Gyorsabb és költségkímélőbb lett a hagyatéki eljárás! Részletek itt:

március 16.

Kiszámíthatóbbá, gyorsabbá, egyszerűbbé válhat a jogérvényesítés az örökösök számára az új hagyatéki törvény szerint.

Vagyonleltár

Az Országgyűlés 2010. február 22-én fogadta el a kormány hagyatéki eljárásról szóló XXVIII. törvénytervezetét, amelyet idén áprilistól a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból fakadó eltérésekkel megfelelően kell majd alkalmaznia közjegyzőknek. A törvény évente mintegy 120 ezer hagyatéki eljárásban szereplő örököst fog érinteni. A törvény egyik érdekessége, hogy az önkormányzati jegyzőnek, vagy ügyintézőjének kötelessége lett a hagyatékot 30 napon belül leltároznia. E határidőt attól a naptól kell számítani, amikor a jegyző a kötelező leltározás alá eső vagyontárgyról vagy a leltár felvételét kötelezővé tevő tényről, körülményről okiratból tudomást szerzett. A törvény nem csak akkor írja elő a jegyzőnek a leltár elkészítését, ha belföldi ingatlan, részvény, lajstromozott vagyontárgy, vagy a törvényben megállapított öröklési illetékmentes értéket meghaladó értékű ingó vagyon van, hanem akkor is, ha más kötelező leltározás alá eső vagyontárgy nem volt az elhunyt birtokában. A hagyatékot akkor is leltároznia kell a jegyzőnek, ha az öröklési érdek veszélyeztetve van, ha az örökös cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes kiskorú, illetve ha leendő örökös ismeretlen helyen tartózkodik. A törvény most már arra is lehetőséget nyújt, hogy a bírósági nyilatkozat nélkül a közjegyző gondnoksági ügyészi, vagy gyámhatósági eljárás alá helyezhesse azokat az örökösöket is, akiknek értelmi képességük, pszichés állapotuk vagy szenvedélybetegségük miatt önállóan vagy segítséggel eljárni, döntést hozni, jognyilatkozatot tenni nem képesek, vagy tudnak.

A törvény lehetőséget ad arra is, hogy biztosítási intézkedést (bírósági letét, zárolás, értékesítés, megőrzés, hagyatéki gondnok, ügygondnok) tegyünk a jegyzővel közösen, ha a hagyaték átadására még nem került sor.  Ha magyarországi képviselővel nem rendelkező örökös-jelölt legutolsó ismert lakhelyén nem lelhető fel, vagy olyan államban él, amely a kézbesítéshez jogsegélyt nem nyújt, akkor az örökösödési eljárásról szóló kézbesítési hirdetmény 15 napra közzé kell tennie a közjegyzőnek az illetékes polgármesteri hivatal hirdetőtábláján, a kormányzati portálon és napilapokban is. Ha az ismeretlen lakhelyű öröklésben érdekelt a hirdetményben megadott határidőn belül nem jelenti be, és a tárgyaláson sem jelenik meg, akkor a törvény szerint az eljárás további szakaszában, mint öröklésben érdekeltet és igényét figyelmen kívül fogják hagyni. Ha törvényes örökös hiányában az állam örökölne, akkor a hirdetmény kézbesítésétől számított 30 napon belül lehet írásban bejelenteni igényünket. A jogszabályban új jogintézmény a közjegyzői letét, amely egy új lehetőséged ad a hagyatéki vagyon biztosítására is. A törvény értelmében a közjegyző így közvetlenül átvehet vagyontárgyakat és a hagyatéki eljárás befejezése után pedig át is adhatja az örökösöknek. Avarkeszi Dezső államtitkár szerint a hagyatéki eljárás egyik legfontosabb célja pereskedés, bírósági eljárás nélküli hagyatéki vagyon rendezése, amely a törvény által gyorsabb és költségkímélőbb lett.

