a további díjköveteléstől!!!!!!
Segítséget szeretnék kérni, illetve csatlakozni a hasonlóan pórul jártak csapatához.
Köszönettel: Sz.Tekla
NE FIZESSETEK KAMU AZ EGÉSZ .KÜLD váci. rend. kap. az imailt amit kaptál , PUSZTAI EMESE RÉSZÉRE NE FIZESSETEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tekla látogass el az ingatlanbazár.com index forumra és olvasd a többieket kapcsolodj be a forumra.
Köszönöm a segítséget