Annak jártunk utána, hogy a márciusi banki kondíciós listák alapján melyek a legkedvezőbb kamatozású, piaci alapú deviza és forint lakáshitelek. Persze nem könnyű összehasonlítani az ajánlatokat, hiszen ahol kedvezőbb a kamat, ott lehet, hogy több az éves kezelési és az egyéb költségek. Ráadásul a kamatperiódusok sem egyformák
Svájci frank alapú jelzálogkölcsönök
A svájci frank alapú (CHF) hitelezés a korábbi jelentős árfolyam-ingadozások miatt erősen visszaesett, így a kamatok és a THM tekintetében nincs túl nagy konkurenciaharc. Az AXA Bank „Plusz” elnevezésű szabad felhasználású, hitelkiváltási célú, és egyéb ingatlanvásárlási hitelénél egy éves kamatperiódusnál 4,65-10,65 százalékos kamattal és 7,43-13,73 százalékos THM-mel számolhatunk, vagyis az egy hónappal ezelőtti kondíciók némileg javultak. A 3 hónapos kamatperiódus esetén a legjobb besorolású adósjelölteknek 3,45 százalékos kamatot ígér, de persze az árfolyam-kockázatok itt jobban érvényesülnek. Ehhez adódik még, hogy a bank az adott év tőketartozásának 1,9 százalékát kezelési költségként felszámolja. A Kinizsi Bank már évi 4,99 százalékos kamatért hajlandó lakáscélú kölcsönt adni, ez 9,79 százalékos THM-et jelent, a probléma csak az, hogy a pénzintézet kevés fiókkal rendelkezik országszerte. A harmadik legjobb kamatozású CHF-hitelt az Aegon Bank jegyzi: lakáskölcsönénél az éves kamat 6,28-9,58 között mozog, míg 7,29-11,02 közé kalkulálhatjuk a TMH-et. A kezelési költség 0 %, viszont 6 hónapos kamatperiódussal kell számolnunk.
Euró alapú hitelek
Az euró alapú jelzálogkölcsönt nyújtó bankok közül csupán az éves kamatot nézve a KDB Bank kondíciói tűnnek a legjobbnak. Az éves kamatot 4,16 százalékban határozták meg, ami 8,42 százalékos THM-et jelent. A koreai bank nem sorolja leendő ügyfeleit csoportokba, amikhez más bankok eltérő mértékű kamatokat rendelnek, hanem ők egy kamatot állapítottak meg, amely a naptári negyedév első banki munkanapján jegyzett 3 havi BUBOR-nak megfelelően változik. Bár hitelbírálati díjjal ők sem terhelik a leendő ügyfelet, de a kért kölcsön 2 százalékáért folyósítási díjat, valamint a fennálló tőketartozás után évi 2,4 százalékos adminisztrációs díjat számolnak fel. A MKB Bank lakáshitelénél egy éves kamatperiódus esetén 4,8 százalék a kamat, ami vásárlásnál 8,73-8,85 százalékos, míg építésnél 8,82-8,95 százalékos THM-et jelent. Ehhez járul a 2,9 százalékos kezelési költség, valamint a szerződéskötési díj 2 százalék. Az OTP számos deviza alapú lakáshitel-konstrukciót kínál, az éves kamat 5,45-5,95 százalék- között mozog, ehhez járul a 3 havi EURIBOR, ami márciusban például 0,66 százalék. A legkisebb kamat sávos kamatkedvezménnyel, nem forintban fix törlesztéssel, 20 millió forint feletti euró kölcsönnél jelentkezik, és a kamat 25-25 századponttal növekszik, ha 10-20 millió forint közötti, illetve 10 millió forintnál kevesebb kölcsönt igénylünk. Lakástakarékkal kombinált lakáskölcsönnél – forintban fix törlesztéssel – 6,31 százalékos évi kamat jelentkezik. Ehhez járul a változó havi kezelési költség, ami jelenleg 0,17 %. Valamint ún. hitelbeállítási jutalék is terheli az ügyfelet, ami a folyósított hitel 1,5 százaléka, minimum 60, maximum 600 euró.
Forint alapú jelzálogkölcsönök
Az OTP Jelzálogbank piaci lakáshitele fix 7,95 százalékos kamattal indul, a THM 10,92 százalék, a 2. évtől azonban a kamat változó lesz. A kezelési költség is változó, jelenleg 0,17, de maximum havi 20 ezer forint. A szerződéskor még plusz költség az ún. hitelkeret beállítási jutalék, ami a teljes összeg 1,5 százaléka, de maximum 150 ezer forint. A hitel nagysága a hitelbiztosítéki érték 75 százalékát is elérheti, ami a március elsejei kormányhatározat szerint a devizahiteleknél jóval kisebb. Támogatott hitelnél az adós csupán 4-5,27 százalék közötti fix kamatot fizet az első évben. A KDB Bank 8,18 százalékos évi kamatra ad forint alapú vásárlási kölcsönt, a THM ez esetben 12,17 százalék, viszont a kamatperiódus ennél a konstrukciónál csupán 3 hónap. Viszont az adminisztrációs díj évente a fennálló tőketartozás 2,4 százaléka, plusz ehhez járul a 2 %-os folyósítási díj. A kölcsön összege maximum a hitelbiztosítéki érték 70 százaléka lehet. A Volksbanknál a piaci kamatozású változó kamatozású kölcsönénél a kamat 5,77+2 százalék míg a THM 9,11-9,18 között mozog. Viszont a szerződéskötési díj 2 százalék.