Hagyatéki tárgyalás

A hagyatéki tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy a tárgyalásra szóló idézés kézbesítése a tárgyalás napját legalább nyolc nappal megelőzze. A tárgyalási időközt a közjegyző sürgős esetben le is rövidítheti. Ha az örökhagyó írásban végrendelkezett, de az eredeti példány nem áll a közjegyző rendelkezésére, akkor annak átadására áprilistól már felhívja azt a hatóságot vagy személyt, akinek a birtokában van. Ha szóbeli végrendeletre vonatkozóan merült fel adat, akkor a közjegyző előzetes nyilatkozatra felhívhatja azt a személyt, akinek a végrendelet bármiféle megtételének körülményéről és tartalmáról tudomása van. A felhívott a közjegyző előtti nyilatkozattételre való felhívásának köteles lesz eleget tenni. A tárgyaláson a közjegyző először a hagyatéki leltárt fogja ismertetni; az örökhagyó végintézkedését a közjegyző szintén a tárgyaláson hirdeti ki. A törvény rendelkezik arról is, hogy a közjegyző közvetlenül átvehet vagyontárgyakat és a hagyatéki eljárás befejezése után átadhatja majd azokat az örökösöknek. A törvény meghatározza: a tárgyaláson hozott végzéseket a tárgyalás napján kell kihirdetni. A jogszabály rendelkezik az öröklési vita miatti közvetítői eljárás szabályairól is. A most módosított 1952. évi III. törvény (Pp.) és az 2008. évi XLV. törvény (Kjnp.) egyes bekezdései már 2010. március 12.-ét (kihirdetés napja) követő 15. nappal hatályba lépnek, ám legtöbb paragrafusa csak 2011. január 1-jétől lesz hatályos, van olyan rendelkezése, amely csak jövő év július 1-jén lép életbe. A törvény rendelkezéseit a 2010. december 31-e után indult hagyatéki eljárásokban kell alkalmazni.

Közjegyzői díjak

A hagyatéki eljárás költsége a közjegyzői díjszabásról szóló 14/1991. (XI.26.) IM rendelet, valamint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara iránymutatása rendelkezik. A közjegyzői díj alapja a munkadíj, és az ennek 40 %-át képező költségátalány, valamint az ezekhez kapcsolódó hiteles kiadmányok vagy másolatok díja, továbbá a készkiadások. A közjegyzői díj nem azonos a közjegyzői munkadíjjal, a közjegyzői munkadíj a közjegyzői díj részét képezi.  Az okiratról készült másolat, kiadmány és kivonat hitelesítésének díja oldalanként 300,- Ft. Végrendelet megőrzéséért és a bizalmi őrzésért járó munkadíj a megőrzés első 12 hónapjára esedékes munkadíjat foglalja magában; ha az őrzés ideje ezt meghaladja, az említett munkadíj kétszerese jár. A közjegyzőt a hagyatéki és az egyéb nemperes eljárás lefolytatásáért, ha az eljárás tárgyának értéke megállapítható, az ügyérték szerinti munkadíj fele illeti meg, ha az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, a munkadíj összege 2.000 forint. Költségkedvezményt nem lehet kérni a hagyatéki eljárásban.

Címkék: , , , , , ,

Hozzászólások

  1. Egyébként az államnak nem lehetne semmi köze a már egyszer megszerzett ingó vagy ingatlan vagyonhoz az egyenesági leszármazottak tekintetében.Már csak azért sem,mivel a megszerzett ingó vagy ingatlan értékeket,vagyont nem az állam szerezte vagy vette az elhunytnak.Tehát semmi köze hozzá! Háromszáz forint egy fénymásolt oldalért..?Ez nevetséges!Én öt forintból kihozom oldalanként a jegyzőnek!Még pecsétet is adok neki,ha az övét nem találja..!Inkább azon gondolkodnának a Tisztelt Hölgyek és Urak,akik puhára ülik a már amúgy is kényelmes és puha bársonyszékeket,hogy azokat a pénzeket,melyeket talicskán toltak ki az országból valamilyen formában szolgáltassák vissza a jogos tulajdonosaiknak,a magyar embereknek!!!És fizessenek adót!!!

