Hitelesített mérés

Amikor újragondoltuk az ingatlan.net rendszerét, egy egyszerű, korrekt, és a válságra jellemző - nem túl rózsás - körülényeket is figyelembe vevő árazást alakítottunk ki.

Kidobtuk a hirdetésszám alapú havi csomagokat és megszüntettük a rendelhető extrákat is. Nálunk akár az összes hirdetésedet is ingyenesen hirdetheted, fizetned csak akkor kell, ha kiemeleni is szeretnél. Akkor is csak néhány forintot megnyitásonként.

Előfordul, hogy egy érdeklődő kétszer (vagy akár többször) is megnyitja ugyanazt a hirdetésedet. Ilyenkor természetesen csak egy megnyitás díját vonjuk le. Azért sem vonunk le semmit, ha saját hirdetéseidet nyitod meg (ehhez azért tudunk kell, hogy te vagy az, be kell jelentkezned hozzá).

Nem lepődnénk meg, ha bizalmatlan lennél egy ilyen, teljesen új díjazással kapcsolatban. Azt is tudjuk, hogy olyan „eseményért” vonunk le az egyenlegedből, amit te magad nem tudsz összeszámolni, hogy ellenőrizhess minket. Éppen ezért bíztuk meg a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetet, hogy harmadik, független félként a mi belső mérésünkkel párhuzamosan hozzanak létre egy kontroll-mérést, és mérjék ők is a hirdetésmegnyitásokat. A két párhuzamos mérés adatait folyamatosan ellenőrzik, az eredményekről pedig havonta igazolást állítanak ki.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetet, Magyarország első társadalomkutató magánvállalkozását, 1989-ben alapították évtizedes gyakorlattal rendelkező kutatók. A cég széleskörű tapasztalatokat szerzett nemzetközi és regionális társadalom- és piackutatói projektekben. A Medián úttörő szerepet játszott a magyarországi internet-kutatásban is, első online felmérését 1997-ben végezte.

A Medián webAUDIT a magyar internetes szakma egyik legnépszerűbb, több mint 13 éve működő weblátogatottság-auditáló szolgáltatása.

Kipróbálom!