  2. Teljesen igaza van!!!

  3. Póthagyaték
    40.000ft 20 éves utánfutó/3 oldal/3*300
    50.000ft 25 éves autó/ 3oldal/ 3*300
    Közjegyzői díj a póthagyatéknál 9680ft nekem sehogy nem jön ki ez az összeg:-)))
    +már az alaphagyaték esetén kifizetett 75000ft
    50 000 Ft feletti, de 100 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 2200 Ft és az 50 000 Ft feletti rész 3%-a

    Az ügyértékhez igazodó munkadíj összege:
    20 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 1000 Ft
    20 000 Ft feletti, de 50 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 1000 Ft és a 20 000 Ft feletti rész 4%-a
    50 000 Ft feletti, de 100 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 2200 Ft és az 50 000 Ft feletti rész 3%-a
    100 000 Ft feletti, de 500 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 3700 Ft és a 100 000 Ft feletti rész 2%-a
    500 000 Ft feletti, de 5 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 11 700 Ft és az 500 000 Ft feletti rész 1%-a
    5 000 000 Ft feletti, de 10 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 56 700 Ft és az 5 000 000 Ft feletti rész 0,5%-a
    10 000 000 Ft feletti ügyérték esetén 81 700 Ft és a 10 000 000 Ft feletti rész 0,25%-a

    szolganép @ 2011. január 26.
  4. azt szeretném tudni hogy volt egy élettársam és született egy fiunk aki most 13é 2010ben édesapja felakasztotta magat és még nem volt hagyatéki kilehet e hagyni a gyereket üdv

    szálkai gyuláné @ 2011. március 30.
  5. 15 millió Ft-ra értékelt ingatlan mellett az ingatlant terhelő 5 millió Ft jelzáloghitelt is megörökölték fiaim. Ez esetben mi a közjegyzői díj alapja?
    köszönöm válaszukat

    Szalai Dezsőné @ 2011. április 01.
  6. Kulon eltem 4 eve a ferjemtol, van ot kozos gyerekunk, neki volt egy tanyaja, es semmi mas, az erteke… hat papiron 4 millioert vette, de ezen vitatkoznek, hogy er-e annyit most. Szoval megjott a hagyeteki targyalas papirja, 40 ezer ft. Egy nagykoru orokos van, a egy fiatalkoru, es harom kiskoru. Sima orokles, semmi extra. Mi is kerul ezen negy ezerbe?
    Egy masik targyalas a jovoheten 4 felnott orokossel es egy ujnak mondhato lakas az orokles targya… ott az eljaras 9 ezer… igaz masik varos, de MAGYARORSZAG!!!!

    Mi ez rablasssss?
    Joga van a kozjegyzonek az orokos gyerekeket lenyulni? Hozza sem fernek szerencsetlenek a penzukhoz, az par ezer forint, ami jut nekik fejenkent, az is gyamhatosag altal ellenorzott szamlara kerul, es a legkisebb majd 11 ev mulva jut hozza a leghamarabb.
    Nem tudom mit tehetnek, de ez meltalanytalannak erzem.

    Halasi Erzsebet @ 2011. április 17.
  7. Nagyon ügyes rablás: egyetemista fiam és kiskorú fiam örökli házunk felét, jövedelmük nincs,csak haszonélvezeti jogot öröklök. Ezért fizessek több mint 100 ezer forintot A két gyereket egy jövedelemből tartom el (130000 Ft. ha nem fizetek viszi a lakásom a végrehajtó (más vagyon nincs). A közjegyző több mint hat hónapja tököl az üggyel nekik nincs határidő?

    Papp András @ 2011. június 17.
  8. Az ország nagyjai forognak a sírjaikban
    A média törvény ide nem vonatkozik!

    piranha @ 2011. július 15.
  9. Én édesanyám egyetlen örököse vagyok, és örököltem egy lakást utána (ami most kb. max. 8 milliót ér, bár megyeszékhelyi belvárosi lakás). Ezzel nincs is gond, csak sajnos ezen van 5 millió jelzáloghitel, + egy hitelkártya és egy adósságrendező hitel. Ezekhez nem volt biztosítás. Tehát rajtam hajtják be. A közjegyzői díj 67.190,- Ft volt. De mire? 7 hónap telt el a halál után, mire kaptam végzést. Megkérdeztem tőlük miből fizessem ki? Az egyikünk fizetése. Az volt a válasz, tudnak részletfizetést adni, bár nem szeretik.
    Az miért nem érdekel senkit, hogy amíg a lakást el nem tudom adni, addig is fizetni kell a jelzálogot, + a saját lakásom hitelét és rezsijét, és két kiskorú gyerekem van. Vagy fizetünk vagy eszünk?
    Na ez miért nem érdekel senkit?

  10. Az lenne a kérdésem, hogy ha csak egy jelzáloggal terhelt ingatlan képezi az örökség részét, illetve további bankhitelek, akkor mit és mennyit kérhet a közjegyző, hagyatéki tárgyaláskor?

  11. Üdv!
    Az én problémám a következő… Édesanyám 2010.november 25-én elhunyt. Törvény szerint, a bátyám(26) és én(19) vagyunk az örökösök. Január 28-án beidéztek (csak engem), hogy elkészítsék a hagyatéki leltárt. Beleírták azt is, hogy az örökségről mindketten le kívánunk mondani. (Egy deviza alapú hitellel vett lakásról van szó, azt hiszem érthető, miért nem kell egyikünknek se.) Eztán síri csönd az üggyel kapcsolatban, majd ma érkezik egy újabb idézés szeptember 27-re, hogy hagyatéki tárgyaláson kell megjelennem/nünk és lehetőleg hozzam magammal a hagyatéki eljárás költségének díját, ami 45 000 Ft. Ezt az összeget pedig elvileg a leltár alapján állították ki. Nagy jóindulattal is, a lakás értéke nem éri el a 6 milliót. A rajta lévő hitel összege több mint 11 millióra nőtt már 4 hónappal ezelőtt is. Ebből ki van fizetve úgy majdnem 3 millió… elvileg adósságot örökölnénk, amiről még le is mondunk. Akkor mi után fizessünk?!
    Természetesen a telefont nem veszik fel, úgyhogy nem tudom tőlük megkérdezni… De legalább leírhatták volna, hogy mégis mi alapján jár az a pénz nekik…

    Petróczki Edina @ 2011. augusztus 22.
  12. Sziasztok!

    A közjegyzőknek kedvenc szokása, hogy mindenkit felszólítanak a hagyatéki eljárás megfizetésére, hisz úgy jó eséllyel valaki ki fogja csengetni azt. Jó hírem azoknak, akik adósságot nem akarnak örökölni, hogyha visszautasítják a hagyatékot, akkor nem kell fizetniük közjegyzői díjat, és el sem kell menniük a tárgyalásra sem. A közjegyző miatt ne aggódjanak, az a díjat mindenképp megkapja, még a hitelezők előtt.

  13. Üdv!
    A következő problémám lenne, amelyben segítséget szeretnék kérni. Nagymamám augusztus 19-én halt meg. A nevén egy bankszámla van 1 600 forinttal, valamint egy sorsolt osztatlan közös tulajdonú földterület, amelyben vannak vagy 10-en tulajdonosok, az értéke pár száz forint. Nem akartunk hagyatéki tárgyalást, mert ezekért a semmikért nem kívánunk fizetni 30 ezret a közjegyzőnek. Az önkormányzat alkalmazottja viszont azt mondta, hogy törvényi kötelességünk hagyatékoltatni ezeket is. Egy ügyvéd viszont azt mondta, hogy nyilatkozzunk, hogy nem kérjük a hagyatéki eljárás lefolytatását, és akkor nem kell fizetni. Milyen megoldás lehetséges és mennyi lenne ezeknek a közjegyzői költsége? Ha valaki tud ez ügyben tanácsot adni, kérem írjon.
    Köszi
    Zs

  14. üdv!
    ma kaptam meg a közjegyzői behívót, amin 70 000 Ft a díj, 7,5m értékelték fel az alap nélküli vert falu lakásunkat, van egy középiskolás nagy fiam, és szinte minimálbérből élünk. A férjem júniusban hunyt el.a gondom az, hogy ez a fizetés az özvegyi nyugdíjjal szinte kevés a megélhetésünkre, hol kérhetek segélyt ilyen helyzetben, és milyet? Mert így nemhogy karácsonyra, de a számlákat sem fogom tudni kifizetni!ráadásul a temetésre is nagyon sok pénz elment, amit a rokonságnak apránként kell megadnom. Amikor volt kint a felmérő azt mondta, olyan 35-40ezret kell fizetni a közjegyzőnek, de nem 70 ezret!

    szőnyi sándorné @ 2011. november 16.
  15. Érdeklődni szeretnék, hogy édesapámnak volt egy lakása, az én haszonélvezeti jogommal, egyedüli örökösként, ki álapítja meg a lakás értékét, és a haszonélvezeti jog (32 éves vagyok) mennyivel kerül beszámításra az ingatlan értékének megállapításában? Válaszukat előre is köszönöm.

  16. Kedves Olvasók!
    Segítséget szeretnék kérni, édesapánk júliusban halt meg. Hátramaradtunk édesanyám, nővérem (külön háztartásban él), én. Nemsokára lesz a hagyatéki eljárás, és nem tudjuk, hogy miből fogjuk kifizetni a jegyzői díjat. Esetleg valaki tudna-e segíteni abban, hogy ilyen esetben lehet-e valamilyen segélyért folyamodni?

    Tusják Ágnes @ 2011. november 19.
  17. Üdvözletem,
    érdeklődnék, hogy van-e jogkövetkezménye annak, ha valaki örökös létére nem jelenik meg a hagyatéki tárgyaláson, illetve, ha valaki nem tudja megfizetni a közjegyzői díj rá eső részét, akkor kaphat-e halasztást és azt milyen módon lehet elintézni?
    Köszönöm

  18. Meghalt a gyermekem. 25 éves volt Nem volt semmi vagyona, csak a tudása a diplomája és amíg élt az élete. Volt egy bankkártyája amelyhez tartozik egy baleset biztosítás, de kell egy jogerős hagyatéki végzés. Hol kell ezt elinditani? A biztositás 100 e ft. Nincs csak egy rokkant nyugdíjam. Erre van valamilyen kedvezmény? Köszönöm a türelmét.

    Kedves Irina!
    Biztos vagyok benne, hogy nincs nagyobb fájdalom, mint elveszíteni egy gyermeket. Nagyon együtt érzek Önnel.
    A hagyatéki eljárásról itt talál közérthető leírást.
    Barátsággal:
    -szerk-

    irina06 @ 2012. január 25.
  19. Üdvözlet, a következő kérdésem lenne: másfél éve meghalt 84 éves édesanyám, a hagyatéki eljárás rendben lezajlott, az egyedüli örököse én voltam, mint egyedüli lánya. Anyukámnak volt egy lakása, amint most elkezdtünk kipakolni és találtunk egy zárt fém dobozt, benne 3 millió Ft-val. Édesanyám többször említette, hogy van tartaléka, de eddig nem hittünk benne. Ilyenkor mi a teendő? Lehetséges póthagyatéki eljárást indítani? Ha igen, akkor ennek is van díja?

    Nagy Anna @ 2012. február 21.
  20. Fiam rákbetegségben elhunyt.Volt egy hitelre vásárolt autója, amire még 6 év fizetnivaló lenne vissza. Mi nem tudjuk fizetni, ezért szerettük volna a banknak visszaadni és lemondani róla. A közjegyző egyszerűen nem engedte, mert örökösnek lennie kell, és meg kellett örökölnünk. Szerinte az adósságot nem örököljük. Persze a közjegyzői díjat, 20000Ft-ot ki kellett fizetni.Mindjárt írtam a banknak, hogy mi ezt nem így akartuk, nem akartunk örökösök lenni, de valószínű a jogerős végzés a mérvadó. Az autót elvitték, ha eladják, küldik az elszámolást.Utólag nem lehet még egyszer hagyatéki tárgyalást kérni? Az még egy külön történet, hogy a fiamnak a faluban pénzt gyűjtöttünk a gyógykezelésére, aminek társtulajdonosa volt a volt barátnője/tudtunkon kívül/aki halála előtt felvette a pénzét. Neki semmi baja sem lett, viszont mi vagyunk az “örökösök”.

    Pécsi Józsefné @ 2012. április 04.
  21. Azt szeretném kérdezni közjegyzői dijra lehet-e részletfizetést,vagy szociális alapon mentességet kérni?

    Bolyki Andrea @ 2012. május 06.

Szólj hozzá!